Létezik olyan, hogy egy cselekvőképes,12. hetet még be NEM töltött terhesnek nem engedélyezik az abortuszt Magyarországon?

Figyelt kérdés

Csak olyanok válaszát várom, akinek volt abortusza és nem volt erőszak áldozata, nem veszélyeztette az életét a terhesség, és nem a magzat betegsége miatt kellett megszakítani.


Tehát pl. tanult, és úgy érezte, hogy korai, vagy mondjuk volt már x gyereke, és nem szeretett volna egy x+1.-et, vagy elhagyta a párja, és bár az anyagiak meg lettek volna, nem akart egyedülálló anya lenni.


Leszögezem: Nem ítélkezni szeretnék. A kérdést egy vita miatt tettem fel.

Úgy tudom, hogy 12. hétig "súlyos válsághelyzetre" hivatkozva bárki megszakíttathatja a terhességét, a nő ítéli meg, hogy válsághelyzetben érzi-e magát vagy sem.

De egy illető váltig állítja, hogy ilyen nincs, és csak akkor engedélyezik, ha súlyos beteg az anya, vagy tényleg annyira borzalmas anyagi helyzetben van.


Valaki magyarázza már el, hogy ez nem így működik:D


2014. máj. 25. 16:30
1 2 3 4 5
 31/44 anonim ***** válasza:
8%
Egyszerű volt. Kértem a felülvizsgálatokat. A bíróság szintén objektív helyszín! Ha nem tud megfelelő érveket felhozni és azokat megfelelően alátámasztani, akkor az a bíróság szemében nem fog a súlyos válsághelyzet kategóriájába tartozni. Illetve még ha ő maga nem is akarja megtartani, akkor meg kell indokolnia és megfelelően alátámasztania, hogy miért nem volt jó az örökbeadás lehetősége (itt a bíróság nem fogadja el a "mert ha a kezemben van nehezebb elválni tőle" dolgot, ugyanis az abortusz lelkileg[pszichológiai szempontok szerint] magasabb prioritású a lelki sérüléseket kiváltó okok listáján)!
2014. máj. 25. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/44 A kérdező kommentje:

"Csak megsúgom, én ezen bőségesen szigorítanék még! Mint ahogy mondtad, ellenőriztetném az anyagi helyzetet, valamint a lelki dolgot pedig (mai technológia mellett már megvalósítható) az agyhullámok figyelésével kiszűrném, hogy mennyi a százalékos esélye a depressziónak ha megszülne"


Na ez volt az a sor, ahol konkrétan hangosan felröhögtem.

Látszik, hogy közöd nincs az orvostudományhoz. Agyhullámok figyelésével megnézed, hogy depis lesz-e. Behalok, komolyan:DDDDDDD


Egyáltalán nem vagy objektív.

A törvény leírja, hogy SÚLYOS VÁLSÁGHELYZET esetén az anya megszakíttathatja a terhességét.


Szubjektív, hogy mi a válsághelyzet. Igen, a nőnek is szubjektív, de NEKED is az.


A te véleményed az, hogy xy nincs válsághelyzetben. Ez hol objektív? Sehol.


Elárulom neked:

Nem volt abortuszom. Remélhetőleg nem is lesz. Miért? Mert tudok felelősségteljesen szexuális életet élni.


Nem tartottam soha jó dolognak az abortuszt. De bizonyos helyzetekben bizony elfogadom, mert felérem ésszel azt, hogy bizonyos helyzetekben több ember életét lehetetleníti el egy terhesség.


És tudod, én nem úgy harcolok az abortusz ellen, hogy belerúgok még egyet a földön fekvő nőkbe. Nem mutogatok nekik hatásvadász videókat arról, hogy tépik ki belőlük a gyereket. És eszembe sem jutna még egyszer megbüntessem azt, aki átesett rajta!


Hanem helyette inkább elmegyek felvilágosító előadásokat tartani iskolákba. Meg osztogatom nekik a kotont! Beszélek a felelősségteljes szexről, és arról is, mit tehetnek, ha bajba kerülnek.

2014. máj. 25. 21:12
 33/44 anonim ***** válasza:
78%

A válaszoló természetesen nem jogász. Egy jogász sose írogatna ilyen arrogáns bunkó módjára névtelen fórumokon. És természetesen egy ügye sem volt, hiszen egy tinédzser:)


Kérdező, az alkotmányban a nőnek önrendelkezési joga van, és a teste felett kizárólagos joga van. Joga van ez élethez, és a boldoguláshoz (EU joganyag), a magzatnak pedig nincs ilyen joga. Ezért van, hogy egy nő bármikor megöletheti a magzatát, mert az a testében növekszik. Szóval, ha pl. úgy lenne, mint a kenguruknál, akkor ez a jogszabály nem érne semmit. (nyilván lenne helyette másik)


A magzat nem ember a jog szerint, a nő pedig ember. És az emberi jogok minden felett állnak. Ennyi a sztori:)

2014. máj. 25. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/44 anonim ***** válasza:
0%
30-as: Nem. Ahhoz nincs kedvem. Meg csak úgy üresben nem keresgélek abortuszosok után. Eddig minden esetemben vagy a családból valaki, vagy a majdnem apa, vagy valamelyik barát jött, hogy mit lehetne tenni, ugyanis nem tartják helyesnek, hogy egy magzatnak a nő esélyt sem adott a megszületésre amellett, hogy ha akarja akkor nem neki kellett volna felnevelni, hanem van család, vagy örökbe lehet adni. Szinte mindig van egy olyan ember az abortuszosok közelében aki hajlandó beperelni őt ezért.
2014. máj. 25. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/44 anonim ***** válasza:
96%

Kérdező, nekem enyhén kamuszagú a bigott abortuszellenes jogászkánk. Már az előző kérdésnél is komoly agymenéseket írt (többször hangosan felröhögtem, majd szörnyülködtem), most meg ezek az agyhullámok. Nem hiszem, hogy komplett. Azon kívül:

1. Ki és miért indít el egy ilyen pert

2. Ki ellen indítják, hiszen titoktartás kötelezi az ügyben résztvevőket, így a kérelmező adatai is titkosak

3. Az orvos ugyan miért lenne elítélhető, mikor ő egy hivatalos úton engedélyezett kérvény alapján végzi el a műtéte, az eljáráshoz semmi köze.

4. Volt szerencsém más ügyekben ugyan, de jó néhány bírósági perbe betekinteni, és hát nemcsak ügyészek vannak, hanem ügyvédek is, és hát bizonyítási kényszere az eljáró hatóságnak van. Ha én nem mondok egy szót sem, és a vád nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani az ellenem felhozottakat, akkor annyi. Nem olyan egyszerű bizonyítani egy lelki tényezőt, még "technikával" sem. (ezen jót röhögtem)

Több más sebből is vérzik ez a dolog. Kérdező, szerintem lépj túl

2014. máj. 25. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/44 anonim ***** válasza:
92%
és folytasd eddigi szép és hasznos felvilágosító munkádat. Sok sikert kívánok neked ehhez, ha csak pár tinédzserhez eljut a mondandód, már sikeresebb leszel, mint képzelt jogászkánk. További szép estét neked :)
2014. máj. 25. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/44 A kérdező kommentje:

ÓÓ, látom én is, hogy kamu az egész. De annyira jól elröhögcsélek ezen az egészen, hogy komolyan élvezem a vitát:DDD

Köszönöm a jókívánságot:)

2014. máj. 25. 21:32
 38/44 anonim ***** válasza:
37%

Az a nagy büdös igazság, hogy Magyarországon bárki, bármiért az első 12 hétben megöletheti a magzatát. Ez Európa legliberálisabb abortusztörvénye. Ez gyakorlatilag kimondja, hogy minden ember különösebb ok nélkül élete első 12 hetében tökéletesen jogfosztott, jogi következmények nélkül elevenen felkoncolható, mert a puszta létezése, amiben vétlen, veszélyezteti az "anyja" testi-lelki-szociális egészségét.


Hogy ez mit jelent elméletben és gyakorlatban, azt talán mindenki meg tudja ítélni.

2014. máj. 25. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/44 anonim ***** válasza:
63%
Szia! Neked van igazad, kedves kérdező :) én idén estem át abortuszon, jó az anyagi helyzetem, van saját lakásom ahol bőven elférne a gyerek, van párom aki dolgozik, jól keres, semmilyen apró minimális betegségem sincsen és egy nagyon szuper összetartó család áll mögöttem akikre mindenben számíthatok 100%ban. Ráadásul 22 éves vagyok, szóval nem "túl fiatal". Egy baj volt a baba-dologgal: még 2 évem van az egyetemből amit egy baba mellett biztos hogy nem tudnék elvégezni.. ennyi igazából, és semmi gond nem volt a terhessegmegszakítással, mindenki nagyon kedves volt és megértő. Elmondtam a családvédelmiseknek h még tanulok és kész. Persze tragikus hogy ennek meg kellett történnie...
2014. máj. 26. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/44 anonim ***** válasza:
0%

Na jó, legyen :) Eredetileg nem szándékoztam többet írni, ide, úgy gondoltam rátok hagyom, mert nem vagytok képesek felfogni, hogy nem az "általános gyakorlatban" megtörténő eseteket veszem alapul ("meg !szokták! (pedig nem szabadna) adni a kérelmet"), hanem a jogi tényezőket. Na kezdjük...


"Látszik, hogy közöd nincs az orvostudományhoz. Agyhullámok figyelésével megnézed, hogy depis lesz-e. Behalok, komolyan:" - Igaz, az agyhullámok szó nem a legmegfelelőbb. Azonban fMRI, DTI, és EEG vizsgálatokkal, valamint egy-két pszichológiai vizsgálattal, miközben képeket videókat mutatunk neki mind az abortuszról, mind a szülésről, mind újszülöttekről, 94%-os biztossággal meg lehetne mondani hogy mekkora a %-os esélye a depressziónak akár szülés, akár abortusz után. (Bár nem alkalmazzák ilyen módszerrel, nagy kár)


"A te véleményed az, hogy xy nincs válsághelyzetben" - Pont az lenne a lényege a fent leírtaknak, hogy az ne az "én véleményem" legyen, hanem a technikai vizsgálatokra alapuló 94%-os pontosságú meghatározás legyen!



"A magzat nem ember" - Ebből a kijelentésből kellőképpen leszűrheti az ember, hogy nem vagy százas. A magzatnak A MEGFOGANÁS PILLANATÁTÓL alkotmányos joga van az élethez. A nő szabadon rendelkezhet a teste felett. Azonban a magzat nem az ő közvetlen teste. Az ő testében növekedik, viszont nem az ő kizárólagos teste, hanem egy új életé, önálló szervezettel.


"1. Ki és miért indít el egy ilyen pert

2. Ki ellen indítják, hiszen titoktartás kötelezi az ügyben résztvevőket, így a kérelmező adatai is titkosak

3. Az orvos ugyan miért lenne elítélhető, mikor ő egy hivatalos úton engedélyezett kérvény alapján végzi el a műtéte, az eljáráshoz semmi köze." - 1. Család, barátok, ismerősök, tehát olyanok akik ismerik a nőt (ez választ ad a 2. pontra is). Gyilkosságot nem szoktak felhozni, mert abban a vádpontban kicsit nehézkés lenne a dolog, általában (mivel külsős személy is indíthat) illegális tevékenység (nem tartják be a hivatalos útvonalat, például az elbírálást és a súlyos válsághelyzetről való mérlegelést) folytatásáért.

3. Mert annak tudatában végezte el a beavatkozást, hogy az elbírálás nem volt teljesen jogszerűen eldöntve.


Na de itt végeztem ;) Úgysem fogjátok fel, hogyan kell az "ÁLTALÁNOS gyakorlatot" és az "ÁLTALÁNOSAN szubjektív" dolgokat jogszerűen empátia/erkölcsmentesen, objektíven értelmezni és bizonyítani...

2014. máj. 26. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!