Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Hogyan értessem meg vele,...

Hogyan értessem meg vele, hogy én gyereket nem akarok? (legalábbis nem most! )

Figyelt kérdés

Azt szeretném, ha a kérdésemre azok válaszolnának, akik nem ítélkezni akarnak.

Tudom egyesek számára elfogadhatatlan lesz, amit írok. Pont ezért kérem, hogy olyanok írjanak, akik meg tudnak érteni.

A lényeg az, hogy évekbe telt, mire olyan lett a testem, amelyinre mindig vágytam. Soha sem voltam kövér, de egy pici súlyfeleslegem mindig volt. Testképzavarral is kezeltek. Ebből sikerült kikerülnöm, majd sok-sok edzéssel és étrend/életmódváltással sikerült elérnem azt az alakot, ami számomra az álom kategória volt. Most nagyon jól érzem magam és boldog vagyok, amiért ezt tartom is évek óta. A baj ott kezdődik, hogy a párom nem látott "oyannak". Nem látta mennyit szenvedtem, milyen áldozatokat kellett hoznom a mostani formámért. Ráadásul egy ideje, már nem fogyok hanem izmosodok. Egy terhesség most nagyon rosszkor jönne. Most méginkább csinálni akarom.

A párom ezzel ellentétben egyre gyakrabban jön a "baba témával". Hiába mondtam, hogy nem akarom és hogy így csak rossz vége lenne, belőle valahogy nagyon előtörtek az apai ösztönök. Sajnálom is, mert látom mennyire vágyik egy gyerekre és az ismerősök gyerekeihez is mennyire ért. De most adjam fel azt, amit szeretek csinálni? De ha én nem vágyok gyerekre? Várjak még, hátha megvárja míg én is akarom? De mi van, ha én egyáltalán nem is akarok majd? Olyat ígérjek neki amiben én sem vagyok biztos? Egyébként minden nagyon jó közöttünk. Szeretjük egymást. De ez most nagyon napirenden van. Most ezért szakítsunk? Lehet, hogy azért is van ez, mert ő öregebb? Én 25 vagyok, ő 37.



2016. júl. 5. 21:59
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
96%
Engedd el! Önzőség magadhoz láncolnod, ha te nem akarsz gyereket. Azt nagyon jól látod, hogy nem szabad belemenned. Se neked, se a gyereknek, végső soron a párodnak se lenne jó.
2016. júl. 5. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
62%

Engedd el, kulonben ezt hallgathatod eleted vegeig.. egy ido utan utalni fog h a tested mèg a boldogsagotoknal is fontosabb.

Ha igy erzel nem is valo neked sajnos gyerek, amig a tested az eleted. Csak az tudod ha akarod ha nem megoregszik. Te meg ott leszel gyerekek es ferj/pár nèlkul..bocsi.

2016. júl. 5. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
94%
Amikor egy nálad 12 évvel idősebbel összejöttél, számíthattál rá, hogy rövid időn belül szóba kerül a gyerek. Most újra kellene értékelnetek a kapcsolatotokat.
2016. júl. 5. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem meg beszéljétek meg. Mondd el neki, hogy te most semiképp nem akarsz gyereket, és nem tudod, hogy pár év múlva megváltozik ez vagy sem. Gyerekvállalásban nincs kompromisszum. Utána beszéljétek meg, hogy ennek a fényében együtt akartok-e maradni vagy sem. Ha ő kitart melletted, az ő döntése. De ha ennek tudatában inkább továbblép, hagyd elmenni.
2016. júl. 5. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:

Én megértem ezt az "egyedül maradsz öregen gyerek meg férj nélkül" dolgot. Gondoltam is már rá. Viszont még ez a gondolat sem tudott rávinni arra, hogy azt mondjam, legyen. Addig biztosan nem fogok szülni, míg én azt nem érzem. Azt is tudom, hogy hallgathatom ezt. Viszont amit nem értek! Ő is jár edzeni, pontosan tudja, hogy mennyire a dolog szerelmesévé lehet vállni. Egyébként mindig mondja is, hogy büszke arra, hogy ilyen csinos barátnője van. Ezért még inkább nem akarok gyereket.

A legrosszabb, hogy már meg volt az eljegyzés is. Feleségül akar venni. A kapcsolatunk eddig nagyon jó is volt. Csak abban bízok, hogy ez egy fellángolás a részéről.

2016. júl. 5. 22:46
 6/24 anonim ***** válasza:
42%

Persze. Addig ne is szulj, utalnad a helyzetet es a gyereket is talan.

En elmennek a helyedben pszihologushoz. Nem lenne tulzas, csak helyre rakna. Hogy meglasd az igazi ertek nem a test. Enis nehezen fogadom el h a sokaig sportolt napok elvesztik ertelmuket. De mivel sportoltam nem fog annyira elcsunyulni a testem. Feszes vagyok. Csak a hasam nolt. Nem is csikos. 36hetes 6 napos vagyok.

A terhessegeim alatt is sportolok, amennyit jonak erzek. Mivel elotte csinaltam nem art, persze a biciklit most felvaltja a taposogep.

Sztem fontold meg.. gondolkodj el rajta erosen.. legalabb nyugtasd meg h elgondolkodsz ezen, es kepzeld magad egy kicsit az o helyebe.. oke h o ertsen meg teged, de Te probalod megerteni? Ugy igazan?

Egy alapos agyalas es nagy beszelgetesre lesz szukseg.

Talan 1-2 ev mulva sem menne?

2016. júl. 5. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
91%

"En elmennek a helyedben pszihologushoz. Nem lenne tulzas, csak helyre rakna. Hogy meglasd az igazi ertek nem a test."


A pszichológusok tudják, amit a fent idézett válaszoló nem: nem mindenkinek jelent egyet a gyerekvállalás a boldogsággal! Rengeteg-rengeteg szülőnek nem kellene gyereket vállalnia, sokszor még olyannak sem, aki vágyik rá, mert konkrétan alkalmatlan a feladatra. Ezért őszintén nem értem, miért gondolják sokan, hogy ha majd jól rendberaknak egy nőt, akkor az majd jól fog akarni gyereket, és szuperanyu lesz belőle.

Ha a helyedben lennék, leülnék a párommal, és beszélgetnék vele arról, hogy ő mi mindenről lenne képes lemondani egy gyerek érdekében. Ha sok valóban fontos dologról, köztük rólam is, akkor menjen, tényleg nagyon akarja azt a gyereket, engem meg akkor ezek szerint nem eléggé.

Nagyon sok házasság megy tönkre az első gyerek 2 éves koráig, könyvtárnyi irodalma van a jelenségnek, mert a gyerek nem egy vagyontárgy, amire hűderohadtul vágyom, aztán ha megunom, vagy nem olyan, mint vártam, akkor majd berakom a sarokba. És ezt sok párkapcsolat nem bírja ki.

Nem egyenlő a gyerekvállalás a felhőtlen boldogsággal, úgyhogy jól gondoljátok meg, érdemes-e föláldozni érte a kapcsolatotokat. Ezt persze rajtatok kívül senki nem tudhatja.


Test és érték kapcsolatáról pedig: sosem érdekelt különösebben az alakom, szerencsés voltam, nem is kellett sokat tenni érte, hogy rendben legyen. Viszont ha rengeteg energiát fektettem volna abba, hogy elégedett legyek vele, és ezt sikerül is elérnem, akkor bizony kifejezetten értékként tekintettem volna rá, és nem tett volna boldoggá, ha hosszú évek küzdelmét kell valaki más vágyaiért kidobnom az ablakon.

Nekem nem voltak ilyen fenntartásaim a testem miatt, nem is híztam sokat terhesség alatt, viszont a hasam hatalmasra nőtt. A lányom másfél éves, és a testem köszönőviszonyban sincs azzal, amilyen a terhesség előtt volt. Ez nem különösebben zavar, mert míg kockás hasam volt sem azzal voltam elfoglalva, hogy de állati jól nézek ki, és mint mondtam, nem is fektettem bele túl sok energiát. Viszont ha így lett volna, most bizony csúnyán depis lennék, mert a jelen körülményeim között nem sok lehetőségem van a korábbi alakom visszanyerésére.

Azt, hogy kinek mi az érték, ne mások akarják eldönteni és megmondani, mert ami az egyik embert boldoggá teszi, az a másikat hidegen hagyja, vagy esetleg még ki is borítja.

2016. júl. 6. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
90%

kerdezo tok mas tipusu emberek.vagyunk nekem a gyerekem a minden de nem itelkezem mert egyreszt el tudom fogadni hogy a testepites iranti szenvedelyed lehet olyan eros mint mondjuk egy sportolonak az olimpia es ha az o esetukben elfogadjuk hogy 30-40 evesen szulnek akkor eleg alszent lenne feletted palcat torni. emellett fiatal is vagy még, sot egy korban vagy mikor rengeteget valtozik az ember rovid ido alatt, tehat siman lehet hogy 4 ev mulva mar a pocakodban lesz valaki pl ea a vilag legboldogabb kismamaja leszel :)


de ne szaladjunk elore...egyreszt szerintem nem szereted a parod vagy legalabbis nem elegge igy meg hamar valas lenne a vege egy gyereknek mert az meg a legjobb hazassagokat is probara teszi nem hogy az ilyen "jo, nem banom" hazassagokat...37 eves..persze hogy szeretne gyereket...minden kollegajanak ismerosenek van mar gondolom, korban is kezd kicsuszni az idobol de nem tudtok kompromisszumot hozni ebben a kerdesben....te igent mondtal az eljegyzesre de nem is ertem miert, ha azt sem szeretned egyenlore hogy elvegyen legalabb is ez derul ki szamomra..


szerintem a minimum amit megerdemel h oszinte leszel vele...mondd el neki amit ide leirtal, ne menj hozza mert nincs azon a szinten a kapcsolatotok. engedd el

2016. júl. 6. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
55%
a korban is kezd kicsusznit nem biologiailag ertem mert ey ferfi 40es eveiben is nemzokepes csak arra gondolok hogy neki nyilvan nem mindegy hogy a gyereke eskuvojen is ott lehet e vagy orul hogy ha a ballagas megeli
2016. júl. 6. 05:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
91%

A gyerek utáni vágy nem fellángolás, a férfiaknál sem. 37 évesen pontosan tudja, hogy mit akar. Feleséget, gyerekeket: családot.

Te ezt nem akarod neki megadni, és a legrosszabb, ha elkezded áltatni (saját magaddal együtt), hogy majd megváltoznak a dolgok, majd elfelejti és békén hagy, majd lesz nálad is olyan, amikor gyereket akarsz.


Az teljesen mindegy, miért nem akarsz gyereket vállalni, ha te az alakod félted, akkor azért, más meg a szüléstől fél, más meg simán nem szereti a gyerekeket, ez szerintem tök mindegy. A lényeg az, hogy nem akarsz gyereket.

Ő viszont igen, és ez (hidd el) csak egyre erősebb vágy lesz, ahogy telik az idő, főleg ha nem mondasz rá határozott nemet, hanem halogatod a kérdést. Ő ezt úgy értelmezi, hogy MÉG nem. Mondjuk majd esküvő után... ha új kocsit vettetek... vagy 30 után... esetleg a bűvös 35 előtt (amikortól rohamosan csökken a termőképessége egy nőnek)... és mikor leesik neki, hogy tíz éve hitegeted, ő meg már 47, és egészen biztosan nem lesz gyereketek, el fog átkozni érte.


Az is lehet, hogy nem akar eddig várni. Elvégre már tényleg nem fiatal. És simán ki fog rakni egy olyan nőért, aki szintén vágyik már családra.


Sok írták, és én is csak csatlakozni tudok. Mondd el neki, hogy te egyáltalán nem akarsz szülni, úgyhogy döntse el, hogy ennek a fényében kellesz-e neki, vagy sem. Mert így hosszú távon nem érdemes együtt maradni.


Egy kérdés: abba se mennél bele, hogy esetleg örökbefogadjatok? Pl. Tehát az alakod nem veszélyezteted, és közösen felnevelhettek egy kisbabát.

2016. júl. 6. 07:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!