Hogyan növelhetem az esélyeimet?
Március óta nem védekezünk sehogy de még mindig nem sikerült a baba. Eddig nem foglalkoztam az ovulációval meg semmivel, de most júniusban figyeltem azt is, pont sikerült 2 naponta együtt lenni abban az időszakban és késett is 2 napot, teszteltem egy negatívat de még aznap megjött sajnos elég szép mennyiségben. Szedek folsavat és próbálok sok gyümölcsöt enni, hogy jusson elég vitamin a szervezetembe, meg szoktam cickafark teát is inni (bár azt menstruáció miatt, de úgy tudom terhesség előtt is jótékony hatású).
Szerintetek mi segíthet könnyebben teherbe esni? Még elég fiatal vagyok.
Nekem a nyugalom segített. Egészséges fiatalok vagyunk mi is a férjemmel.
Pont szabadságon voltunk és nem tartottuk a 2 naponta szexelünk sémát, minden nap 1szer voltunk együtt.
Még azzal se foglalkoztam, hogy mit kellene ennem, ami egészséges.
Én sem figyeltem semmire mostanáig. Annyi, hogy a folsavat szedem már kb 1 hónapja. Nem kezdek el hőmérőzni meg tesztelni, ezt nem szeretném csinálni. Általában csak hétvégente tudunk normálisan együtt lenni, de ebben a hónapban mikor ovu volt akkor sikerült gyakrabban együtt lenni, azelőtt meg általában pont hétköznap volt többnyire, amikor nem tudtunk együtt lenni.
A táplálkozásomon se változtattam eddig túl sokat. Most azért eszem a gyümölcsöket mert ennek van a szezonja és ha lehet akkor szeretném természetes úton bejutattni az ilyet, nem pedig gyógyszertárba szaladgálni. De ha az kell, akkor megyek oda is.
Szia
Az nagyon keves ido. Van akinek tobb kell, ne parázz rá , majd ha 1 éve bem sikerul azt mondom oke.
Mi 9 hónapja próbalkozunk, amikor elkezdten e vitamint szedni a folsav mellé , sikerult is, sajnos nem maradt meg a baba, azota is ezeket szedem meg tornázok az javitja a nég vetkeringéset. :) második honapja probalkozunk ujra
Ne keseregj ido kerdese. Ovuteszt jo otelt enis szoktam rendelni a fastest.hu ról. Mert patikaban draga nagyon. Neten dbja 110 ft
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!