Tapasztalatok szorongó gyerekekkel kapcsolatban (5-7 éves)? Hogyan kezeltétek? Mikor múlt el?

Mire lennél kíváncsi? 6 éves a lányom, lassan egy éve járunk pszichológushoz... Nagyon jól haladunk :)

Rajtunk kívül (anya, apa, nmama, npapa), senkivel nem beszélt, még akkor sem, ha vele voltunk. Így járt 2 évig oviba. Kiscsoportban semmibe nem kapcsolódott be magától, csak ha hívták, noszogatták, nem kezdeményezett, egy hang sem hagyta el a száját. Középsőben jutottunk el pszichológushoz, és most nagycsoportban kezdett el válaszolni, ha kérdezik, de csakis az oviban. Tehát boltban, utcán, stb, még nem. A kis barátaival, akiket megszokott, már hamar oldódik, de idegen gyerekekkel még mindig nem tud kapcsolatot teremteni, velük még "lefagy". Nálatok mi a helyzet?

Ja, és hogy hogy kezeltük. Rengeteg türelem, a kedvenc barátait sokszor áthívtam magunkhoz, és minden családtagot megkértem, ők szintén ne csesztessék, hogy beszéljen :)

Mi 4 évesen kezdtünk el járni gyerekpszichológushoz. Állandó szorongásai voltak (főleg oviben jöttek ezek ki), annak ellenére, hogy az itthoni légkör ezt nem indokolta. A gyerekpszichológus csodát tett vele, gyakorlatilag másfél-2 hónap után érezhető volt a változás.

Fiam májusba lesz 8 éves.Mi nem voltunk ilyen szerencsések mint ti, hogy bárki foglalkozott volna aproblémával.Kisfiam az oviban nem játszott, csak megfigyelt, ismerős közegben beszélt, nagyon választékosan szépen, de az oviba csak ha kérdezték.Játszani csak ha hívták akkor ment és csak nagycsoport végén. Ennek ellenére senki nem foglalkozott vele, az óvonénik se.Bezárkózott teljesen a maga kis világába.Okos volt, de valami nem stimmelt vele láttam.6 évesen került suliba, mert nem láttam értelmét tovább az oviban aszalni, ahol szemmel láthatóa csak visszafejlődött az utolsó évben.Az iskola csodát tett. Új közösség hatására gyorsan barátokat szerzett. Igaz csak 2 kisgyerek akit igazá barátjának tart, de haladtunk. A tanítónéni viszont a 30 éves tapasztalatával sem ismerte fel a szorongás jeleit és neveletlennek, butának nevezte a fiamat, oly annyira, hogy a taulásában is hátráltatta ez a megbélyegzés, így kerültünk a tanulásképesség vizsgáló bizottság elé, ahol végre valaki ráismert aSZORONGÁS jeleire és leírta fehéren-feketén. Azóta békén hagyják, és megszüntek az atrocítások. Idén eltört a gyerkőc keze, ami megint csak segítség volt abban, hogy az osztálytársak figyeljenek rá és jobban betudjon illeszkedni a társai közé és elfogadtassamagát.Mi nem jártunk pszichológushoz, mert itt ahol mi élünk nincs rá lehetőség és anyagilag se tudnánk vállalni, de azt tudom javasolni, hogy ha saját magad elfogadod őt ilyennek akkor már nyert ügyed van, mert a gyerkőc érzi hogy támogatod.