Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Ezek lehetnek terhességre...

Ezek lehetnek terhességre utaló jelek? (bővebben lent)

Figyelt kérdés

Június 14.-én, szóval majdnem három hete voltunk először együtt a barátommal. 19.-én, két hete megvolt, egy héttel korábban mint kellett volna, de minden olyan volt mint amilyen szokott lenni (erős vérzés és görcs, stb...). Azóta többször is voltunk együtt, viszont mindig védekeztünk óvszerrel, vagy a megszakításos módszert alkalmaztuk, tehát egyszer sem élvezett belém.

Mégis meg vagyok ijedve, mert tegnap óta szokatlanul érzékenyek a mellbimbóim, és az egyik be is sötétedett. Ezen kívül néhány napja megszédülök ha hirtelen felállok egy székből. Erre azért nem gyanakodtam, mert ez nálam "normális", eléggé szédelgős, elájulós típus vagyok, most viszont ez is felkeltette a gyanúmat. És a fejem is fáj, néha enyhébben, néha kicsit erőteljesebben.

Amit még gyanúsnak találok, az a megszokottnál több fehér váladék. (Viszont ami gyakori szokott lenni, a barnás folyás még nem "jelentkezett".)

A derekam ma megfájdult, olyan volt mintha valaki egy életlen baltával próbálna kettévágni (elnézést a hasonlatért), de néhány perc múlva elmúlt. Ugyanez volt néhány nappal ezelőtt. Folyamatos derékfájásom nincs.

Az lenne a kérdésem, hogy ezekkel a jelekkel gyanakodhatok terhességre? Ha ezek a jelek jelentkeztek, a teszt már kimutatja hogy terhes vagyok? Vagy várjam ki azt a két (idegtépő) hetet amíg újra meg kellene jönnie?

Előre is köszönöm a válaszokat!


2016. júl. 3. 18:56
 1/9 anonim ***** válasza:

Lehet hogy terhes vagy. A megszakítás nem védekezés.

A menstruáció várt napján kimutatja a teszt, ha igen, de előtte nem biztos. Két héttel előbb még egyik teszt se lesz pozitív.

Addig csak gumival! Ne kísérsd a sorsot!

2016. júl. 3. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

A teszt két hete fogant terhességet kimutar, nagyjából ekkor szoktak elkezdődni a terhességi tünetek is, tehát hogy megnyugodj, csinálj egyet.

A megszakitásos módszer nem biztonságos, tehát ha nem akartok gyereket, óvszert használjatok (vagy tablettát. Vagy spirált. Vagy...)

Legbiztosabban tényleg az zárja ki majd, hogy terhes vagy, ha következőleg megjön a menstruációd.

2016. júl. 3. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha vannak tunetek van HcG , ami okozza, tehat a teszten is latszik. Van eselye h terhes vagy. De nem olyan sok!
2016. júl. 3. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
68%
Ugye tisztában vagy vele, hogy a megszakítás az nem védekezés?
2016. júl. 3. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Elõfordulhat!Mikor volt az utolsó menszeszed?
2016. júl. 3. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat és a segítséget!:) Néhány napon belül csinálni fogok egy tesztet... azt esetleg tudjátok, hogy hol lehet olyat kapni ami megbízható, és nagyjából milyen árfekvésben?

4-es válaszoló, igen, tudom hogy a megszakítás nem védekezés, de azt reméltem, nem lesz baj...

5-ös válaszoló, két hete volt meg a menzeszem utoljára, de azt hiszem ezt fent megemlítettem :)

2016. júl. 3. 20:23
 7/9 anonim ***** válasza:
Nekem ilyen fajta tünetek csak a 6 hetes terhesség után jött. De ha 6. Hetes terhes lennél akkor már kiverné a szemed egy pozitív teszt. Szerintem nem vagy terhes.
2016. júl. 3. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Rossmanos Facelle tesztet ajánlom én 4 hetes terhes voltam mikor kimutatta. A tesztcsík 400 Ft körül van a vizeletsugaras változata meg 600 Ft körül. Az egyik legmegbízhatóbb teszt.
2016. júl. 3. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a segítséget meg a tanácsokat!!! Ma csináltam egy tesztet, ami negatív lett... tudom hogy még nem lehetek teljesen nyugodt, mert az a biztos ha megjön, de legalább elmúlt a félelmem nagy része.

Még egyszer köszönöm a segítséget!:)

2016. júl. 4. 20:10

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!