Miért mondják, hogy a hüvelyi közben, a császár meg utána fáj?

Első vagyok.

Aki azt írta hogy ez a fejben dől el dolog baromság azért ez nem teljesen így van. Mint írtam hogy nagy vérveszteséggel szültem meg a lányom majdnem vért is kaptam én se így akartam, de még is felálltam és minden nap egyre többet mozogtam hogy jól legyek. Meg nem arra céloztam hogy aki vért kap meg elájul az ezt akarta hanem a felépülésre, hogy könnyebb ha fejben is eldöntöd hogy igen is minél hamarabb jó leszek és azon leszek hogy ellássam a babámat. Sok esetbe segít ha nem hagyja el az ember magát. Nem esett jól nekem se a mászkálás annyi vérveszteség után, de ahhoz hogy minél előbb jól legyek gondolatba is el kellett hinni. Ha csak negatívan áll hozzá az ember bármihez az nem is lesz soha jó.

Első szülésem hüvelyi volt. Másnap már ültem, sétáltam, egyedül láttam el a picit, nem volt semmi komolyabb fájdalmam, maximum egy enyhébb menstruációs görcs erősségű néha.

Második császár lett. Hát, ezt az ellenségemnek nem kívánom. Magas a fájdalomküszöböm, de császár utáni napon bőgtem a fájdalomtól, szédültem, elájultam, még a karomat felemelni is fájdalmas volt. Ráadásul azzal indult, hogy a műtét félidejénél kiment az érzéstelenítő, így éreztem. Gyorsan elaltattak inkább. A hasam azon része még most is érzéketlen ha hozzáérek,de minden időváltozást heves szurkálásokkal jelez.

Nővérem is megszenvedett a császárral, nem ennyire durván, de neki meg a seb nyílt szét és gyulladt be, pedig nem csinált semmi megerőltetőt.

Az biztos hogy ha tudnám hogy a következő szülésem császár lesz, inkább nem esnék teherbe többet.

Én császárral szültem. Nem szépítem, szar volt, de azért arról szó sem volt, hogy pl. nem tudom ellátni a gyereket. Délben műtöttek, este kicsit felkeltem már, de akkor még nagyon szédültem. Reggel kivették a katétert, összecuccoltunk, és le KELLETT menni a gyermekágyra, nem volt kecmec, azt az utat a saját lábamon kellett megtenni (lifttel nyilván). Már nagyon örültem, hogy odaértünk és leülhettem, azt hittem, hogy összeesek. Ahogy lementem és elfoglaltam az ágyat, hozták a lányomat, hogy akkor parancsoljon anyuka, innentől az öné. Na én ebben a pillanatban kezdtem el nem foglalkozni a saját bajommal, és innentől már nem volt rossz. Megkértem a csecsemősöket, hogy mutassák meg, hogyan tegyem mellre, és utána már a gyerekkel foglalkoztam, nem magammal. Jó, persze, fájt felülni, meg nekem is beletelt 2-3 percbe, mire fekvő helyzetből ülésbe tornáztam magam, meg még egybe, míg felálltam és kiegyenesedtem, de ez ilyen. Ha fekszik az ember mozdulatlanul, és csak nyög, hogy fáj, akkor az a helyzet, hogy nem is lesz jobb egyhamar. Kívülről nézve én voltam az, akinek 1-2 nap után semmi baja, mert nem nyavalyogtam, de igazából még 1 hónap múlva is úgy ültem fel, hogy valamibe belekapaszkodtam és felhúztam magam, és rettegtem a tüsszögéstől, meg hogy félrenyelek és köhögnöm kell.

Természetesen szült mindkét szobatársam, ők egész vígan ugráltak már 2-3 órával a szülés után is, a leüléssel egyikük valóban kínlódott azért, de nem volt különösebb bajuk. Ezért mondják, amit mondanak, hogy a hüvelyi akkor fáj, a császár később. De ez nyilván az alap esetekre vonatkozik, nem olyan császárra, ahol műtét közben kimegy az érzéstelenítő hatása, és nem olyan extrém rosszul elsült szülésre, ahol anyukából úgy nyomják ki a gyereket, és szanaszét szakad, meg veszít 2 liter vért.