Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Megfogant volna négyeskénk,...

Megfogant volna négyeskénk, mit gondoltok?

Figyelt kérdés

PCOS mellett van 3 gyermekünk, akik gyakorlatilag minhárman elsőre lettek, amikor nem védekeztünk. Igaz, tulajdonképpen sosem védekeztünk, hiszen csak megszakítottunk, amíg még nem voltunk épp nagyon rajta a témán, de mindig úgy voltunk vele, ha bekopogtatna egy kis jövevény, örömmel várnánk. Amikor pedig épp babaprojekteltünk, akkor pedig elsőre összejöttek. :)


Most viszont csak valahogy kivételesen nagyon-nagyon jó volt együttlenni, és hát, khmmm... Az eset 8 napja volt, a ciklusom 8. napján. Tisztában vagyok vele, hogy feltehetően csak akkor lehet baba, ha extra peteérés volt, hiszen 28 napos ciklusaim vannak.


Azt is tudom, hogy ilyenkor még nem kellene semmit sem éreznem. De én mind a három terhességet gyakorlatilag a fogantatás pillanatától éreztem (pár nappal a fogantatás napja utántól). Mindig nagyon heves tüneteim voltak, amiket nem képzeltem, mert a PCOS miatt sosem gondoltam úgy az első próbálkozásra, hogy lehet belőle vki... De nem lehetett nem érezni a hányingert, az alhasi történéseket, stbstb. Mivel premenstruációs tüneteim sosincsenek, nagyon árulkodóak voltak ezek a dolgok... Különben sosem éreztem ilyet, csak terhesség beköszöntekor. És, hát most is érzem ezeket. Pedig most azért egy kicsit ambivalens is lenne a hozzáállásom a kérdéshez, hogy sírjak vagy nevessek, ha jönne négyeske... Szóval most sem AKAROM ezeket érezni, csak egyszerűen érzem... Egyre kifejezettebben, ahogy múlnak az órák, napok.


Eddig 1. terheségél 6, másodiknál 7, harmadiknál 8 hónapig voltam nagyon rosszul, hánytam mindenre... Ezen a logikán következetesen végighaladva most 9 ilyen hónap vár rám... Ha az érzéseim nem csalnak... No? :)


Remélem, ezzel a kérdéssel senki haragját nem vonom magamra. Természetesen nem felelőtlenül szexelgető tinik vagyunk, 10 éve házasok vagyunk, szeretjük egymást, ha érkezik még baba, nagy szeretettel várjuk, felneveljük. Csak azért írom ki, mert nagyon érdekel, hogy milyen válaszokat (és mikor... :D ) írtok, kedves Ismeretlen Barátaim.



2013. aug. 27. 01:29
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Én is gondoltam rád a napokban :) mi újság négyeskével? :)
2013. szept. 9. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
?
2013. szept. 13. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

Sziasztok!


Azért nem jelentkeztem, mert nagyon rosszul voltam a héten. Volt baba, késés napján és utána még kétszer, két naponta teszteltem, nem erősödött a tesztcsík, rosszullétem pedig enyhült. Aztán 5 nap menstruációkéséssel távozott kisbabánk, tudom, vetélés volt, mert minden terhesség előtt viszont volt vetélésem, nagyon heves tünetekkel zajló vérzés formájában, először össze is estem a tanítás közben. Nagyon reméltem, hogy itthon egyedül a gyerekekkel nem fog megismétlődni a szitu. De nem.


Most :( .


Köszönöm, hogy gondoltatok ránk!


Minden szépet!

2013. szept. 14. 17:43
 14/15 anonim ***** válasza:
sajnálom! :(
2013. szept. 14. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Nagyon sajnálom és jobbulást neked.
2013. szept. 15. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!