Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Ez már végig így lesz, míg...

Ez már végig így lesz, míg meg nem születik?

Figyelt kérdés

Lányom most várja az első babáját, de még másfél hónap hátravan. Már másodszor járok úgy, hogy az éjszaka kellős közepén megszólalt a telefon, az első téves hívás volt. Most éjszaka pedig Messenger-hang éjjel 3-kor. Telefonom kint maradt a konyhában, de még így is felébredtem. Nem tudtam nyugodni, kimentem, megnézni, mert a gyomrom összeugrott. Vissza sem tudtam volna aludni. Erre kiderült, hogy mivel az ablakok nyitva vannak, nem is az én telefonom volt, hanem valamelyik másik lakásból jött. (Nem nem jellemző éjjel szinte soha másik lakásból messenger-hang.) Egyébként sem tudtam volna menni, mert 60 kilométerre laknak, max. másnap, de úgy megijedtem, azt hittem baj van. Más is ennyire aggódik a szülés közeledtével?

Egész más aggódás ez egy anyának, mint amikor én szültem, mert az velem történt. Kérdésem lényege, hogy más leendő nagyi is minden hívásra összerezzen, főleg (!!) éjszaka?



2019. júl. 8. 13:16
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Én szüleim is ilyenek voltak. Jobban izgultak mint én. 🙂
2019. júl. 8. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Teljesen természetes, hogy ennyire izgulsz. Az én anyukám és nagymamáim is végig izgulták. Mondjuk sajnos nálunk volt is miért, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna.
2019. júl. 8. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Köszönöm, aranyosak vagytok, hogy kismamaként (is) írtatok.

2., remélem, azóta minden rendben van veletek.

2019. júl. 8. 14:23
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Nemrég szült a nővérem. 72 órát töltött a kórházban csak ameffig végre megszületett a fia. Anyukám fél óránként hívott engem, hogy tudok e valamit. Már a végén engem idegesített. De ilyenek a szülők, aggódnak. Amióta gyermekem van, sokkal jobban értem hogy anyám miért féltett bizonyos dolgoktól.
2019. júl. 8. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

De aranyos vagy :)

Most várom a 3. babát, anyuék az előző kettőnél lemondtak minden nyaralást, programot, hogy tutira elérhetők legyenek :)

Most lakásfelújítást terveztek őszre de azt sem fogják a baba miatt, nehogy ne tudjanak azonnal indulni vagy segíteni :)

2019. júl. 8. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Anyukám is így izgult nővéremért. Értem sajnos nem fog már senki...
2019. júl. 8. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Baratnomert meg az anyosa is 😀
2019. júl. 8. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Off: tokre jó Nektek hogy így aggódtok a csaladtagjaitokert 🥰

Rám telibe szart az egész család, fel se jöttek a kórházba. 😏

2019. júl. 8. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
#6-os, annyira sajnálom... :(((
2019. júl. 9. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
8-as az kemeny...
2019. júl. 9. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!