Ha már ment el spontán 2 babám, a következőnél mit csináljak másképpen? Mit kezdjek el szedni?
Figyelt kérdés
2010. jan. 7. 09:42
1/6 anonim válasza:
2 vetélés után én úgy tudom már elküldenek vizsgálatokra, hátha valami ok kiderülne pl hormon, pajzsmirigy.
unokatesómnak 3 volt, és kiderült, hogy trombózishajlama miatt. szt istván kórházba ment el egy dokihoz, aki olyan vizsgálatokra is elküldte ahova más eddig nem.
2/6 anonim válasza:
Elevitet, folsavat nem árt. Nem mondta a doki?
A babák, akik elmennek,- azt kell mondjam,- általában nem egészségesek.
És szintén általában _kegyetlenül hangzik_ előkészítik a terepet, méhet a következő gyermek számára.
Azt, hogy ne emelgess, ne erőltesd a szervezeted semmilyen formában, gondolom nem kell mondani.
3/6 anonim válasza:
Szia tavaly nekem is volt két missed abom. Most kezdtünk el újra próbálkozni és nagyon félünk, de hát nem fogjuk most feladni azt a sok küzdelmet amit eddig vívtunk. Muszály tovább próbálkoznunk. Én voltam vérvételeken, hormojaim jók, a trombózishajlamvizsgálatnak most lesz eredménye a jövő héten. Valószínű amiatt mentek el a babáim. Engem a második után egyből küldött a dokim a vizsgálatokra.
4/6 A kérdező kommentje:
Volt eü küretem,most pihenés van,no sex és hamarosan elkezdem szedni a folsavat. A labor eredményeim jók.
2010. jan. 7. 19:39
5/6 anonim válasza:
Sziasztok, nekem 4 vetélésem volt, mire kiderült, hogy lisztérzékeny vagyok. Mindenkinek ajánlom, hogy ha a kivizsgálások alatt semmi nem derül ki, és nem nézték a lisztérzékenységet, akkor még kérje annak kivizsgálását is. Ezen kívül a Femibion terhesvitamint ajánlom, mert aktív folsavat tartalmaz, ami mindenki szervezetébe be tud épülni. A többi terhesvitaminban lévő folsavat, csak a nők fele tudja beépíteni a szervezetébe, ami szintén oka lehet vetélésnek.
6/6 anonim válasza:
11:29-es vagyok ismét. Azt elfelejtettem írni, hogy 4 vetélés után, a lisztérzékeny diéta betartása mellett, most egy 5 hetes kisfiú anyukája vagyok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!