Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Ti elhinnétek ezt a másik...

Ti elhinnétek ezt a másik szülőnek?

Figyelt kérdés

Az egyik pénteken amikor mentem a fiamért sehol nem találtuk a pulóverét, a dadus átnézte az összes szekrényt, de sehol nem volt, így anélkül mentünk haza. Azt hitte hogy én hagytam otthon mert mint kiderült az udvarra sem tudta felvenni ami kb 10 órakor van. Hétfőn vissza került a pulcsi a szekrényünkre, de úgy, hogy az akasztotta vissza aki elvitte. A dadusok sem tudtak róla, egyszer csak ott találták. Én másnap vettem észre hogy az nem a mi pulóverünk, hanem valaki másé, akinek ugyanilyene van. Bevittem az oviba, ott hagytam. Következő héten amikor vittem a fiamat egy dadus azzal fogadott hogy vissza cserélték a pulcsikat mert meglátták egy kisfiún a miénket. Nagy nehezen kiszedtem a dadusból a nevet, és számon kértem az anyukát aki további (úgy gondolom) hazugságokkal fogadott. Azt mondta hogy délután vette észre a padon, és azt hitte a fiáé és hazavitte, majd ugye mosásnál észre vette hogy kettő van és vissza hozta. Itt megjegyezném hogy hétfőn baromi büdösen kaptuk vissza. A másik hogy ő állítólag szólt az óvónéninek hogy véletlenül hazavitték a pulcsit, de nem tudta kié...

Amikor beszéltem vele elkezdett az utcán orditani hogy hogy feltételezek róla ilyet. Ti eltudjátok képzelni hogy ez tényleg véletlen volt? Kicsit lelkiismeret furdalásom van emiatt, de egyszerűen nem hiszem el amit mond. Nem tűnhet el a pulcsi a fogasról 10 óra előtt. A fiam egyébként beteg lett miután kivitték pulcsi nélkül mert ugye nem volt meg... Én elhiszem hogy sok minden elkeveredik, hozzánk is került már kislány nadrág, pulcsi, zokni.. de ilyet hogy reggel eltűnik és tök véletlenül nem a miénket kapjuk vissza. Megjegyzem a miénk teljesen új volt, a másik pulcsinak pedig használhatatlan volt a zipzárja, ez tűnt fel.


2016. febr. 2. 14:56
1 2 3 4 5
 1/49 anonim ***** válasza:
73%

Szerintem hihető,hogy véletlen vitte haza,ha a padon volt.Ezért szokott jel lenni a ruhákban,bár én magam se írtam bele sokba,megismerem a ruháit,meg azt is mibe vittem aznap,mik vannak a zsákjában.Hát ha netán ugyanabban jár több gyerek,nyilván elkerülhetetlen a keverés.Az meg hogy nem találták 10-kor...Igazság szerint,ha pl leesik az akasztóról,kétlem hogy nagyon keresgélnék merre van.Beteg meg nem hinném,hogy pont attól lett.De akkor ovónőket is zsámon lehetne kérni,miért viszik ki a gyereket,ha nem megfelelő az öltözet,de a zsákban is lehet tárolni csere pulóvert is.

DE nyilván egyébként előfordulhat az is,hogy tolvajok is járnak be.Mi ovinkban is (már amit jár a gyerek,leginkább semmit,mert mindig beteg) amúgy szerintem azt se tudják ki kicsoda,jár kel a nép.

2016. febr. 2. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/49 anonim válasza:
72%
Oké megfazott ez a hölgy hibája. De egy pulcsibol nem kell ekkora ugye csinálni, te is később vetted észre, hogy ez nem az a pulcsi, ő is simán hazavihette emiatt. Nem kell megvadolni. Az viszont elég érdekes, hogy full budos viszem vissza a pulcsit, de ez már egy más dolog.
2016. febr. 2. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/49 anonim ***** válasza:
63%
Szerintem ha végül visszakerült, akkor valószínű, hogy tényleg véletlen volt. mi is vittünk már haza véletlenül plüsst (aztán rohantam vele vissza). a lényeg, hogy visszakaptátok. szerintem túl nagy ügyet csinálsz, ilyen még máskor is megeshet. nem tartasz a zsákban tartalék pulcsit? nálunk kötelező, így sosem fordulhat elő ilyen, hogy pulcsi nélkül kell kivinni a gyereket
2016. febr. 2. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/49 anonim válasza:
42%
Ja meg pacsi az ovononek, hogy a gyereke kiviszi ilyen oltozekkel a hidegbe..
2016. febr. 2. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/49 anonim ***** válasza:
74%

Nálunk is van egy kisfiú, akinek ugyanolyan pulcsija van,mint az enyémnek. Igaz, még nem keverték soha össze, de simán el tudom képzelni,hogy össze lehet.

Én azt nem értem,hogy ha végülis meglett a pulcsi, akkor minek ekkora patáliát csapni?

2016. febr. 2. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/49 A kérdező kommentje:
Nem csináltam belőle ügyet, de muszáj voltam szólni a másik anyukának. Miért viszi haza a miénket ha a fia nem abban volt aznap? Az ő pulcsijuk magától besétált az oviba aznap? Értitek? Nekem itt sántít a történet. Ha tudom hogy nem x pulcsi van a fiamon aznap és tudom hogy otthon van, nem viszem haza mert azt hiszem az enyém... Nem volt az oviban délelőtt. Átnéztek mindent, leesni nem tud. De ők mindig utánunk jönnek, gondolom anyuka meglátta a fogason.
2016. febr. 2. 15:08
 7/49 anonim ***** válasza:
74%
Én a helyedben inkább azon problémáznék, hogy a nagyeszű óvónő pulóver nélkül küldte a gyereket az udvarra.
2016. febr. 2. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/49 anonim ***** válasza:
82%
És ha apa vitte reggel?! Nekem is volt hogy exem hivott,mibe vittem a gyereket,mert nem volt neki ismerős a lányom nadrágja...
2016. febr. 2. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/49 A kérdező kommentje:
Nem gondolom hogy patáliát csapok azzal hogy kikérem mások véleményét. :D Patália nálam ott kezdődik hogy ráhívom a rendőrt vagy bemártom az igazgatónál. De szó sincs ilyesmiről, még az óvónőnek sem szóltam, csak a véleményekre vagyok kíváncsi, mert ha a tények ismeretében azt mondjátok hogy véletlen lehetett, akkor tartozom egy bocsánat kéréssel.
2016. febr. 2. 15:12
 10/49 A kérdező kommentje:
Apuka nem jár az oviba, elváltak, novemberben volt egy rendkívüli szülői miattuk és a félévi értékelésre sem voltak hajlandóak bejönni. De ez irreleváns igazából, csak anyuka hozza-viszi.
2016. febr. 2. 15:13
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!