Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » A párommal kisbabát szeretnénk...

A párommal kisbabát szeretnénk, év eleje óta próbálkozunk, eddig sajnos sikertelenül, ami egyre inkább elszomorít. Próbálok nem "rágörcsölni", de nem megy, ráadásul vannak problémák (lent) . Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Sajnos alapban negatív beállítottságú ember vagyok, de ráadásul van pár dolog amivel csak még nehezebbé válik. Nekem 29 évesen első baba lenne, de a páromnak már van egy 6 éves kisfia és én én próbálok megküzdeni az érzéssel, hogy nem velem fogja átélni a várandósság, a szülés, az "első gyerek" csodáját.

Mindig normálisan álltam hozzá ahhoz, hogy neki már gyereke van, szeretetteljesen fogadtam, sokszor van velünk, nálunk is alszik, gyakran csinálunk programokat együtt, a kisfiú is szeret engem. Próbálok mindent megtenni kettőnkért, sok energiám, erőfeszítésem van ebben a kapcsolatban, néha már-már erőmön felül teszek dolgokat.

Nekem szükségem van illetve lenne arra, hogy érezzem, a Pici és én vagyunk neki a legfontosabbak. Ez túl önző kérés, vágy lenne a részemről?

Az utóbbi időben gyakran pont azokon a napokon volt velünk a gyerek, amikor peteérésem van és persze ilyenkor nem tudunk úgy együtt lenni. Beszélgettünk és Párom átszervezte a dolgokat, hogy zavartalanul lehessünk kettesben, de a volt párja ezen persze kiakadt, mindenféléket mondott rá, ami nekem nagyon rosszul esik. (Ő nem tudja, hogy babát tervezünk, sőt egyelőre senki sem)

Valóban rossz ember volnék, hogy ezt kértem?

Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az exe túl van már a válásukon, emiatt bizalmatlan vagyok.

Ráadásul párom Anyukáján se tudok kiigazodni, távolságtartó velem szemben és időnként úgy érzem, szándékosan emlegeti fel előttem a párom volt feleségét.

Szeretjük egymást a párommal, úgy érezzük egymásra találtunk, mégis ezek miatt időnként komolyan összeveszünk. Ilyenkor az idegességtől gyakran begörcsöl a hasam és úgy érzem, ha megfogant is a Pici, most biztosan "felszívódik". Számomra nagyon nehéz elfogadni a tényt, hogy neki már van gyermeke és a volt feleségét sem tudom magamban hova rakni. Párom igyekszik segíteni, nem hagy magamra ezekkel a problémákkal de gyakran úgy érzem, egyszerűen nem érti, nem tud mit kezdeni velem.

Legutóbb, amikor kiderült, megint nem jött össze a Pici, nagyon magamba zuhantam. Azóta próbálok nem "rágörcsölni", ahogyan mondani szokták, de nem megy. Minél tovább húzódik, annál inkább elveszítem a reményem... Feszült, nyugtalan, kételyekkel és félelmekkel teli vagyok és tudom, ettől csak még kevesebb az esélyem...


2008. máj. 22. 14:07
 1/9 anonim ***** válasza:
Év eleje óta 5 hónap telt el ez még nem olyan sok idő, próbálkozzatok tovább. A párod pedig Téged választott, ne foglalkozz a másik nővel csak kettőtökkel, és azzal se foglalkozz hogy mit mondanak mások. Most csak saját magad legyen a fontos, és a leendő babóca.
2008. máj. 22. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

Szia! Nem irigyellek! Nehéz lehet. De az biztos, h. a babának a legnagyobb ellensége a stressz! Próbálj a párodban maximálisan megbízni, és ha mindketten ugyanazt akarjátok, hisztek benne és nem görcsöltök rajta, hidd el, sikerülni fog. Az exet meg próbáld olyan formában figyelmen kívül hagyni, h. ne tudjon az életetekbe beleszólni, legalábbis nem mutasd.

Ez tényleg csak és kizárólag kettőtökről szól, és hidd el, ha megfogan a közös gyermek, ugyanolyan figyelemmel lesz felétek a párod, mintha az első lenne, ha igazán szeret, biztos így lesz. Ne légy féltékeny az első gyerekére (vagy legalábbis ne látszódjon, de próbáld is leküzdeni).

sok sikert és boldogságot kívánok nektek!

2008. máj. 22. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Szerintem ne foglalkozz senkivel a párodon kívűl! Tudom, könnyű ezt mondani.

Szerintem az lenne a legjobb ha elmennétek kettesben nyaralni (akár itt magyarországon is) legalább 2 hétre belekalkulálva azt, hogy mikor van pé-ed. Nyugodt lenne akörnyezet és csak egymásra figyelnétek!

Én a te helyedben minimálisra próbálnám csökkenteni annak az esélyét, hogy az ex-el vagy párod anyjával találkozz ha megoldható ez a dolog és legalább ez miatt sem idegesítenéd magad!

Próbálj kiiktatni minden idegesítő,zavaró tényezőt az életedből amit csak lehet!!!!!!!

Szorítok neked!!!

2008. máj. 22. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Szia!

Szerintem azzal a ténnyel,hogy a Párodnak már egy kisfia valahogyan meg kell bírkóznod,és el kell fogadnod.

Az exxel nem kell törődnöd és felejtsd el hogy létezik,hiszen ha a Párod Őt szeretné biztosan nem Veled,hanem Vele lenne,de Hál' Istennek nem így van...

Próbálj pozitíva hozzáállni a közös gyermek tervezéséhez és ha együtt vagytok a jó napokon próbáld kizárni a külvilágot....sajnos ez nehéz feldadat,de kettőtök és remélem hamarosan hármótok érdekében ezzel meg kell bíróznod.

Egy kicsit úgy érzem a babát valamennyire (és lehet hogy ez csúnyán fog hangzani) "eszközként" próbálod felhsználni annak reményében,hogy talán sikerül helyrehozni Vele a kapcsolatotokat.

Ha nem így van,NE HARAGUDJ,de sajnos elég sokan gondolják azt,hogy egy gyerek az "elrontott" kapcsolat megmentője lehet.

Én szívemből kívánom,hogy mihamarabb sikerüljön túltenned magad az aggályaidon és persze kívánom,hogy egészséges Kisbabátok szülessen:)

Üdv...sorstárs

2008. máj. 22. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

szia

hát nemkönnyü neked. de tényleg azért 5 honap nemsok idő!

nemkell félni öszefog jönni. én pl. 18honapja probálkozom a gyerekkel és még semmi. most meg clostit irt a doki és most van is peteérésem és most a méhnyálkahártyám vékony. szoival elég szar érzés. ne izgulj nemsokára öszejön a baba és az anyosod is megfog változni veled. és szerintem azért ilyen az anyosod mert neked még nincs a fiátol babája. de ha lesz hidd el megváltozik. és ne törödj senkivel. az exe az exe és téged szeret azért van veled és nem vele. főlegha teljesen melletted al a párod. nem kelle félni nemlesz itt semmi baj. amugy rendes a menzid?

2008. máj. 22. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a válaszát, a bíztatást.

A 2. válaszolónak: próbálom figyelmen kívül hagyni az exét, de sajnos folyamatosan egyeztetni kell, hogy párom mikor megy oviba, az ex ilyen-olyan programokat szervez, akkor hogyan kerül át hozzánk a gyerek, stb...

Lehet, hogy van -sajnos- némi féltékenység is bennem, de nem mutatom a gyerek előtt, tudom milyen nehéz lehet neki, és pont emiatt figyelek (én is) rá annyira.

A 4. válaszolónak: nem haragszom, nincs miért, tényleg szeretném meghallgatni mindenki véleményét és valahogy változtatni. Boldogok vagyunk a Párommal, már sok mindent megoldottunk együtt és a párom szerint ez is idővel majd elmúlik, de lassú a folyamat... kicsit olyan, mintha az ex és a kisgyerek felerősítené bennem a babavárással kapcsolatos félelmeket.

Bennem is felmerült már amit mondtál, hogy talán "eszköz" lenne a gyerek, de csak "azért" nem szeretnék gyereket. Saját magamat verném át vele, egy illúziót kergetnék és a Picinek sem lenne így jó. Ez tudom, megbeszéltük. Ha a volt párját szeretné, akkor inkább menjen vissza hozzá.

A pozitív hozzáállás... az az ami nekem nagyon nem megy...

2008. máj. 22. 15:04
 7/9 A kérdező kommentje:
Igen, szerintem rendben van, 27-28 napos ciklusaim vannak, bár az utóbbi két alkalommal szinte alig volt "valami". De állítólag ez is megeshet... Hőmérőzést is próbáltam már, de attól csak még jobban stresszeltem magam, így abbahagytam.
2008. máj. 22. 15:18
 8/9 anonim ***** válasza:
a legbisztosabb ha csak a nyálkát nézed. és ha van akkor irány az ágy. vagy 2 naponta szeretkezni és nemkell figyelni se semmit.
2008. máj. 22. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Én ugyanebben a helyzetben vagyok , csak nálunk nem 1 gyermeke van a páromnak, hanem 3 (!). Mindegyik az anyjuknál van, de azokat a kérdéseket mint Te, én is soxor feltettem már magamnak. Lehet, hogy ezért nem jön össze? Ne kenődj el, mi 10 hónapja próbálkozunk és ma megint megjött....Pedig peteéréskor (is) vagyunk együtt. Aki nincs ugyanilyen helyzetben nem értheti meg teljes mélységében azokat a kétségeket idegeskedéseket, amik pl. az exszel való egyeztetésekkel járnak. Ha gondolod írj privit. Túl lehet ezt élni, és igaz az hogy a párunk minket választott és ez a lényeg. Ugyanakkor olykor tényleg egy csomó bizonytalansági tényező van. Én már voltam hormonvizsgálaton, uh-on, szűrésen, a páromat is vizsgálták, minden oké, mégsem sikerült eddig.
2008. máj. 22. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!