Fél éve volt a mellnagyobbitásom . Most teherbe estem! Volt valaki igy rajtam kivül?
A babát megtartom . Plasztikai sebèszemet holnap tudom hivni csak .
Nem lesz baj ugye ?
A sajátomból kiindulva a féléves cicim már majdnem teljesen rendben volt, egy picit látszott még a piros csík.
Szerintem nem lesz rá rossz hatással, 1,5 éves lesz, mire a gyereked megszületik, akkor már bőven szoptathatsz vele, amennyiben izom alá rakattad az implantot.
Mondjuk az első évben, ha jól emlékszem hajlamosabb a tokosodásra, és még nem biztos, hogy ezt megúsztad, de szerintem nagyon kicsi erre az esély, szerintem semmi bajod nem lesz.
Vedőnöm is ezt mondta , meg hogy szoptatáskor kicsit jobban kell rá majd figyelni .
Igen ,izom alá lett rakva .
Így van ahogy az #5 írja.
Én is ismerek olyat aki néhány hónappal a műtét után terhes lett. Szoptatás után is rendben volt, szépen a helyén voltak. Én a műtét után 2 évvel később lettem terhes, és csak rövid ideig tudtam szoptatni mégis kissé megereszkedett. Bár engem nem zavar. Eleve nem a nyakamban volt és nem is volt feltűnő szóval a páromon kívül senki nem is tudott róla hogy van bent implantátum.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!