Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ez ciszta vagy terhesség?...

Ez ciszta vagy terhesség? Eléggé megvagyok ijedve!

Figyelt kérdés
Az én helyzetem eléggé bonyolult. A párommal tavaly decemberben beszéltük meg hogy innentől nem védekezünk, nem használunk óvszert és ha jön a baba akkor jön. Szóval nem hőmérőztem, nem vettem ovus teszteket. Persze hogy így nem jött össze abban a hónapban. Aztán a menstruációm késett januárban 12 napot amit nem szokott soha. A terhességi tesztem akkor elképesztő halvány pozitív lett. Aznap este pedig véreztem. Az orvos szerint egész egyszerűen kilökte a szervezetem. Féltem hogy esetleg méhen kívüli vagy egészségügyi kaparásra lesz szükség ezért inkább elmentem hüvelyi ultrahangra. Az orvos szerint ciszta okozhatta a vérzés zavart, de azt mondta ez egyáltalán nem komoly sok nőnek van. A vérzés elmúltával még pár napig mintha erősebb pozit teszteltem volna, de ahogy teltek a napok már semmi nem volt a teszten, teljesen negatív. Orvos szerint újra próbálkozhattunk, ezért ki is használtuk hogy január végén (amikor peteérésem volt) együtt voltunk. Nem bírtam várni, az aktus utáni 10. napon teszteltem de persze full negatív lett. Ma (nem)kellett volna megjönnie, nem is jött, reggel pedig nagyon erős pozitív lett a tesztem. Az lenne a kérdésem hogy szerintetek ezt vehetem annak hogy végre jó időben voltunk együtt és sikerült a pici baba, vagy inkább ez ciszta és ne éljem bele magam semmibe? Megvagyok zavarodva, nem tudom mit gondoljak. Néha úgy vagyok vele hogy biztos nem a ciszta okozta a pozitív tesztet mert akkor a 10. napon is pozitívnak kellett volna lennie. Nem? Nem tudom :( Kérlek mondjatok véleményt, eléggé megvagyok ijedve és nem tudom mit gondoljak. Már annyira beleéltük magunkat a párommal és úgy szeretnénk! Köszönöm!!
2014. febr. 14. 22:12
 1/7 anonim ***** válasza:

Szerintem menj el orvoshoz!


Nem értem pontosan, az előző ciklusban látott a doki cisztát vagy nem?

2014. febr. 14. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Elolvastam újra.


Szerintem az előző ciklusban megtermékenyült a petesejt, de valamiért a szervezeted nem fogadta be. Ezért késett, ezért volt pozitív a teszted, és ezért volt később is pozitív, mert fokozatosan ürült a hcg.


Szerintem inkább terhes vagy, mint ciszta. De irány az orvos! Inkább egy másik...

2014. febr. 14. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim válasza:
100%

Szia!

Igazság szerint erre egyikünk sem tudhatja a biztos választ, csak azt írhatjuk le, amit gondolunk...

Én ezt inkább valós pozitív tesztnek gondolnám abból, amit leírtál, hisz tényleg úgy lenne logikus, hogy ha ciszta okozza, akkor már a 10. napon is pozinak kellett volna lennie, és nem csak most, menzesz kimaradáskor. Ez fura lenne. Ráadásul azt írod, hogy most egyértelmű, erős pozitív, szerintem ez is beszédes, mert januárban, ha jól értem, végig "viszonylag" halványakat teszteltél.

De tudod, mindig mondják, hogy egy teszt nem teszt, azért csinálj holnap is!

És kérlek, ne vedd készpénznek, amit írtam, nem tudhatom, csak szerettelek volna biztatni, meg megosztani a véleményem.

Persze szuper lenne, ha baba lenne, és én azért nagyon halkan gratulálok:)

Pár nap meg egy vizsgálat, és kiderül! Kitartás!

A cisztára pedig ne is gondolj inkább, az tényleg felszívódik magától, és az sem teljesen biztos, hogy ezt a januári tesztes dolgot az okozta.

Megírod majd, hogyan lett?

2014. febr. 14. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Szerintem baba lesz! :) Ritka azert a ciszta okozta + teszt. Főleg, hogy akkor a 10. Napon is pozinak kellett volna lennie a tesztnek, ha ciszta okozza. Halkan gratulalok, drukkolok. Tesztelj ujra, es ird meg. Egyebkent az orvos latott visztat, vagy csak ugy ramondta, hogy talan az?
2014. febr. 15. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Mindenkinek köszönöm a válaszát!

Nem, az ultrahangos doktornő először azt mondta hogy talán valami maradt az ovulációm után, valami darabkát mondott nem emlékszem mit. Azt mondta azért kell visszamennem a februári vérzésem után kontrollra hogy ez a valami távozik-e majd vele együtt. Az orvos azt mondta hogy "Valószínűleg ciszta" De amikor rákérdeztem hogy ez mennyire komoly dolog akkor azt mondta semennyire, nyugodjak meg.

Igen, az előzőek mind szörnyen halványak voltak, a tegnap tesztem pedig talán csak egy árnyalattal halványabb mint a kontroll csík. Sosem volt ilyen erős tesztem. Tesztelek hétfőn és megírom hogy mivan, bár nagyon félek hogy az meg negatív lesz :(


Még egyszer köszönöm mindenkinek a válaszokat!

2014. febr. 15. 11:20
 6/7 A kérdező kommentje:

Sziasztok!


Ma este is teszteltem egyet másik fajtával és ez már ugyan olyan erős mint a kontroll csík. :) Akkor nem ciszta ugye? Mindenképp megyek orvoshoz. Köszönöm a válaszokat!

2014. febr. 15. 18:39
 7/7 anonim ***** válasza:

Szerintem nyugodjál meg, ez bizony nem ciszta!!!!


Pozitív teszted van! :)

2014. febr. 15. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!