Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Más is járt már így? (bőv. )

Más is járt már így? (bőv. )

Figyelt kérdés

2 év két hónapos a lányom (nem első gyerek már), szépen megérett a dologra. Szoktam kérdezgetni is, hogy menjünk-e pisilni, de szól is, sőt, ma először szólt a kaki miatt is, és szépen elintézte a wc-be. (Alváshoz persze pelus van).

De nem hajlandó bugyit venni. Pucéran van a lakásban egész nap. Persze nem nagy gond, mert meleg van, de hogy fogom ráadni? Amíg pelusos volt, addig egy szál pelusban rohangált, nagyon nehéz felöltöztetni, és gyakran leveszi magáról a ruhát (már télen is), de most totál pucéran van, és kicsit féltem, hogy még a lakásban is beszerezhet valami fertőzést, hiszen mindenhová leül.

Viszont ha bugyit akarok ráadni, azt mondja, hogy nem, pelust adjak rá.

Azt meg a szobatisztaság miatt nem akarok, hiszen már nagyon ügyes, és az utolsó időben meg azt csinálta, hogy egy pici pisi után levette a pelust, és tisztát kért, mert hát zavarta...

Volt valakinél így? Hogy kapott rá a bugyira?



#pelenka #bugyi használat
2014. aug. 4. 11:33
 1/6 anonim ***** válasza:
én elmagyaráznám neki, hogy ha pucéran leül, beteg lesz és el kell menni a doktorbácsihoz (nénihez) és menjetek el együtt vásárolni szép bugyit, ami neki is tetszik, had válassza ki ő milyen mintásat szeretne... hátha azzal, hogy ő választ rá tudod venni... mert egész nap nem játszhatjátok hogy felhúzod-leveszi... (bár lehet ezt kéne pár napig míg rájön, hogy felesleges levenni mert visszaadod rá :) ) jobb ötletem nincs...
2014. aug. 4. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Az az igazság, hogy van itthon vagy 20 bugyi az ő méretében, úgyhogy nem szívesen vennék most újat. Egyébként szép cicás meg virágos, szóval elvileg nem ez a baj szerintem. Hát, próbálkozom...
2014. aug. 4. 12:14
 3/6 anonim ***** válasza:
Valassza o ki az otthoniakbol melyiket akarja felvenni.
2014. aug. 4. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Ezt már próbáltam. Illetve nem az összesből de hármat felajánlottam egyszerre.


Azt hiszem, az lehet a baj, hogy fél attól, hogy a bugyiba csurrant. Mert amikor elkezdtük az egészet, akkor irtóra tetszettek neki ezek a bugyik. Viszont két-háromszor bepisilt, és akkor úgy visított, mint amikor pl. megijed egy kutyától. Aztán szüneteltettem két hétig a projektet, és most hogy újra kezdtük, van ez a "probléma".

Talán este megpróbálom megbeszélni vele, hogy holnaptól vegyen. Az ilyesmik néha működnek nála.

2014. aug. 4. 13:57
 5/6 A kérdező kommentje:

A mai napon megtört a jég.

Reggel megmondtam neki (amikor még az éjszakai pelus volt rajta), hogy ma bugyit fog húzni, és milyen csodás is lesz ez, és hogy ő választhatja ki a szebbnél szebb bugyik közül (erre rákontráztak a testvérei is), és bele ment.

Azóta nem gond a bugyi, igaz így egyszer be is pisilt (mondjuk pont telefonáltam, lehet hogy szólt volna, ha jobban figyelek rá...)

Szóval léptünk egyet. :)

2014. aug. 6. 15:03
 6/6 anonim ***** válasza:
szuper! örülök! :) '1'
2014. aug. 6. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!