Akinek volt már több császárja, az első után ti is jobban félte (te) k a következőtől?

Nekem pár hét múlva jön a 2. császár.

A felkelés nehéz volt első után, a műtét alatt nem volt semmi. Otthon elég jól voltam, mondjuk akkor tényleg csak átültem egyik helyről a másikra, most meg van egy 3 évesem, ráadásul a 9 éves unokatesó is nálunk van mert nincs iskola... elvileg anyós segít majd vele, most ő a legnagyobb problémám mert utál itt lenni, engem se szeret.

Leginkább a katéter okozta kellemetlenségek maradtak meg, túl nagyot is tettek fel utána meg fertőzést kaptam. A vénámat se találták de az mindennapos, hogy 5-10 szúrással úszom meg.

Szia! Az első nekem is nagyon rossz élmény volt. Nehezen is dolgoztam fel.A másodiknál hüvelyi szülésre készültünk,mondtam is a dokinak,hogy nem akarok császárt semmi képp. 40+3-nál indítottak, kaptam oxitocint is, de nagyon kapkodtak, és leesett a fiam szívhangja, és perceken belül a műtőben voltam. Ott megfogadtam, hogy több gyereket én nem szülök. Rá 7 hónapra terhes lettem. Na itt aztán rendesen be voltam tojva. A sok komplikáció,a spinális érzéstelenítő hatásai, szóval minden. 39.héten be kellett feküdni. Minden tökéletes volt,csak az orvosok szerették volna,ha szem előtt vagyok, nehogy baj legyen és ne érjek be időben. Itt már azért lélekben fel voltam készülve a fájdalmakra, tudtam mire számíthatok. Szerencsére kifogtam egy nagyon kedves műtősbrigádot és aneszteziológust akiknek azt hiszem örökké hálás leszek a pozitív szülés élményért. A szülés napján nagyon aggódtam, mert teljesen zárt volt még a mégszájam, így feltettek nst-re és kaptam az oxitocint. Nagyon ideges voltam és izgultam egyszerre. Ahogy jött az anesztes doktornő megnyugodtam. A szuri nem fájt ,meg sem éreztem, a szülés közben végig ott volt velem,beszélgettünk, nagyszerű volt :) Összességében én nagyon féltem a 2. és 3. császártól is. Nem ment minden zökkenő mentesen de már minden rendben van. :)

Ne izgulj,minden rendben lesz! :)

Az első császárom rémes volt. Az anesztes túl sok gyógyszert adott, nyaktól lefelé semmit nem éreztem, pánikban voltam, utáltam az egészet. Az őrzőben úgy remegtem, hogy nem bírtam megfogni a kicsit (ez hajnalig így is maradt). A nővér óránként támaszkodott a hasamra, ami a pokol volt, az első felállítás sem esett jól, de elviselhető volt. Viszont szorult be belém levegő, amitől erős nyilalló fájdalmat éreztem mélyebb levegő vételkor, nagyobb mozdulatkor, így a következő 2 napban csak ültem vagy álltam. Tejem nem volt, pótlást nem adtak. Rühellettem a kórházban lenni. Hetekig sírva riadtam fel, hogy haza akarok menni...

Másodszorra tudtam, hogy mi vár rám, így lelkileg készültem. Szóltam az anesztesnek, hogy mi volt a múltkor (egyből rájött, hogy melyik kollégája volt) úgyhogy nagyon figyelt rám. Végig kedves volt, a dokik is jól elvoltak, dumáltak, kellemes élmény volt. Annyira megnyugodtam, hogy kedvem lett volna elaludni. Minden fájdalom, kellemetlenség, amire számítottam, sokkal kisebb volt, mint elsőre (kivéve a hasba tenyerelés, arra nem lehet felkészülni) . Beszorult levegő sem volt. Az egész sokkal jobb volt, mint amire számítottam.

Minden jót kívánok nektek!