Akiknek hiperaktív gyermeke van érzi e azt, hogy minden a gyerek körül forog és ő már megszünt létezni?

Így van ez egy egészséges gyermeknél is,hogy fontos szempont a gyermek nevelése,de talán kevésbé terhelő egy problémammentes gyermek.

Viszont egy erősen hiperaktív gyermeknél szó szerint sem éjszaka ,sem nappal nincs egy szusszanásnyi idő sem ,hogy kikapcsolódjon az ember,nappal folyton provokál,nem fogad szót,indulatossága hevében nagyon csúnya dolgokat mond,direkt megcélozva,hogy minél sértőbb,fájóbb legyen(ugyanakkor tisztába van vele,hogy nagy kincs neki az,hogy én így is elfogadom őt,ha bajban van,vagy megijed valamitől tud alázatosan,szépen kérni),a nyugtalansága,túlmozgásossága is embert próbáló,éjszaka nehezen alszik el,aztán az ember várja mikor kezdi az alvajárást,ha túl vagyunk az első alvajáráson ,akkor tovább várok,hogy vajon csinálja e még,nem merek elaludni.

A fejlesztőtornára minden áron ráveszem,mégha egyáltalán nem biztos,hogy ettől javulás várható...véresen komolyan veszem,hogy hajlandó volt e végigcsinálni a kb fél órás napi tornát,minden nap újra és újra nagyon nagy küzdelem rávenni,hogy csinálja,utánna ha valahogy meg is csinálja én már teljesen le vagyok szívva idegileg...

Néha már adok magamnak egy negyed órát,hogy addig nem fegyelmezem,mert nagyon igénybe vesz az állandó stressz ,hogy próbálom betartatni a szabályokat.

Vagyonokat költök a fejlesztésére.

A közösségben persze nem fogadják tárt karokkal,mindent elkövetnek,hogy lebeszéljenek róla,hogy rendszeresen járasd a 6 éves gyereket óvodába,érzed az elutasítást ami téged szülőt is érint a gyermekeddel együtt.

Van aki másként éli meg mindezt?