Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Mellgyulladásom lett mindkét...

Mellgyulladásom lett mindkét mellemben, nem tudok rendesen fejni, nem megy rendesen a szoptatás, mit csináljak, a többi lent?

Figyelt kérdés

1 hete volt császárom. A kórházban nem indult be a tejem, a szoptatós nővérek mutogatták hogyan szoptassak, csináltam amit mondtak, volt hogy másfél órát volt rajtam a fiam. Mikor felkelt egyből cicire tettem, nem hagytam hogy elaludjon, de soha nem tudott rendesen szopni, mert amint mondták az álla kicsit befelé néz és emiatt neki nehezebb, de mondták hogy minél többet van rajtam akkor majd beindul.


A mellbimbóim gyulladtak be legelőször, majd két napja a melleim is. 2 napja a védőnő megnézte, ő mondta hogy ez komoly mellgyulladás és azonnal kezdjek el fejni minden szoptatás után akár egy órán keresztül, vagy be fogok lázasodni és kórházba kerülök. Kérdeztem hogy milyen mellszívóvál, azt mondta mindegy. Először vettem egy Csöpi készüléket, ennél szájjal lehet szabályozni a vákumot, szinte semmi sem jön, ráadásul kiakad az állkapcsom, mert nekem erős szívóerő kell és azt nem tudom produkálni. Utána vettem egy R-med pumpásat, de attól meg a kezeim durrantak be, mert annyira kell nyomni hogy valamit kipumpálhassak, hogy fizikailag nem bírom. Még 5 ml-t sem sikerült kinyomnom eddig magamból. A fima 1 óra szopizás után is mindig éhes. :(


Nem tudom hogy más mellszívó milyen lenne, nem tudom megengedni magamnak hogy az összeset kipróbáljam hátha beválik.


A babának nagyon rossz a szívóereje, nem tudja rendesen kiszívni, meg el is alszik rajta mindjárt, valószínűleg meg neki ez csak komfortszopizás, pedig próbálom felébresztgetni, masszírozni a melleim, azt csinálni amit tanácsoltak, de semmi siker.


Nagyon el vagyok keseredve emiatt. A kórházban is a többi császáros anyukának már másnak annyi teje volt, hogy aludva szopiztatták a gyerekeiket, míg én szinte egész nap a babával ültem és kínlódtam.


2021. okt. 27. 20:01
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Masszíroztam zuhany alatt, nem jött tôbb tej, de már nem fáj úgy a mellem, sőt, most mintha majdnem normál állapotú lenne. A bimbóm fáj jobban.


Tejszaporítást nem javasoltak, pedig szinte semmi nem jön.


Nem is hallottam még kölcsönzési lehetőségről, megnézem. Avent kézin gondolkodom.


Lehet akkor nem kell antibiotikum?

2021. okt. 28. 03:03
 12/18 A kérdező kommentje:
Kizárt, hogy ezzel az egyszerű R-med plasztik pumpással fél óráig akár fejjek, mert iszonyúan igénybeveszi a kezem, már hólyagos az ujjam 5 perc után. Pedig tejindításhoz ajánlják. Gondolom a kölcsönzés is drága nagyon.
2021. okt. 28. 04:04
 13/18 anonim ***** válasza:
100%

Tudom, hogy drága de az avent elektromos nekem életet mentett mikor begyulladt. Hihetetlen gyorsan megindította a tejet.

Így, hogy most nem fáj nem biztos, hogy kell az antibiotikum de azért orvos mindenképp lásson nehogy azon múljon.

Azt hiszem a kölcsönzés nem vészes bár biztos vannak különbségek az üzletek között.

2021. okt. 28. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
100%

Én annak idején használtan kerestem elektromosat és sok olyat találtam, amit csak kipróbáltak de nem kellett végül vagy csak kicsomagolták és szintén nem volt rá szükség. 40.000-50.000 helyett ezeket 20.000ért adták el.

Viszont ha ténylegesen használtat vennél, annak hátránya, hogy nem tudod meddig bírja a motorja és ugye nincs már garancia sem.

Környezetemben mindenki az elektromosra szavazott. Erősséget tudsz állítani, időzítőt, van amelyik egyszerre mindkét mellet is tudja szívni (bár ez nem tudom, hogy előny-e).

2021. okt. 28. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
Próbálj meg úgy fejni, hogy közben szoptatsz. Az segíti a tejleadást.
2021. okt. 28. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:
Anyagilag az elektromos felejtős. Voltam ma szoptatós tanácsadónál, aipróbáltam a kézi Aventot, egyáltalán nem fájt a kezem a fejésnél,igaz több tej sem jött, de tudtam volna még sokáig csinálni.
2021. okt. 28. 14:07
 17/18 anonim ***** válasza:
100%
Mondott valami okosat? Mi lehet a baj?
2021. okt. 28. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:
Fogalma sincs róla. Volt még 19 évesen mellkisebbítő műtétem, lehet az is befolyásolja, de elvileg regenerálódnak tejcsatornák.
2021. okt. 28. 16:24
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!