Miért van több joga egy SNI-is (többieket veszélyeztető! ) gyermeknek, mint egy "átlagosnak"?
Tudom, hogy tabutémát feszegetek, nem is vitaindítónak szánom, hanem segítségre, tanácsra lenne szükségem.
Kisfiam most kezdte a középsőt egy állami oviban, ahova szeret járni, jól beilleszkedett, óvodapedagógusainkkal is minden rendben. A probléma egy másik kisfiú, akivel már bölcsibe is együtt jártak. Már ott is voltak vele problémák, a dadusok rendszeresen próbáltak beszélni a szülőkkel a gyermek agressziója miatt, amivel napi szinten okozott testi/lelki sérülést a társainak. Sajnos a szülők semmiben nem működtek együtt, támadással (volt hogy szó szerint..) reagáltak a többszöri "raportra". Most az oviban másfajta kommunikációval próbálnak közelíteni a szülőkhöz is, pozitív megerősítéssel, segítő szándékkal, türelemmel... de sajnos eredménytelenül. A kiscsoportot kibekkeltük időnkénti panaszkodással, kisebb kék-zöld foltokkal, de mostanra eldurvult a helyzet.
Az egyik kisfiút már elvitték a csoportunkból, mert rettegett miatta oviba menni.. Több kislányt-kisfiút is megfélemlített/bántott már, akik emiatt megpróbálják elkerülni, így kevésbé konfrontálódnak vele. Viszont kisfiam eleven, kalandvágyó, jólelkű, és a rendszeres bántalmazások ellenére is játszik vele.. emiatt pedig folyamatosan éri egyre komolyabb - látványos sérülés, -csak az első két hétben. Múlt héten az orrát zúzta össze, mikor hátulról nekilökte a polcnak, ezen a héten pedig konkrétan fejen rúgta (épp a szeme mellett), amikor kisfiam épp a földön feküdt. Az óvónők állítják, hogy egyikük szeme szinte folyamatosan a kisfiún van, de mégis előfordulnak ezek a durva dolgok, amikért nem őket hibáztatom (nem lehet folyton csak rá koncentrálni), mégis azt mondják, bízzam csak rájuk a dolgot. Az igazgatónővel nem lehet szót érteni, neki csak az óvoda jó híre és a problémák eltussolása a fontos. Mikor férjemmel felvetettük, hogy nem lehetne elküldeni esetleg azt a gyereket máshova, még mi kaptuk meg, hogy mégis hogy képzeljük. Nos úgy, hogy a gyerekem potenciális veszélynek van kitéve nap mint nap, és miért várható el, hogy én ezt tűrjem? Mégis meddig? Míg még komolyabb baja nem lesz? Miért én menjek minden nap gyomorgörccsel érte, hogy vajon ma mi történt? Én értem, hogy a mai jog integrálja ezeket a gyerekeket, de azt nem, hogy ha ezzel veszélynek tesz ki másokat, azt miért vagyok én köteles tűrni? Mit tehetek? Nyilván nem szeretnék az óvónőkkel/vezetővel sem szembekerülni, de úgy érzem, hogy még csak megértést sem kapok, nem hogy segítséget. A többi szülő megosztó, aki érintett, inkább hallgat (hogy maradjon meg a jó viszony) és örül, hogy "tolhat engem maga előtt", de akad olyan szülő is, aki (eddig még volt) olyan szerencsés, hogy nem érte a gyerekét atrocitás, és "szegény, ő is csak egy kisgyerek" hozzáállással még rám vet megvető pillantásokat. Kíváncsi lennék, ha az ő kislányát (aki folyton az óvónő szoknyáján ül, így nyilván kevésbé van kitéve ennek) egyszer-kétszer-többször hasonló sérülés érné, akkor ki lenne a "szegény". Segítsetek, mi ebben a helyzetben a megoldás?
válasza:Szerintem a gondviselőjét fogják elővenni.
Én ezt tenném. Nem normális, hogy ovis gyereknek folyamatos bántalmazások közt kell élnie
Ha a szülei vernék, akkor mindenki itt hőbörögne.
Ha máshogy nem megy, akkor igenis rendőrség.
Ha téged, kedves utolsó leütne egy 14 éves, akkor elsétálnál csak ügy, mert kiskorú?
válasza:Ha nem tűnik fel, hogy egy 5-6 éves és egy 14 éves között van némi különbség, utolsó, akkor elég khm egyszerű gondolkodásu vagy.
Ha a gyereket SNI-skent diagnosztizaltak, akkor a gyerek nevelési tanácsadóba/speciális szakemberhez jár terápiás foglalkozásokra. Ennél többre senki nem tudja és nem is fogja kötelezni a szülőket.
válasza:Nem érted a lényeget.
Mindegy, hogy SNI- s vagy, felnőtt, vagy 14 éves. A bántalmazott kisfiút meg kell védeni!
Ha a gyereked lenne az, akit minden nap vernek, akkor nyájasan mosolyognál, mert még sak ovis a bántalmazó?!
Persze lekoccolhat a család másik oviba, meg a kovetkezők is, addig amíg a bántalmazó gyerek ott van.
válasza: válasza:Akkor olvasd el, mit ír a kérdező!
Már nem tesz semmit senki, ezért kér segítséget.
Még mindig bántják a gyerekét.
Te mennyi türelmi időt adnál?! Amíg esetleg kiszúrja a szemét a másik gyerek, vagy betöri a fejét?
válasza:Én úgy írok, hogy a gyerekem problémás.
Nem azért, mert bánki bántaná itthon, hanem mert le van maradva több területen és nem képes máshogy levezetni a feszültséget(ami egyébként csak a bölcsiben éri, itthon majdnem mindig tökéletes harmóniában vagyunk kettesben)
Jó, az enyém bölcsis kategória, gondolom egy ovis már csak csak beszél, de az indulatkezelés nehéz lehet neki.
Én a gondozókat hibáztattam, ha gond volt. Érdekes, a beszoktatás alatt mindent meg tudtam előzni, nem is esett nehezemre, tehát nem kellett a gyerek fenekében lennem hozzá. Pont az ilyen problémák megoldására vannak ott. Itt is az óvónők dolga lenne figyelni. Ha ez nem megy, menni kell az igazgatóhoz, hogy biztosítsanak plusz egy embert. Ha egyedül nem megy, össze kell gyűjteni a szülőket és nem kirakatni a gyereket, hanem együtt kérvényezni egy plusz embert, aki figyel a gyerekre.
Egyébként nálunk a mi érkezésünk előtt is volt harapó ütögető gyerek, a gyerekem gyakran jön haza foltokkal vagy karmolásokkal, de mivel tudom, hogy az enyém is problémás, és ő is okoz sérüléseket, ezért elnézőbb vagyok.
Nem a kissrác tehet róla, az integrálas varázslatosan egyszerűen és könnyen menne, ha lenne ott megfelelő számú vagy megfelelően motivált óvónő, aki meg tudja oldani a helyzetet.
Egyébként a kérdést nézve, pont ugyanannyi joga van a problémás gyereknek is, mint egy átlagosnak.
Ez nem a jogokról szól, hanem a helyzet rosszul kezeléséről.
Az anyukáját meg kár elővenni, a saját példámból kiindulva épp elég nehézsége van, és példásan elismétli 100xis, hogy nem bántunk senkit, mert az fáj neki, miközben fogja a gyereke kezét. Pont ez a különbség a gyerekek között. Egy átlagosnak csak a nevelés hiányzik, egy más gyereknek pedig a fejlesztés és az idő. A gyerek problémáját felismerték, hisz tudnak róla, akkor biztosan kap rá fejlesztést. Ennél többet a szülő nem tud tenni. Gondolom az anyját előkapják az óvónők is.
Egyébként pont sikerült belefutnom egy aggódó anyukába a beszoktatásunknál, akinek a gyereke elméselte neki, hogy az enyém megharapta. A beszoktatásnál pont láttam az esetet, a gyereke játszott egy játékkal, majd otthagyta a babát. Az enyém felvette, a lány ideges lett, elvette a gyerekemtől és ráütött a kezére. Az enyém megharapta, én meg közbeléptem, mivel semmit nem csináltak a gondozók, nem volt sírás, nem vették észre, csak mikor felálltam a földről.
Szóval nem tudom, ki mennyire bízik a gyereke ártatlanságában, alapvetően az enyém is jóindulatú, csak akkor durva, ha igazságtalanságot érez.
Ha az én gyerekemet gondolnám teljesen áldozatnak, egyszerűen megmondanám, hogy aki csúnyán játszik, azzal nem szabad játszani. Ezt az enyém is tudja, de mivel még kicsi, nem tudja alkalmazni.
A tiéd kerülje el a kissrácot.
Ha kivesszük az snit a kérdésből, úgy is festhetne, hogy: A gyerekem sokat játszik egy kisfiúval, aki folyton bántja, mit tegyek?
Játszani mindenkinek szabad, ha nincs, aki megakadályozza a bunyót, szerezz valakit, ha nem megy, kerülje el a gyereked a másikat.
válasza:Kérdező van papirja annak gyereknek arol hogy sni ? Vagy csak simán te gondolod sninek ,az ovoda fogadhat sni gyereket ? És milyet ezt kéne megtudnod ez bene kell legyen az alapito okiratban.
Nem minden sni gyerek ilyen nekem van 2 sni de soha senkit nem bántotak ,bántanak ,CSAK beszédhibások voltak sulyosan.
válasza:Az én kisfiamat beilleszkedési és magatartászavarral diagnosztizálták. Mindig, minden esetben el tudta mondani, mi vezetett az agresszív kitöréséhez. Ez hol valamelyik gyerek szurkálódása volt, hol az óvó néni nem megfelelő reakciója. Nyilván túlreagálta a szokásosnál alacsonyabb ingerküszöbe miatt, de ez az elején még relatïve könnyen kezelhető lett volna, csak a jó pedagógiai érzék hiányzott. A dolog elfajult, én meg voltam olyan lüke, hogy máshová vittem az õt és a családunkat ért támadások miatt. Aztán megint és megint máshova. Végül már nem mert kötődni, mert tudta, úgysem maradhat sokáig. Eredmény egy szomorú gyermek, aki pusztán rossznak tartja magát, dacára az otthoni szeretetnek, a pszichológusnak.
Iszonyat szerencsénk volt, egy kis vidéki iskolában sínre került az élete. Akkora ugyanis költözésig fajul a helyzet, mert már a nyílt utcán nekünk jöttek.
Ez az iskola sem volt felkészülve a helyzetre, de mivel nyíltan elmondtam mindent, ahogyan máshol is, utánaolvastak, módszereket tanulmányoztak, és arra fordították a gyerek utáni plusz pénzt, hogy eleinte mindig lehessen mellette valaki, és megkaphasson minden segítséget.
És làss csodát, bő 1 év múlva jelentősen javult a helyzet, mégha maradt is a bajokból.
Ma már elmúlt 20 éves, segítőkész, empatikus ember, könnyedén befogadják bárhol, közkedvelt. Olyan szakmát választott, ahol emberekért kell dolgoznia. Tūzoltó.
Vajon akkor is így alakult volna, ha hagyom ép értelmūként szegregált intézménybe tenni? Kötve hiszem.
Arra meg, hogy a problémás gyerek anyukája hogy reagál, annyit tudok írni, mindenki próbáljon matyóhímzés maradni, amikor dacára minden szóba jöhető kezelésnek, módszernek folyton azt kapja, hogy azért olyan a gyereke, amilyen, mert nem kap otthon szeretetet, törődést, nem foglalkozunk a megoldások keresésével. Ja, és azonbal ki kell zàrni a közösségből.
Én személy szerint nagyon sokáig magyarázkodtam, de az értetlenséget, rosszindulatot, hitetlenséget látva az arcokon eljutottam odáig, hogy ha valaki támadóan kezdte a mondókáját, elküldtem simán a halál faxára. Tudtam esélytelen vagyok jól kijönni a sztoriból.
Az egyenleg: buktam az otthonomat, a férjemet, a barátaimat. Nyertem új otthont, új férjet, új barátokat, és egy egészséges lelkū gyereket.
Csak annyit kérek, néha nézzetek át a paraván másik okdalára, és ne vegyétek készpénznek, hogy a ti gyereketek manulátlan az események alakulásában.
válasza: válasza:Most tényleg ennyi jott le a sztoriból.? Van két gyerekem, nem érdekel, hogy kisebbséggel, SNI-s gyerekekkel járnak egy csoportba( vannak amúgy). Az az egy érdekel, hogy a gyerekem lelkileg és testileg épen maradjon.
Ha folyamatosan bántják, és folyamatosan inzultálják, akkor meg fogom védeni, nyilván lépcsőzetesen jutok el a drasztikusabb módszerhez, de az nem fog érdekelni, hogy a bántó gyereknek mi a mozgatórugója, mert a sajátomhoz kelek fel éjszaka, ha üvöltve sír, mert bántjak, és fél.
Szoval empátia ide vagy oda, akkor is meg kell védeni a bántalmazott gyereket.
És a kérdező sztorijából az jon le, hogy rajta kívül ezt senki nem veszi komolyan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!