Van itt valaki akinek nagyon nehezen jött össze a baba és félt, hogy mi lesz mikor mégis kiderült hogy várandós?

Én/ mi pont így voltunk, teljesen megértelek.

Mi 8 évig vártunk a kislányunkra mire megfogant. Mi is minden kezelésen túl voltunk, aztán egy időre "feladtuk" (vagyis csak együtt voltunk).

Erre idén megfogant a kislányunk. Mikor megláttam a pozitív tesztet, majdnem (szó szerint) rosszul lettem, hogy most mi van? Jöttek a pozitív és negatív gondolatok is sajnos.

Alapvetően a várandósság alatt próbáltam csak pozitívan gondolkodni, de nem mindig sikerült...

Annyi tudok tanácsolni, hogy ha kell erőszakkal is, de jó dolgokra kell gondolni. (Engem a sűrűbb UH vizsgálatok is megnyugtattak)

Kitartást és pár hónap múlva nektek is a kezetekben lesz a picur.

2. vagyok

Annyi még, hogy nálunk a férjem mindig "nyomta" felém a pozitív gondolatokat, ha esetleg össze akartam volna esni.

Ez hihetetlen sokat segített.

Első sajnálom, ami veled történt és remélem nektek is hamarosan sikerül a baba.

Szia!

Mi több, mint 2 évet vártunk a babára. Megcsináltattuk az összes létező vizsgálatot, aztán kiderült idén áprilisban, hogy egyik petevezetékem sem átjárható, csak a lombik jöhet szóba.

Életem legrosszabb hetei voltak, nagyon megviselt.

Épp intéztük a lombikos dolgainkat, mikor már több, mint 1 hete késett.

Mérges is voltam, hogy még ez is, így a lombik előtt.

Párom kért, hogy teszteljek, én meg mondtam, hogy totál felesleges, nem lehetek terhes.

Aztán mégis vettem egy tesztet, és ahogy belemártottam a vizeletbe, előbb jött ki a "terhes, mint a "kontroll" csík. Zokogtam, azonnal hívtam a vőlegényem, mert ő már azt szerette volna, ha délelőtt, a munkahelyemen megcsinálom a tesztet.

Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy az életünk legnagyobb csodája!!!! Még a dokim is ezt mondja. :)

Ja, és ahogy írtam, áprilisban volt a HSG, májusban fogant a picikénk.

És rettegtem mindentől az elején. Amíg nem jutottam el az orvosomhoz, akkor azért, hogy nehogy méhen kívüli legyen. Aztán 8. héten egyik nap gyengébbek voltak a tüneteim, akkor azért. Utána minden egyes ultrahangon, hogy vajon még é-e, vajon minden rendben van-e?

17. hetesen éreztem először a mozgását, utána egy hétig semmi, akkor azért pánikoltam, hogy biztosan megállt a szíve stb....

Számomra a 20. heti genetikai UH hozta meg a nyugalmat, és az, hogy minden nap érzem a mozgását.

Most mondhatom azt, hogy kezdem beleélni magam, és tiszta szívemből szeretem a kislányunkat már most. :)

Ráadásul az apuka kislányra vágyott, úgyhogy az meg csak hab a tortán, hogy tényleg picilány lesz. :)

Le sem tudom írni, hogy milyen mértékű boldogságot, és melegséget érzek a szívemben!!!:$

Nyugodj meg, biztosan nálad is minden a legnagyobb rendben lesz!!!!! Írj majd néha, arról, hogy jól vagytok! :)

Üdv

23+1 hetes kismama

2. vagyok:

Nem kértem, magánban jártam külön uh-ra egy genetikushoz. Mivel ez nyugtatott meg, így a férjem támogatott ebben. Bár így jóval többe kerül, de nekünk megérte.

Hinni és bízni kell a jóban..ezt tudatosítsd magadban. Nekem sem volt könnyű a várandósság (toxoplasmás lettem, terhességi cukrom lett, végül császároztak...), de megérte.