Akinek sérült a gyermeke?

2, őt meg nem roppantotta össze, próbálja kihozni belőle a legtöbbet.

Attól, hogy te elvárnád, hogy ne mutogassa, mert nem hiszed el, hogy őszinte, még jól teszi, ha nem foglalkozik a hozzád hasonlókkal.

Lehet, mert ő elfogadta a gyerekét olyannak, amilyen , és úgy is szereti.

Te meg nem tudnád úgy elfogadni. Csak ezt összekevered az aggódással. Összeroppanás= nem szeretnéd, csak nem vallanád be magadnak.

6. Nem igaz! Nagyon sok szülő beadja intézetbe, mert a család rámenne.

Igen, kifelé a boldogságot sugallják, mert a face-n csak ilyen a divat, de a valóság meg nem az. Akár mennyire is elfogadja a gyerekét, ez bizony kényszer.

Nagyon sok szülő beadja intézetbe

Nem adja be nagyon sok. A többség családban nevelkedik, inkább a súlyosan-halmozottan sérültek vannak intézményi keretek között.

Az a kép, amit róluk látsz, nem azonnali reakció egy villámcsapás-szerű élethelyzetre. Alkalmazkodás, fejlődés eredménye. Sok könny és sok munka van mögötte, de attól még örömteli is. Az én kisfiam értelmileg középsúlyosan érintett és autista. Fehérállományi agysorvadás és feltételezett genetikai hiba áll mögötte. Rosszabb állapotúnak látom, mint a legtöbb Down szindrómást, akivel találkozunk, de még fiatal. Igazából maga az autizmus - a súlyos autizmus - az, ami néha kemény kihívások elé állít, de egy tipikus gyerekkel se könnyű. A kisfiam 4.5, a tipikus fejlődésű kishúga 2.5. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ez olyan, mint amikor újszülötted van: nagyon boldogok vagyunk, de r.hadt kimerültek. :D Ebben persze vastagon benne van, hogy nagyon limitált a külső segítségünk. A kisfiam se ad kevesebb örömet és szeretet, mint a testvére, csak más módon teszi.

Számomra helyzeti előny, hogy a távoli jövőtől való félelmet mindig is baromságnak tartottam. Senki nem tudhatja, hol lesz ő vagy a gyereke 20 év múlva, de nem élhetünk ettől való rettegésben, miközben megteszünk mindent, hogy a lehető legönállóbbak és boldogabbak legyenek.

Tudod, hogy mi az, igazán nehéz az egészben? Hogy úgy érzem, én KÖTELES vagyok mindig a vidám, kipihent oldalamat mutatni, még 100x inkább, mint mások, mert ha fél szóval is mernék panaszkodni, a fiam számlájára írnák: "hát persze, tönkreteszi a családot!" - pedig senkinek nem könnyű, senki facebook-kirakatélete nem a teljes valóság.

Szeretettel ajánlom a Mindownnap blogot a facebookon. Az édesanya teljesen kendőzetlenül ír róla, milyen az élet a Down-os kamasz fiával és a kishúgával. :)