Aki idegenkedik a szoptatástól azzal van valami baj?

kezdettol fogva nem szerettem szoptatni,nem a fajdalom miatt,nem sebesedett ki a mellem,nem csomosodott be semmi,csak egyszeruen kellemetlen volt szamomra,nem ereztem azt amit mas anyukak,hogy a szoptatas egy csodas erzes.nekem nem volt az.

lanyomat 6,5honapig szoptattam becsuletesen,o valasztotta el magat ugy hogy meg volt pici tejem.

eszembe nem jutott nem szoptatni vagy azt kivanni hogy apadjon el a tejem,mikor fogyoban volt fejtem ezerrel,hogy legyen meg,csupan azert mert ugy erezem anyakent kotelesegem ezt megtenni a gyerekemert,megha nekem nem is okoz oromet.

Én eléggé furcsán álltam ehhez a szoptatás kérdéshez. Kicsit idegenkedtem tőle mielőtt megszületett volna a lányom, de megpróbáltam. Minden alkalommal nagyon rossz érzés volt, rettentően fájt, nem viccelek volt úgy, hogy sírva szoptattam. Aztán éreztem, hogy ez így nem mehet tovább mert ez egyikünknek sem lesz jó. Elkezdtem fejni neki a tejet, de elég hamar elapadt, így 3 hónapig kapott anyatejet.

Most gondolkozunk a testvérkén és azt érzem, hogy szeretném még egyszer megpróbálni és mindent megtenni annak érdekében, hogy a következő tovább szophasson. Talán ha a következő könnyebben születne és szülés utáni hetekben nem lennének akkora fájdalmaim mint az előzőnél akkor könnyebben menne. (Gátvédelem, repesések, nagyon hosszú vajúdás, kórházból aznap kitettek - külföld-, fáradtság mert sehol semmi segítség..)

Én a "bajt" úgy tudnám megfogalmazni, hogy valószínűleg valami fontos mellett megy el az, aki nem érti/látja/tudja, miért is van egyáltalán a szoptatás.

Én nagyon szopipárti vagyok, de igyekszem nem kapásból elkönyvelni azt, aki nem így gondolkodik. Mindannyian mások vagyunk, más történetekkel, korábbi tapasztalatokkal, egyéni értékrenddel, felfogással stb. Egyikünknek a szoptatás az alfa és omega (pl. nekem), másnak egy hétköznapi dolog, a harmadiknak meg lényegtelen. Ettől még mindannyian gondolhatjuk valahol jól.

De mivel 'Én' úgy látom (jónak) a világot, ahogyan 'Én' csinálom (és ez mindenki esetében így van), az én szememben illogikus és nem megérthető, ha egy anyuka nem tartja fontosnak a szoptatást. Nem kell megőrülni érte, de azt mindenképp bajosnak tartom, ha nem küzd érte, vagy pláne, ha nem látja értelmét. Szerintem ezek az anyukák vagy hiányában vannak bizonyos fontos információknak vagy tudják őket, de nem tartják annyira lényegesnek, amennyire viszont valóban azok.

Csak sajnos(?) az a helyzet, hogy vannak olyan típusú emberek, akiket lehetetlen meggyőzni. Sőt, én nem is a meggyőzésre szoktam menni, mert az olyan külső kényszer-szagú, ami nem annyira hatékony. Én arra "gyúrok" mindig, hogy az anyukák megértsenek valamit, meglássanak összefüggéseket és ők maguk jöjjenek rá dolgokra. Az egyéni meg/belátás az, ami igazán hatásos tud lenni szerintem. És én nagyon azt látom, hogy vannak, akiknek ez megadatott, de vannak, akiknek kevésébé vagy egyáltalán.

Mindettől függetlenül persze lehet valaki "jó anya" - már feltéve, ha valaki egyszer összegezné végre, mit jelent jó anyának lenni. ;) Mert annyira nem is egyértelmű szerintem....

Hát, most jót kérdeztél. :) Nem találkoztam eddig ezzel a kifejezéssel.

Ezt találtam ezen a fórumon:

"Van még a gesztációs pszichózis, ez kimondottan a szoptatásból adódik, egész pontosan abból, hogy a szoptatás miatt "röghöz kötöttnek" érzi magát az anya, mintha csak egy szűk kis kalitkában élne.

Mindezek tünetei igen eltérőek, van aki folyton lehangolt vagy sír, van akinek dühkitörései vannak, van akinek fizikai úton (pl. magas vagy alacsony vérnyomás, gyomorgörcs, ájulás) nyilvánul meg -ez egyénfüggő, meg persze akinek korábban nem voltak komolyabb lelki válságai, azoknál inkább az enyhébb tünetek fordulnak elő. Ideális esetben elég ha a közvetlen környezete az anya mellé áll, támogatja őt."

Egyébként a másodéves gyógypedes kórtan könyvemben is van erről szó a gugli szerint.. Ez most épp nincs nekem kéznél, de ha eszembe jut, megnézem, mi a pontos definíció.

Én ezeket a dolgokat inkább azoktól hallom, akiknek nem jött össze a szoptatás. Ezek az ismerőseim mondják azt, hogy legalább nincsenek összenövő a babával, azt ehetnek, amit akarnak stb. Nem rosszból mondom, ha én lettem volna kevésbé szerencsés, akkor én is így nyugtatnám magamat.

A környezetemben lévő anyukák alapján nekem úgy tűnik, hogy a szoptatás valahogy a nőiesség fokmérője. Aki könnyen esik teherbe, könnyen szül, könnyen szoptat az az "alfa nőstény", akik sokáig szenvednek, amíg összejön a baba, császárral szül, nem tud szoptatni, az sikertelen nőstény". Tényleg úgy tűnik, mintha ezek nagyon mélyen, genetikailag belénk kódolt dolgok lennének, hogy könnyen teherbe esni, könnyen szülni, szoptatni siker.

Különben én is hatalmas örömnek élem meg azt, hogy szoptathatok, de mondjuk én olyan szempontból "nem számítok", hogy könnyen ment minden. Erőlködés nélkül van sok tejem, soha nem fájt, nem sebesedett ki a mellbimbóm stb. Ami "szívás" volt, hogy a kisfiam allergiája miatt nem fogyaszthattam 9 hónapig semmifajta tejterméket. De egy pillanatig sem esett nehezemre, a szoptatás sokkal fontosabb volt.