Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » 1 hónapos baba el lehet már...

1 hónapos baba el lehet már kényeztetve vagy ő ahhoz még picike? Hogyan lehet könnyen a kiságyba szoktatni, ha ő a babakocsijában szeret aludni?

Figyelt kérdés
2010. aug. 17. 12:27
 1/10 anonim ***** válasza:
69%

Egy babát nem lehet elkényeztetni, ettől ne félj! :) Egyelőre mindent meg kell tenni, hogy neki jó legyen, nem lehet nevelni, felkapatni, nem hisztizik még, a lényeg, hogy a szülő arra törekedjen, hogy a babája szeretetben fejlődhessen.

Mi úgy szoktattuk a babánkat, hogy rögtön a kiságyban aludt éjszaka.

Nappal szinte állandóan aludt, ahol elérte az álmosság. Az ölemben, szopi közben, akkor áttettem a kiságyba. Ha a babakocsiban aludt el séta közben, akkor hazáig ott szundizott, utána a folyosón folytatta az alvást, vagy ha zörögtünk, áttettem a kiságyba. Hosszú hónapokon át sokat a aludt a babakocsiban, de csak nappal.

Aztán jött 4 hónaposan a fogzási fájdalom, és csak akkor aludt el, ha tologattam a lakásban, éjszaka is, akár órákon át. Majd leragadt a szemem, de legalább akkor aludt. Áttenni a kiságyba, hát nem lehetett, rögtön sírt...

Aztán volt fél évesen egy olyan időszaka, hogy 2 perc alatt elaludt tologatás közben, aztán a babakocsiban aludt éjszaka. Próbáltam visszaszoktatni a kiságyra, nem hagyta, már féltem, hogy odaszokik, de ha ott aludt, nem ébredt fel éjszaka (5 hetes kora óta átaludta az éjszakát), ha áttettem a kiságyba, már fél óra múlva sírdogált...

Aztán ezt is kinőtte, pikkpakk nem kellett a babakocsi, a kiságyban aludt, mintha nem lett volna ez a közjáték...

Aztán 9 hónaposan felült, azóta el sem alszik a babakocsiban, vagy csak nagyon ritkán.

Szóval ne félj, még kicsi a babád, ha ott érzi jól magát, hagyd. A szűkös hely biztonságérzetet ad neki. Azért próbálgasd a kiságyba tenni, hogy megszokja.

Az én babám csak alvásra használja, bár hozzáteszem, 1 éves, csak szopival alszik el, szóval ha amúgy beteszem a kiságyba, csak sír. Ezt nem hagyom, akkor inkább szopival aludjon el (5 perc, s mehet a kiságyba).


Bocs, hogy sokat írtam, együtt érzek veled, az ember nem tudja, mivel tesz jót, rosszat, elkényeztetni nem tudod, legfeljebb rosszul szoktatni (minthogy az én babám csak szopival alszik el, de ő cumit sem fogadott el soha, szóval neki ezért is kellek én az elalváshoz).

2010. aug. 17. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
78%

Szia!


Nem lehet elkényeztetve.

Őszintén szólva engem felháborít, amikor emberek képesek ilyesmiket tanácsolni/ sugalmazni másoknak, főleg kezdő szülőknek. Hogy legyél kemény, határozott, stb, mert később megbánod, ha engedékeny voltál, hogy a fejedre nő, stb....


És ha nem vagy elég magabiztos, bedőlsz nekik. :s

De ha nem vagy magabiztos (elsőnél hogy lennél- tök normális a sok kétely) hallgass az ösztöneidre, vagy a tiédhez hasonló gondolkodású anyák tanácsaira. (biztos érted, mire gondolok)


Egy egy hónapos baba még épp hogy csak pár hetet élt, hogy lenne elkényeztetve???

Alvás/ altatás: nálunk ez változott a legtöbbször, hogy hol, hogyan, egyedül/ nem, stb. aludt el a kisfiam (most 4 éves) - nagy tanulság számomra ezzel, és úgy általában az egész gyermekneveléssel kapcsolatban, hogy nincsenek kőbe vésett dolgok -é hogy hónapok, vagy akár hetek/ napok alatt is változnak korábban állandónak tűnt szokások, pl. az alvással kapcsolatban is.


Rátok van szüksége, szeretetre, biztonságra és odaadásra van szüksége, ezt adjátok neki, ne "szigort".

2010. aug. 17. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

egyetértek az előttem válaszolóval. mindig a Skinner féle operatív kondicionálás jut eszembe a "szoktasd erre meg arra, különben megbánod" cucctól.

pinpongozó galambokat majd neveljen más. ha a babakocsit szereti külön örülj neki, oda tolod ahova akarod, minig szem előtt lehet.

2010. aug. 18. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
45%
Hát, nem tudom...ok, hogy még nagyon pici, de egyszer majd megnő..:) ha majd 1 évesen is a babakocsiba akar aludni, akkor is ott fog? Tudom, ez most kicsit durva dolog, mert egy nagyon pici törékeny emberkéről van szó, de én mindig úgy neveltem a gyerekeimet, hogy szokják meg a saját helyüket, újszülőtt kortól kezdve. ha sírdogált a kiságyban, akkor odamentem benyúltam a rácsokon, és simogattam a hátát, hogy érezze ott vagyok. Kitartást, és jó babázást!
2010. aug. 19. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Az a baj,hogy ő nem csak sírdogál,hanem üvölt és sokszor még a kezünkben sem marad el.Már nem tudunk mit csinálni vele,de a gyermek orvos is azt mondta,hogy 5-6 hónapos koráig nem tudjuk elkényeztetni a piciket!
2010. aug. 19. 21:53
 6/10 anonim ***** válasza:
A sírás lehet attól is, hogy nem büfizik eleget szopás után és feszíti a pocakját. Próbáld meg hosszabb ideig büfiztetni. És ha a kocsiban akar aludni, üsse kavics.....Ha már kényelmetlen lesz, nem akarja.
2010. aug. 24. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
56%
nem az,hogy elkényeztetni,hanem rászoktatni olyan dolgokra,amiért később majd bosszankodtok,hogy minek csináltátok,pl. az együtt alvás,aztán amiikor 4 évesen is veletek akar aludni és romokban a házasság......
2010. aug. 26. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Sosem teszem bele a mi ágyunkba!Azt azért tudom,hogy nem lehet!
2010. aug. 27. 12:01
 9/10 anonim ***** válasza:

Szia! Szerintem is a pocakja lesz! Próbáld ki a Gripe Water-t vagy a szélcsövet! Ne hagyd üvölteni ,mert még több levegő megy a pocijába és még jobban fog fájni neki!

Sok türelmet! 3 hetes babóca anyukája

2010. aug. 30. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

1 hósan tényleg poci gyanús, vagy olyan fáradt, hogy azért nem tud elaludni. Ez a kettő a legvalószínűbb. Első esetben hasmasszás, büfiztetés még pluszban, megnyugtatás, második esetben pedig ha másnap hamarabb kezded az "altatást", akkor lehet könnyebben elalszik.

Nekem egyébként kisfiam sokáig babakocsiban aludt otthon, nekünk tökéletes megoldás volt. Nappali alvás szerintem nem is olyan gond, hol történik, csak tudj tőle tenni venni. Az éjszakai a nehéz.


Igen, kb 6 hós koráig ebből még nem lesz kényeztetés. Úgy csináld, hogy jó legyen neki, ne hagyd sírni szerintem sem.


Viszont utána következetesnek kell lenni, mert megszokják és onnan visszafordulni már nehéz... )

2010. szept. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!