Kedves Anyukák! Nektek mit csinál a gyermeketek miután büntetésképpen jól "helyrerakjátok"?

"Az is lehet hogy akkora az érzelmi igénye, hogy rendszerességben kell megegyeznünk, pl. minden pénteken velünk aludhat egy darabig. (Fontos hogy egy darabig.)"

Természetesen ezt úgy értettem, hogy akkor egész éjszaka ott aludhat, csak éppen nem éveken át rendszeresen, így "egy darabig". :)

27-es vagyok

Köszönöm a válaszát !

Még szülőként is nehéz megérteni dolgokat, persze, hogy gyerekként mégnehezebb. Nekem az az érthetetlen kicsit ebben, hogy a gyermekünk tudja, érzi, hogy szeretjük. Kimutatjuk, Ő is kimutatja. Ez a szeretethiány csak abban a pillanatban jön nála, mikor valamit meg kellene csinálnia amit szépen kérünk ?

Talán éppen azért vagyok már sík ideg, mert olyan szépen kérjük, nem is egyszer, hogy miért kell ezt tesztelni. Még mondjuk a tesztelést hamarabb megértem, az a fejlődésével, együttjárhat.

7 éves elsős a kisfiú. Nem mindig van ez elpakolásnál, viszont nem csak akkor van. Egyszerűen, mint aki nem érti, látja a határt, hogy oké mostmár elmondták párszor rendesen, megcsinálom.

Csináltuk mi együtt is, rendesen is játékosan is, majd hagytuk egyedül is.

Nem a legönállóbb, de próbáljuk terelgetni saját érdekében.

Vagy egyszerűen semmi gond nincs, csak mi vagyunk kiégve ?

Per pillanat is az folyik épp, hogy háromszor kértem, hogy menjen át a másik szobába kishugával együtt, míg gyorsn befejezek itt valamit, aztán játszunk együtt. A kishuga ott is maradt, Ő meg 3-jára itt van megint.

A miértre megértem, hogy nem tudja igazán a választ. Kérdeztem, nem szeret, hogy nem csinálja ? De igen szeretlek. - Kérdeztem, azt hiszed nem szeretlek, azért küldelek át ? - Nem, nagyon szeretsz. Persze megint sírok.

De lehet, hogy csak én vagyok belefáradva a teljesen normális állapotba ami egy ekkora gyerekkel jár. Hiszen még egy napot nem töltöttem nélkülük, és az valószínűleg egészségesebb lehet.

De iskolában is ez van ez ami zavar. Nem figyel, pontosabban nem tud koncentrálni, szóval elhiszem, hogy lehet figyelemzavara attól, hogy a neurológus nem elégített ki.

Mostmár megyek játszani velük.

Kedves 27-es Anyuka,

Abban biztosak lehetünk, hogy valahol valamilyen érzelmi igény lappang, és egyébként ha úgy érzi a gyerek hogy akár csak részben, bizonyos aspektusokban nem szeretik (... eléggé?), akkor azt szinte soha nem mondja el, tehát a válasza itt nem igazán mérvadó, bár nagyon pozitív hogy azt válaszolta. De mindez alapján úgy érzem, hogy jól járnak el és hogy csak idő kérdése és ez elmarad (érdemes mindig jelezni azért, hogy azt szeretnénk hogy ezt és ezt tegye, menjen be ha kérjük, tegye el, de nem büntetni továbbra sem).

Az pedig hogy csak idegileg nagyon kivan, és az egyébként normális és élhető állapotot problémásnak látja, nem lehetetlen, sőt érthető is. Ma mindenki nagy nyomás alatt van, az élet nem könnyű, a munkahely nem biztos, csak a felelősség és az álmok biztosak. Nagyon könnyű elveszteni az erőt és a padlóra kerülni idegileg.

Én is voltam ott, jól tudom. És követtem el hibákat, szerencsére nem súlyosakat, csak aztán megtanultam, hogy hogyan maradjak talpon a stresszel szemben is. (Rendszeres tojásbevitel is segít, a koleszterint a máj többek között stresszhormonná alakítja.) Ez nem könnyű, és senki sem kárhoztatható azért, ha nem sikerül.

Az élet szembejön és megpróbáltatja az erőnket és a kis csapatot ami vagyunk mint család. És van úgy hogy megroggyanunk.

Irigylem, hogy mehet játszani velük. Kamasszal sajnos már nem lehet, maximum megnézni egy filmet vagy shoppingolni menni és még néhány tevékenység. :)

Még két gondolat:

Nem biztos ám, hogy a szeretethiány a szeretet valós hiánya. Olyan is van, hogy az osztálytársa, barátja szenved benne, és ő csak empatikusan másolja.

A másik dolog egy kis gyakorlati ötlet, most hogy így kicsit képet kaptam a gyakorlati síkról: meg lehet próbálni játszadozni a "szeretlek"-kel. Játékosan (ha az anya játszik a fiúval, az gyönyörű tud lenni a gyerek számára) mondani, kérdezni, kitalálni kreatívan viccesen megfogalmazott vagy vicces, humoros formáit a "szeretlek" közlésének, mint ahogyan én ráüvöltöttem a gyerekre (jó ez nem a legjobb példa, kamaszról volt szó és én az apa vagyok).

Pl. kijön mégis a szobából és ahelyett hogy komolyan megfogalmazódna a probléma:

- Kijöttél?

- Aha / bólintás.

- Tudtad hogy szeretlek? (játékosan)

A válasz valószínűleg széles vigyor, elpirulás, nevetés, egyéniségtől függően. Ezek mind-mind nagyon erős üzenetek így.

És így tovább, parodizálni a negatívumokat (főleg azokat, amiket esetleg korábban sikerült "elkövetnünk"), és az üzenet mindig a szeretet játékos megfogalmazása legyen. Két gyerek esetén nyilván a másiknak is meg kell ezt kapnia, különben szövődmények lehetnek ugyebár.

A kedves pszichológus apuka érvelése egy előadáson tökéletes, vitaindítónak szintén, csak sajnos arra van kitalálva, hogy az embernek egy szem gyereke van, és az a nap nagyobbik részét vele tölti.

Csak hogy a legtöbb családban anyuka is dolgozik, ahol pedig nem egy gyerek van, ott azok különböző korúak, különböző érdeklődésűek, különböző igényűek. Egymásra is féltékenyek, kivel foglalkozik többet apa-anya, és persze a munka, iskola, óvoda, bölcsőde négyszögében kapkodósan, fáradtan van az embernek 3-4 aktív órája a családra, utána a gyerekek aludni mennek. Ebbe játék, tanulás, élménybeszámoló és 1-2 különóra, fürdés, vacsi, másnapra előkészülés, esti mese stb. van bezsúfolva. Ha ilyenkor az egyik gyerek borítja a kényes egyensúlyban tartott logisztikai rendet, mert épp nem akar pulóvert húzni mínusz 20 fokban, és nem érti, hogy az oviban érzett meleg kilépve gyorsan megszűnik, akkor nagy a baj. A másik elkésik a fociról, a harmadikért nem érünk oda a hegedűórára, a negyedik pedig ezek miatt félórával tovább kell várjon a tiszta pelusra, mivel vezetés közben nem lehet ugye pelenkázni, az ötödiket meg elviszik ügyeletre, mert nem érek oda időben, és akkor majd kétségbe esik. És az egészért nekem lesz lelkiismeret-furdalásom, nem annak, amelyik száz szép kérésre sem húzott pulóvert. Sorolhatnám még, mi minden miatt nem engedhető meg, hogy hosszan hagyjam a gyereket a maga útján "rosszalkodni", amíg a kellő összhang kialakul és rávezetem, hogy is kéne tennie a dolgát.

Nem a verés a megoldás, de szigorú keretek kellenek, és igen, kell a büntetés is, akár a számítógép-megvonás, akár a megígért süti elnapolása, mert a gyerekek egy része szánt szándékkal a végsőkig feszíti a húrt, és nem engedhetem, hogy az egyébként talán jogos szeretethiánya miatt az egész család napja darabokra hulljon, és ez újabb szeretethiány-láncreakciót indítson el a többinél. Mert annak sosem lenne vége. Szóval a pszichológia megdől, ha nagycsaládot kell igazgatni.

Egyébként a leveleiből látszik is, hogy egy gyereke van, és nem öt.

Igen így van, kedves 37-es, a dolgok lehetnek nehezebbek is, ez is része a kényszerpályának. Nem lehet elvárni önmagunktól, hogy tökéletesen helytálljunk, csak törekedni lehet rá. :) A "módszertan" nem változik, hiszen testvérek személyiségfejlődése és személyisége is ugyanúgy működik, mint egyszem gyereké, csak nagyobb a kihívás.

Tisztelet illet minden szülőt, nagyobbat is mint engem az egyszem gyerekkel.

(A pszichológus apuka)