Akinek súlyosan beteg, komolyan problémás gyereke van, és utána szül még párat, az miért csodélkozik, hogy nem bírja a terhelést?

Pont erre gondoltam én is,amikor az előbb olvastam egy kérdést.

Nekem még egészségesen is elég kettő,mert ismerem magam,hogy többre nem futná az energiámból.

Szia! Nagyon szomorú ilyen történeteket hallani, és alapvetően azt gondolom, nem szabad ítélkeznünk mások felett.

A véleményem annyi erről, hogy nagyon sok ember nem szán időt/energiát arra, hogy megismerje önmagát, így nem csoda, ha „túlvállalják” magukat. Ez az élet minden területére igaz. Értem én, hogy ijesztő dolgokat is „találhat” az ember, ha mélyen magába néz, de sokkal jobb lenne mindenkinek, ha tisztába kerülne a saját határaival.

Hasonlóan gondolom én is,meglepő viszont a környezetem,egyáltalán nem.Szinte mindenki úgy véli (anyámon kívül,aki bőven kivette a részét amíg tudta) hogy az állandóan betegeskedő gyerek mellé,nyugodtan szüljek még egyet mert "egy gyerek,nem gyerek".De arra,hogy ha kórházban vagyok a naggyal mi lesz a kicsivel? - kérdésre senki nem tud érdemi választ.Mert apuka rengeteget dolgozik,nagyszülőkre sem tudok már úgy számítani,esetleg alkalmanként,de kiszámíthatatlan.

Azt vállalom amit vállalni tudok,ez jelen esetben 1 gyerek!Aztán majd meglátjuk,de biztos az eszemre fogok hallgatni!Mert ez az én,és elsősorban a gyerekem érdeke is!

Ahol több kisgyerek van, az magában is nehéz feladat, akkor is, ha -nyilván- szeretetre épül. Ahol beteg a gyerek, ott nagyon nehéz mosolyogva tudomásul venni, egyedül vállalni ezt és még 1-2 egészségest is- szinte biztosan túl sok egy anyának. (sajnos sokszor a fogyatékos gyereket csak az anya neveli, apa eltűnik- nem bírja a látványt...)

Ha a beteg gyerekkel napi sok óra kell elmenjen- rehabilitáció, kórház stb.- ott több kisgyereket nem jó bevállalni, óhatatlanul elhanyagoltnak érzik majd magukat az egészségesek- pedig csak a beteghez képest tűnik úgy, hogy nő, mint a gomba.