Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Megérné megint tesztelni vagy...

Megérné megint tesztelni vagy várjak inkább, esetleg más van a háttérben?

Figyelt kérdés

Szóval az a helyzet hogy lassan szeretnénk babát a férjemmel. Április elején leraktam a gyógyszert(addigra fogyott el). De úgy gondoltuk, hogy várunk még három hónapot hogy a hormonháztartásom rendesen visszaálljon. Addig óvszert használunk viszont nem a szeretkezés elejétől.(hozzáteszem, egyszer már teherbe estem így)

Áprilisban meg is jött menetrend szerint, utána májusban is pontosan akkor ahogy gyógyszer mellett mindig. (a bogyó egyébként nagyon rendszertelen volt)

Ha ezt nézem akkor már múlt héten meg kellett volna jönnie, persze attól hogy egyszer megjött ugyanakkor még nem jelenti, hogy később nem zavarja össze vagy nem lesz megint rendszertelen.

Viszont két hete folyamatos hányingerem van, időnként fáj a mellem pedig az nem szokott. Pár napja ugyan volt egy kis meg akar jönni érzés de elmúlt és azóta semmi csak a hányinger, fáradtságérzet és elég túlérzékeny vagyok.

Hétfőn csináltam egy tesztet ami negatív lett ezért arra gondoltam simán összeszedtem valamit, de hiába figyelek, azóta sem változott a helyzet.


Szerintetek lenne értelme várni még és megint tesztelni, vagy ez biztos nem baba?


Köszi annak aki válaszol



2017. jún. 11. 15:24
 1/6 anonim ***** válasza:

Ha nem jött meg,szerintem megér egy tesztet még holnap!

Vagy csak csúszott a peteérés,vagy hormonzavar is lehet,nem ártana megnézetni dokival,ha továbbra sem jön meg...Úgy tudom van akinek hamar beáll a ciklusa,van akinek fél év-1 év gyógyszer után.Szóval bármi lehet..

2017. jún. 11. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Én csinálnék még egyet, és ha +, azért mennék dokihoz, ha meg -, akkor azért.
2017. jún. 11. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

Igen, én is csodálkoztam hogy májusba ugyanakkor jött meg, mielőtt gyógyszert kezdtem volna szedni nagyon rendszertelen volt, néha 2 hónapig nem jött meg pedig peteérésem biztosan volt mert abban a pillanatban, hogy elkezdtem nemi életet élni besikerült.


Akkor ezen a héten még csinálok egy tesztet hátha, ha pedig negatív akkor doki, így is lassan esedékes lenne.

Köszönöm hogy írtál :)

2017. jún. 11. 18:00
 4/6 A kérdező kommentje:
Neked is köszönöm második :)
2017. jún. 11. 18:01
 5/6 A kérdező kommentje:

Nos az a helyzet(már ha érdekel valakit) hogy 12-én nem tudtam elmenni orvoshoz, konkrétan következő hónap közepéig szabadságon van a dokim.

Csináltam egy tesztet ami negatív lett.

13-án megjött azt hiszem. Igazából egyik pillanatról a másikra elkezdtem görcsölni. Először csak kicsit volt erősebb a szokottnál aztán elkezdett nagyon brutálisan fájni. Nem tudtam kiegyenesedni állva. Aztán ülve se.

Elkapott a hányinger a vérnyomásom pedig valószínűleg megcsókolta a padlót mert annyira leesett, hogy mindkét fülem olyan erősen csengett, hogy nem hallottam ahogy a férjem beszél hozzám, nem tudtam lábra állni, kiment az összes vér az arcomból. Ez csak pár percig tartott aztán már megint csak görcsöltem, annyira hogy majdnem beleőrülök. Végül kínomba magamra engedtem a forró vizet a zuhanyba amikor már fel tudtam állni. Nagyjából 20 perc múlva pedig elmúlt a fájdalom, mintha elvágták volna. A következő két napban még nagy ritkán éreztem valami kis görcsöt de már nem jött vissza az első borzalom.nagyjából most kedden(20-án) múlt el teljesen a dolog.


Amiért ezt most leírtam az az, hogy segítsen az aki olvassa esetleg.

Egyszer már volt egy vetélésem, de az egyáltalán nem ilyen volt(ott is volt pár negatív tesztem pedig a 12-ik héten ment el a baba).

Ott nem éreztem fájdalmat meg semmit. Igazából kb mintha nem is lettem volna a saját testemben.

A leírtak alapján fogjam inkább csak a gyógyszerre a dolgot, hogy ennyire bekavart a hormonjaimnak vagy végül is lehet, hogy terhes voltam csak elment a baba?

Azóta minden tünet, mellfeszülés, hányinger és társai elmúltak.

2017. jún. 22. 19:49
 6/6 anonim ***** válasza:
Akár vetélés is lehetett. A korai vetélésnél csak annyi másabb, mint a mensi, hogy jobban görcsölsz, erősebb, elhúzódóbb vérzés van.
2017. jún. 24. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!