Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Álmodtátok meg a terhességet?...

Álmodtátok meg a terhességet? Éreztétek úgy hogy most biztos hogy lakó van, pedig tüneteitek nem is voltak csak a megérzés?

Figyelt kérdés

Már 1,5 éve nem jön a baba. Az utóbbi 3 hónapban elhagytam mindent(hőmérő, lh teszt stb). Abszolút nem figyeltem semmire. Túl vagyunk a meddőségin(én minden vizsgálaton) és rendben vagyunk.

Már régebben is többször volt olyan hónapom hogy na most sikerült, mert jötteka tünetek(amit persze beképzeltem).

Most csak azért írok mert ebben a hónapban szinte a peteérésemtől érzem hogy manó készül odabent. A peteérésem abszolút fájdalommentes volt(mindig nagyon fáj), azóta a folyásom a nullával egyenlő(mindig krémes), a méhemben mintha belülről rugdosnának néha és mensis görcseim is vannak pedig még bő egy hetem van addig.

Majd minden éjjel azt álmodom hogy pocakos vagyok(ilyet még akkor sem álmodtam amikor máson se görcsöltem csak a babán). És tegnap anyu felhívott este és mondta elbóbikált délután és olyan furcsát álmodott. Hogy babakocsot tol és benne egy újszülött kisbaba volt. Felvette és úgy bújt hozzá. Ő meg nem tudta kinek a babáját hozta véletlenül el.

Tény hogy már nagyon várját az unokát, de mostanában már ők sem olyan "görcsösen".


Voltatok így?


2009. ápr. 20. 10:17
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Voltam már így, de nekem nem jött baba. Kívánom neked, hogy most bejöjjön! Sok sikert!
2009. ápr. 20. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Szia! Én a pozitív terhességi tesztet álmodtam meg, ez 2 hónapja volt, de eddig mindíg negatív lett, bárcsak most hóvégén pozitív lenne. :)) Kívánom neked, hogy váljon valóra az álmod!
2009. ápr. 20. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
Hát hasonlókat Nektek is. Mielőbbi pocaklakót mindhármunknak...
2009. ápr. 20. 10:31
 4/7 anonim ***** válasza:

Szia!Igen,álmodtam ilyet,és előtte nekünk is volt néhány sikertelen hónapunk a pocilakó tervezésben.Az álmom valóra vált,39 hetes pocis vagyok,és egy csodás kislányt hordok a szívem alatt.:)Most már csak arra leszek kíváncsi,hogy olyan lesz-e a baba,mint amilyennek álmodtam.Egy nagy barna hajú,barna szemű szép kislány volt álmomban.Kívánom neked is hogy ez az álmod valóra váljon,mert a várandósságnál csodálatosabb élmény nincs egy nő életében,minden percét imádtam.Sok sikert,és drukkolok neked!

Egy 39 hetes pocis

2009. ápr. 20. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm.:)

Szívből gratulálok. Hamarosan a kezedbe foghatod a leányzót.:) Biztos gyönyörű.

Nagyon jó egészséget és sok sok örömet Nektek.

2009. ápr. 20. 10:43
 6/7 anonim ***** válasza:
Utolsó vagyok!Azóta megszületett a kislányom,kedden délelőtt bújt ki.Ami fantasztikus:PONT OLYAN MINT ÁLMOMBAN VOLT!Amikor a pocimra rakták,és egymásra néztünk,egy ismerős arc nézett vissza rám az álmomból.Fantasztikusan szép kislány,és nagyon imádom. :) Ha lesz valami eredményed,akkor írd meg komiban mindenképp!Sok sikert a babatervezéshez neked!
2009. ápr. 27. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

GRATULÁLOK!!!

És milyen érdekes dolgok ezek.:) Jaj, a könnyeimmel küzdök, a legszebb dolog lehet mikor azt a kis drágát a pocakodra teszik.


Nagyon jó egészséget Nektek és sok-sok örömet a picihez.

2009. ápr. 27. 10:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!