Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Akik szintén Győrben szültek,...

Akik szintén Győrben szültek, leírnátok a tapasztalataitokat?

Figyelt kérdés
Én majd július elején fogok!
2013. márc. 24. 13:58
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Aha. :)

A szülés maga mind a négy alkalommal csodaszép volt (mind a négyszer ugyanannál az orvos-szülésznő párosnál szültem) szóval arról csak pozitívan tudok nyilatkozni, viszont a csecsemősökről csak negatívan.

Egyszerűen bunkók és azt hiszik ők sz*rták a spanyol viaszt! Nekem az első és a második szülésnél nagyon nehezen indult be a tejem, az első két nap szinte csak pár csepp jött és már sírva kértem hogy adjanak pótlást a babának, nem adtak, mert azt mondták így akkor sosem fogok szoptatni, az a gyerek úgysem fog éhen halni én meg menjek pszichológushoz mert csak az nem tud szoptatni aki nem is akar.

Az első babánál második nap egyszer jött tejem, ezt jeleztem is majd bejött egy nővér és elkezdte rángatni a mellem, nem jött semmi, utána rátette a mellszívót, akkor sem jött semmi majd egy "pf, szerencsétlen" sziszegés közepette kiment és nagy kegyesen a második nap estéjén végre adtak pótlást a babának.

A velem szemben lévő anyuka császárral szült, neki egyáltalán nem indult be a teje, de még az ő gyerekének sem adtak pótlást az első két nap, azzal az indokkal, hogy ha kell akkor tegye mellre egész nap a gyereket majd csak megindul a tej. Akkor kapott tápszert a pici mikor az apuka bement hozzájuk és majdnem rájuk borította az asztalt.

Aztán beálltak az ajtónk elé beszélgetni hogy milyen szánalmasak azok az anyukák akik nem tudnak szoptatni és hogy szerencsétlen gyerekeket mennyire sajnálják. Gondolhatod ez milyen jól esett..


Na a harmadik szülésem után pont fordítva volt, ott rengeteg-rengeteg tejem volt, a mellettem lévő egyik anyukának nem volt így az ő babájának is adtam + az enyémet is etettem de még így is sok maradt meg feleslegesen, akkor meg az volt a bajuk.. :) Úgyhogy ezeknek nem jó semmi!


A negyedik szülésem császárral végződött, ott ugye segítenek felállni (pontosabban elméletileg segíteniük kellene) de annyi volt hogy bejött egy nővér, mondta hogy álljak fel és közben ő ott állt az ágyam mellett és morgott, hogy ennél azért gyorsabban is csinálhatnám. Majd a végén nagy kegyesen odanyújtotta a kezét. A fürdőben a katétert úgy vette ki, hogy komolyan, a gátvágásnál nem éreztem ilyen fájdalmat, aztán meg leb*szott hogy miért véreztem össze az ágyban az az alátétet amit direkt azért raknak oda, mert ugye császár után nem tudsz bugyit és betétet venni abban a pár órában..


Szóval nekem a csecsemősökkel csak negatív tapasztalatom van.


Mindemellett a szülés mondom, csodaszép emlék marad, az orvosnak és a szülésznőnek örökké hálás leszek és maga a légkör is jó volt, én mind a 4x jó fej anyukák közé kerültem, így segítettük egymást ha már a nővérek nem tették ezt..


Úgyhogy, mindent összevetve a szülés szép emlék maradt, az utána következő pár nap nem! Készülj fel rá, hogy némelyikőjük nagyon bunkó és ne vedd a szívedre a beszólogatásaikat!

Vigyél tápszert és cumisüveget hogy ha esetleg neked sem indulna be a tejed akkor ne éheztessék 2 napig a gyereket mielőtt pótlást adnak neki!

2013. márc. 25. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:
Köszi, hogy leírtad. Igazából több helyen olvastam már a csecsemősökről, hogy bunkók. Azért bízom benne, hogy nekem is lesz kihez fordulnom! Orvosom és szülésznőm van fogadott egyébként. Megkérdezhetem mikor szültetek?
2013. márc. 25. 15:06
 13/14 anonim ***** válasza:
Másfél éve.
2013. márc. 26. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
3as vagyok, szeptember elején szültem.
2013. márc. 26. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!