Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Bilizés 17 hónaposan?

Bilizés 17 hónaposan?

Figyelt kérdés

Tegnap kapott egy bilit a lányom!

Már egy ideje mondogatjuk Neki pelus cserénél, hogy hamarosan a bilibe kell majd kakilnia, pisilnie és Ő bőszen helyeselt is, látszólag várta.

Ma reggel, mikor mosogattam, megjelent a bilijével a kezében és mutatta, hogy rá szeretne ülni. Bementem Vele, ráültettem. Hangok jöttek csak, de már ennek is örültünk (a többes szám a brumm, brumm macira, Mickey egérre és Apára , meg rám vonatkozik, hiszen a lelkes közönség gondoltuk alap a próbálkozásoknál.. )

Kisvártatva, mondta, felállna. Rendben, mondtuk, majd később megpróbálhatja, ügyes volt. Pár perc múlva, ismét szólt, hogy rá szeretne ülni.

Na ekkor azt gondoltam, rettentő korai volt ez még, hiszen a bábozást is követelte, ahogyan az előbb is biztattuk a figurákkal, tehát azt hittem jó játéknak tekinti, erre bekukkantottam alul és ..... Mit ne mondjak, eredményes bilizés volt!!! (Belekakilt egy nagyot)

Természetesen nagy volt az öröm, mondtuk, milyen "szép" lett (mert sok kicsi állítólag megijed tőle, így agyon dicsértük, hogy mennyire gyönyörű is, nehogy féljen a dologtól, hiszen ilyen formában még nem látta) persze meg kellett örökíteni, és együtt kiöntöttük a WC-be, majd integetett is neki.


MIt gondoltok, mennyi idő alatt lesz teljesen szobatiszta? Még csak reggel és este szeretném ráültetni, semmiképp sem erőltetem.

Milyen megtorpanások várhatók ilyenkor?

Nálatok hogy ment? Mikor tudta tovább is tartani, ha valahol voltatok?

(17 és fél hónapos)



2013. nov. 5. 13:07
 1/10 anonim ***** válasza:
2.5 eves korara teljesen szobatiszta lesz ugy hogy ejjel sem fog bepisilni az agyba... Ha szerencsed van. Aki azt mondja az O gyereke elobb volt azt hidd el...
2013. nov. 5. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
akarom mondani: ne hidd el! Csak bologass ra hogy hu milyen szuper ugyi volt!
2013. nov. 5. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
A lányom 18 hónapos volt,hogy magától szólt,h ráakar ülni.Egyből sikerült is neki a kaki,onnantól csak a bilibe ment a nagydolog.De a pisi még a pelusba.25 hónaposan már ágytiszta is volt
2013. nov. 5. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Az én fiam 18 hónaposan kapott bilit, mert jelezte, ha kakilni készül a pelusba. Eleinte pár alkalommal belekakilt, volt nagy öröm, aztán ráunt. 3 évesen lett megbízhatóan szobatiszta nappalra, pár hónappal később éjszakára, de a nagydologhoz még sokáig pelust kért, most tűnik úgy, hogy talán az már ahhoz is végleg elhagyja. 3,5 éves.

Bocs, ha lelomboztalak, de ilyen is van.

2013. nov. 5. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Mindig megmosolygom ezt az "eröltetés" szót. Engem is ezzel nyaggattak, csakhogy szerintem oriási különbség van az eröltetés és a próbálkozás/tanítás között. Ha nem tetszene a lányodnak a bili, biztosan nem parancsolnád rá.


Az én fiam 19 hónaposan mutogatott a bilire, hogy szertné kipróbálni, hát hagytam. Onnantól kezdve, figyeltem, hogy mikor adok inni, rá 20 percre kb pisiltettem. EGy jó hónap volt az, amikor már itthon nem kellett pelenka, és még kb 2 hónap míg nem adtam rá egyáltlán nappalra pelenkát. Egyszerűen a bolban nem mertem megkockáztatni, aztán amikor sorozatban láttam, hogy nem pisilt be, akkor levettem.

Eleinte sok balesetre számíts, amiért én nem szídtam, sikerért meg tapsikoltam. Nappali alvásnál olyan 2,5 évesen lett szobatiszta, éjjelre még mindig adok pelenkát. 3 éves. Szóval nálunk ahhoz képes, hogy 2 évesen nappali szobatiszta volt, jól elhúzódott a ceremónia, de erre mondják, hogy minden gyerek más és más. :-)


Keresztlányom pl. nem volt hajlandó kipróbálni a bilit sem a szűkítőt, aztán 2,5 évesen gondolt egyet, és onnantól kezdve szobatiszta még éjjel is. Ha nem ismerném őket, lehet el sem hinném. :-)

2013. nov. 5. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Egyáltalán nem lomboztok le, én is tudom, hogy hosszú út ez még, és sok sok próbatétel, nehézség vár ránk, de szerintem az akkor is szuper, hogy reggel, magától hozta ki, pedig sosem ült rá előtte! :)


Kedves első, azért az nem igaz szerintem, hogy aki korán lesz szobatiszta, ill azt állítják, annak nem lehet hinni. Nem kell ennyire bizalmatlannak lenni, bár én is van, amit nem hiszek el... A napokban hallottam, egy baba még vagy 40 éve, 8 hónaposan szobatiszta volt. :D Nah, ez tuti valamennyire kamu, de mindegy.


Bízom benne, hogy rájön a lányom, hogy jobb, ha a bilibe kakil és talán hamarosan a pisi is kényelmesebb lesz Neki oda. :)

2013. nov. 5. 14:22
 7/10 anonim ***** válasza:

2 éves koránál korábban biztos, hogy nem lesz szobatiszta.

Sajnos nagyon sok anyukának fogalma sincs róla, hogy nem attól lesz szobatiszta a gyerek, ha anyuka óránként ráülteti a bilire, vagy kifigyeli, hogy mikor szokott pisilni éppen hány percre a reggeli kakaója után, hanem akkor, ha a gyerek minden pisilés és kakilás előtt megérzi az ingert, felismeri azt és majd magától céltudatosan kéri a bilit vagy éppen ül rá magától. Illetve hát még ez sem teljes, mivel az majd akkor lesz teljes, ha vissza is tudja tartani, ha éppen nem lehet azonnal pisilni. És az még nagyon hosszú idő.

Örülj neki, hogy szereti a bilit, nem viszolyog tőle, de százszor elunja a bilit addigra, mire teljesen szobatiszta lesz.

És hogy a másik kérdésedre is válaszoljak, a kisfiam 3 hónappal a 3. szülinapja előtt hagyta el a pelusát, egyik napról a másikra. 2 hét volt, mire a kakit is a bilibe intézte, azt eleinte csak pelusba akarta, de tudatosan kérte hozzá a pelenkát. És akkor már vissza is tudta tartani, sőt már azzal egy időben a délutáni alváshoz sem kellett. 1 hónapra rá éjjelre is szobatiszta lett.

2013. nov. 5. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Én nem ültetem rá, csak este és reggel kérdezem majd, hogy szeretne e oda pisilni, kakilni?

Én eltettem a szekrénybe a bilijét, de magától levette és hozta ma, ahogy mosogattam, hogy oda, oda,.. Ő kérte, hogy belekakilhasson. :)

2013. nov. 5. 15:14
 9/10 anonim ***** válasza:

Nálunk fiam egyáltalán nem bilizett, mivel Ő játéknak tekintette a bilit. Általában a fejére rakta és úgy rohangált vele a szobában, szivacs karddal a kezében.

hiába magyaráztuk hogy ez mire való, mivel minket nem látott oda pisilni kakilni ezért Ő sem volt hajlandó! ekkor vettük - olyan 2,5 éves volt - a wc ülő-fellépőt és azt szép lassan elkezdte használni... de még 3 évesen is közölte velünk hogy "Anya-apa én szeretem a pelumat"... nem erőltettük és 3,5 évesen teljesen szobatiszta lett egyik napról a másikra.

most 6 éves.. és néha van baleset , de nem este hanem inkább játék közben...

2013. nov. 5. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Először is azt kell tudni, hogy amíg egy bizonyos hormon nem termelődik a szervezetében, addig éjjelre nem lesz szobatiszta, én ezért pl. várok a bilizéssel, míg nem lesz száraz az éjszakai pelenka (most 18,5 hónapos a lányom, már csak ritkán pisil éjjel). Tehát amíg éjszaka pisis a pelus, addig éjjel semmiképpen nem lesz szobatiszta, nyilván éjjel utána is nagyobb eséllyel történik baleset.


Nappal meg lehet, hogy hamarabb lesz az átlagnál, ha kedve van a bilizéshez, csinálja. :))

2013. nov. 12. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!