Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Rágörcsölés kontra odafigyelés?

Rágörcsölés kontra odafigyelés?

Figyelt kérdés

Mindenki azt mondja, ne görcsöljek rá a dologra...stb.stb.


Inszeminációzunk, már a 2. nem sikerült. Most már a harmadikkal úgy vagyok, hogy ennek sikerülnie kell, egyszerűen nem lehet másképpen.


De pontosan amiatt is, hogy mindent meg akarok tenni a siker érdekében, nem úgy élek, mintha nem lenne babaprojekt. Diétázom, minden nap sportolok (futógépen gyaloglás, szóval amiket régen csináltam, súlyzózás, trambulinozás, úszás, ezeket se merem); nem merek alkoholt inni, maréknyi vitamint szedek, próbálok Buddha-nyugodt lenni, sokat pihheni, sorra mondom le a bulikat is, mert az borítja ezeket mindig.


Vagyis annyira sok a szabály, hogy egyszerűen mindig ott van az ember fejében ez a teherbeesés - inszemináció dolog, hogy is lehetne elfelejteni, amikor mindent lépésemet ez határozza meg?


Ha meg elengedem magam, és úgyanúgy meg merek inni egy-két sört egy baráti összejövetelen, vagy megeszek egy sütit, vagy éppen csak nem salátát eszem hússal, hanem pizzát, akkor meg úgy érzem, ugyan nincs a fejemben ott egész nap ez, de az esélyeimet is csökkentem.


Mit csináljak? Az, hogy éljem úgy az életemet, ahogyan az inszemek előtt az nem lenne jó, mert sokat buliztunk, éjszakáztunk, rengeteget dolgoztunk, pörögtünk, nem figyeltem oda arra, mit eszek, mit iszok, úsztam, súlyzóztam, ugráltam, cipekedtem, szóval nekünk a hétköznapok nagyon nem voltak olyanok, mint most.


Volt már valaki hasonló helyzetben?



2017. jún. 27. 11:08
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
72%

Nekem is ezt mondjak. Mindenkinek akirol tudjak babat akarnak, ezt mondják.

Mi 10 honapja probalkoztunk, tul voltam egy vetelesen amikor vizsgálatokra mentem hormonsor es peteeres nezes. Parom pedig spermavizsgalat es hormonvizsgálatra lett beutalva!


Es mindenki azt mondta itt kezdodik a rágörcsőlés.. de sztem inkább jogos h tudni szeretnénk mi a baj. Meg akkoris leszoltak ,amikor elmentem egy rutinvizsgálat+ rákszuresre ( utobbinak eljott az ideje )

En inkább FELELŐSSEGTELJES gyerekvállalának mondanam.

NE torodj másokkal, ők nem járták végig a te utadat sokan a felét sem! Ne vedd magadra. En mar megsem hallottam egy ido után!

2017. jún. 27. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

1es vagyok

Annyit hozzatennek h egy kis minosegi vorosbor pl sosem art en azt barmikor megiszom , persze csak 1-2dl -t!:)


Iy elolvasva jobban megnézve tényleg egy nagyon picit lazulhatnál igy nyáron!:)legalabb bulik terén

2017. jún. 27. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
100%

Abba gondolj bele, hogy mi lesz, ha ez sem sikerül. Meg a következő sem, és azután sem, és még évekig nem. Képes lennél úgy élni, hogy közben teljesen feladod magad és a saját igényeidet? Nem haragudnál titkon a babádra már előre, amiért a "semmiért" tartóztattad meg magad mindentől, amit eddig szerettél? Nem zavarja a férjedet a változásod? Nem érzed, hogy ő más nőbe szeretett bele és kezd neki sok lenni?


Ha nem, és jól érzed így magad, akkor nincs probléma, folytasd. De ha bármelyik kérdés elgondolkodtatott, akkor változtatnod kell, mert bele fogsz bolondulni ebbe az egészbe.


Ja, és ne érezd, hogy nem értenélek meg, mi 6 évet vártunk, mire összejött a gyerkőc. Épp szétrúgja a hasfalamat. :D

2017. jún. 27. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

A férjem szerint se tenne jót, hogy inszeminációzunk, ami azt jelenti hogy a stimulálnak, stb, és mi meg, mintha nem is így lenne, bulikázunk, piálunk, nem pihenünk, csak pörgünk.


Egészséges szervezetnél talán nem árt meg ez, és hip-hop teherbe esnek, de akinek már mesterségesen kell rásegíteni, annak nem hinném, hogy ugyanúgy kellen csinálnia a dolgokat, mint régen. Pl. ciklus első felében a stimulálás hatásfokát is rontja a stressz, alkohol, kevés, pihenés, inszem után meg a beágyazódásra van hatással, hogy pl súlyzózok. Ha már havi kb 100-120 ezret költünk erre az egészre, meg kiteszem a szervezetemet a hormonkezeléseknek, akkor szerintem elég nagy butaság lenne, ha felrúgnám az egészet, hogy elmegyek a haverokkal borozni a rómaira, miközben tolom magamba a hormonokat, hogy segítse a beágyazódást. A másik serpenyőbe meg teszem bele a köveket és rombolom az esélyeinket.

2017. jún. 27. 11:24
 5/15 anonim ***** válasza:
En is megertelek de idoben eszbe kaptam 9 honap utan vegre eszrevettem h folyamatos odafigyeles az eletem. Masok meg rosszabb helyzetekben is teherbe esnek. Tehat elengedtem magam. Elvezem az eletet es az ponthogy jót tesz ha jobb a lelki álllapotod es nem a babara gondolsz aki sajnos még nincs is. Nem gorcsolsz ra hanem félsz. Ami ertheto de igyis ugyis osszefog jonni es addigis elvezhetned az eletet a paroddal
2017. jún. 27. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

Utolsó, nekünk már a 24. hónap nem sikerült, és a 2. inszem.

az első másfél évben nem görcsöltem rá, és egyébként megmondták, hogy inszem nélkül 0% esélyünk van kb!


Szóval nem hinném, hogy azonos a helyzetünk. Nem rágörcsölök, csak próbálom maximálisan odafigyelni, mert ha már folyika 3. inszem, akkor nem hinném, hogy azzal kellene rontani azt a kevés esélyt, hogy tojok az egészre, és csakaztértis cipekedek, úszok, piálok, bulikba megyek. Mintha széllel szemben pisilnék szándékosan... vagy szaboltálnám az egészet.

2017. jún. 27. 11:35
 7/15 A kérdező kommentje:

Az előző 2 inszemnél én is megittam napi 1-2 dl minőségi vörösbort, mert olvastam, hogy milyen jót tesz, sőt, 2x elmentem buizni is, nem rúgtam be, de rozé fröccsöztem.


Most olvastam, hogy az alkohol rontja a closti hatását, ezért ebben a hónapban no alkohol, és nem akarok semmi mást, csak nyugiban lenni, olvasni, edzeni, kicsit visszavenni a tempóból. Egészségesen étkezni és mindnet megtenni azért, hogy a 3. inszem sikerüljön.


Ha így sem jön össze, legalább tudni fogom, hogy a 3. inszemnél mindent megtettem, nem ezek miatt nem jött össze az első 2 sem ( ott volt, hogy 1x-2x pl volt buli, vagy pizzát rendeltem, vagy sokáig fent voltam, kimerültem, streszeltem. Most monden ilyen ki akarok zárni! Lehet rágörcsölés, de már nem tudok nem mindent megtenni, ezeket legalább tudom befolyásolni. Azt tudom befolyásolni, hogy mit eszek meg, és eljárok-e mozogni, meg hogy milyen mozgást végezzek. Azt is tudom befolyásolni, hogy ez a hónap nyugiban teljes, lassan tempóban, vagy sem. Ha már azt nem tudom befolyásolni, hogy pozi legyen az a rohadmányos teszt :(

2017. jún. 27. 11:44
 8/15 anonim ***** válasza:

Azért azt te is tudod,.hogy a minden napos bulizás és a csak salátát eszek csirkemellel között van jó pár átmenet. Pl elmenni barátokkal, csak nem iszol. Ennyire nem szabad belebolondulni ebbe az egészbe, hogy egy pizzát nem mersz megenni jószívvel hónapokig.

A mi történetünk diohejban: nem volt ciklusom, ha megjött, akkor hónapokig menstruáltam. Rengeteg vizsgálat, műtét, mindenféle professzor stb. Diagnózis nem igazán született, de azt mondták,.hogy az agyalapi mirigyem nem működik megfelelően, okát nem tudják, de baba nem lesz, egyrészt mert nincs hormontermelésem, másrészt mert a fél tucat kuret kinyírta a mehemet. Elköltöttünk milliókat, és konkrétan semmit nem tudtunk meg, még a lombik se jöhetett szóba. Feladtuk. Csak a főiskolára koncentráltam és a munkámra és mellette buliztunk, ittunk, ami a csövön kífért. És megfogant a fiunk, aki makk egészségesen született egy könnyű terhesség után. Problémám viszont nem szűnt meg. Második gyerkőc viszont nem sikerül. Most volt az első inszeminációnk. Csak azért egyeztek bele, mert egy gyerekünk már van, de esélyt ők nem látnak a sikerre. Hát majd kiderül. Nagyon szeretnénk még gyereket, kettőt is. Ezért vállaltam a hormonkezelést is. Egészségesebben etkezek, de tegnap este pizzát kívántam, hát megettem. Inni mondjuk csak minimális minőségi vörösbort ittam, de barátokkal ugyanúgy eljarunk. Fiunkkal is megyünk mindenfelé, kalandpark is volt, tekeztem is, sőt a terasz építésnél is segítek. Az életünk nem állhat meg a próbálkozás miatt. Változtatni kell, de totálisan nem adhatjuk fel magunkat. Férjemmel abban maradtunk az első gyerek előtt is,n hogyha már minden percünket ez köti le,n akkor abbahagyjuk.

Te is lazíts. Már legalább az ötödik kérdésed arról, hogy kinek hányadik inszemje sikerült, hogy miért nem sikerült kettő stb. Az inszemnel az esély kb 10%. Ez olyan mintha véletlenszerűen gondolnal egy ujjadra és a ferjednek ki kellene találni, hogy melyikre gondoltál. Mi ezzel szemléltettük magunknak, így nem ringatjuk magunk hiú reményekbe.

2017. jún. 27. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy sokszor megkérdezem, kinek hányadik sikerült, meg sokat fogalakozom ezzel.

De mást nem tehetek, annyira magamba roskadtam lelkileg, hogy már megint nem sikerült, hogy csak így tudom magamat kihúzni. Csak az tud adni hitet, hogy igenis, most sikerülni fog, mert ebben a hónapban nem fogok hibázni. Mert ebben a hónapban mindent meg fogok tenni azért, hogy sikerüljön.


Persze dolgozom, meg eljárunk pl. a férjemmel színházba, stb, biciklizni, nem csak otthon ezen agyalok.


Most ezt elhatároztam, és ezt hónapot így fogom végigcsinálni. Egy hónap visszavonulásba még senki sem halt bele. Nem a teherbeesésre akarok egyébként koncentrálni, pont ezért jó ez, mert a diéta és a sportolás, meg az egészséges, nyugis életmód elvonja a figyelmemet.


Én eddig folyamatosan jöttem-mentem, buliztam, zenekari fotósként sokat éjszakáztam, koncertekre jártam, házibuliztunk, motoroztunk, és tényleg azt gondolom, hogy ez a fajta visszavonulás olykor ráfér az emberre. Sokat olvasok majd, sétálok, és pihenek, szeritem mentálisan is jót fog tenni.

2017. jún. 27. 12:39
 10/15 anonim ***** válasza:
100%
Őszintén kívánom, hogy ez most sikerüljön, mert félő, hogy ha nem, akkor fogsz igazán kiborulni...😕
2017. jún. 27. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!