Akiknek volt már abortusza mennyi idő volt ezen túljutni? Mennyire volt nehéz meghozni ezt a döntést? És utána mennyire volt nehéz ezt a döntést feldolgozni?

Szerintem az ember(még mielőtt ez az egész megtörténne) el tudja dönteni, hogy kb mikor akar gyereket vállalni és ha épp a legnagyobb sz*r közepébe sikerül be, akkor mit fog csinálni. Nem akkor szoktak ezen gondolkodni, mikor már pozitívat tesztel az ember és akkor kezd el sopánkodni.

Még ha nem is számítanak erre, de ott a pozitív teszt az első gondolatra kell hallgatni. Nálam legalábbis mindig bejön az első megérzés. Akkor úgy döntöttem, hogy nem akarok szülni és azóta sem bántam meg. Nyilván mindig ott van a levegőben a mi lett volna ha, de én inkább nem akarom megtudni.

Szóval kb semennyi időbe se telt se meghozni a döntést, se túl lenni rajta. Túl van misztifikálva ez a kérdéskör én úgy látom.

Nyilván vannak olyan esetek amikor rosszul érzi magát az ember(pl a magzatnak az élettel összeegyeztethetetlen fejlődési variációi vannak) és amiatt kell, de az megint más eset.

nekem ugyan nem volt abortuszom, de sajnos nagyon sok ismerősömnek volt. Mindenki különböző módon küzdött meg a lelki következményeivel, volt, akinem ment egyedül is, volt, aki pszichológus segítségére szorult.

Olyan ismerősöm is van, aki évekig nem is gondolt az abortuszára, és amikor megszületett az első gyermeke, akkor esett le neki, hogy egy ugyan ilyen kis életet küldött a halálba. Már több, mint 10 éve küzd azzal, hogy túltegye magát ezen.

persze olyat is ismerek, akinek "meg se kottyant" az abortusz, de ez az ember lelkileg nagyon beteg, nehéz lenne azt mondani rá, hogy van neki olyanja (mármint lelke)

én úgy tapasztalom, hogy érző embert, akinek helyén van az értékrendje, nagyon megvisel egy abortusz, bármennyire is helyesnek tűnik az adott helyzetben a döntés

Utolsó,2.vagyok,azért álljon meg a menet!

Nem írtam,hogy király dolog az abortusz.Hogy merészelsz ilyet írni rólam?Soha nem volt abortuszom,ellenben van egy lányom,tehát tudom,hogy milyen az a kis embrió akit elvetetnek...de nem taposok senkibe aki olyan helyzetbe került mert van olyan amikor ez a legésszerűbb megoldás.Igen sok esetben felelőtlenségből fakad,de van amikor nem.

Hányan vállalnak felelőtlenül gyereket,aztán meg van nyomorítva az anya meg a gyerek is egy életre? Ennél az abortusz sem elítélendőbb.Az vállaljon gyereket aki alkalmas rá.Ez a véleményem.

Te miben segítenél a kérdezőnek???? Úgy KONKRÉTAN!???

Nem ám úgy,hogy idejössz,leköpöd aki abortuszra ment aki meg esetleg bevállalja felelőtlenül annak megveregeted a vállát.Ha anyagi gondok miatt veteti el,támogatod anyagilag? Mert akkor le a kalappal.Egyéb esetben csak a szád jár

Hasonlóan álltam a kérdéshez, mint az első válaszoló. Egyértelmű volt, hogy ezt az utat választjuk (jobb híján), abban a helyzetben semmiképp sem szerettük volna gyereket. Szóval nem rágódtunk sokáig a kérdésen.

Az egész folyamatot részemről egy érzés határozott meg: ijedtség, kétségbeesettség. De nem bántam meg akkor sem és azóta sem. Pár nap alatt sikerült elrendeznem magamban a dolgot.

Szerintem is kissé túl van már ragozva ez az egesz abortusz dolog. Az, aki abortusza megy nyilván átgondolta az egészet, a lehetőségeket, mérlegelt mindent, amit kellett és csak ezekután döntött az ab mellett. Feltételezem azért döntött ez az opció mellett, mert abban az adott helyzetben ez volt a jó és megfelelő döntés. Na most ezekután nem értem mit kéne feldolgozni meg miért kell túljutni rajta és társai, hisz pontosan tudta mi fog történni egy abortuszon, ő akarta ezt, ő döntött így. Elég érdekes ha ezekután bedepizik, hogy "Jajj minek mentem abra".

Nekem is volt sajnos egy, nem jó kedvembol, védekezés mellett maradtam terhes pechemre. Mindig is tudtam, hogy nem akarok gyereket. Egyetlen egy porcikám sem kívánta, sőt még most sem. Nincs hozzájuk türelmem, egyszerűen nem és kész. Tehát amikor kiderült, h terhes vagyok, nem sokáig töprengtem, hogy mi legyen, tudtam hogy elvetetem. Persze megkérdeztem a dokimat is a folyamatról, neten is utána olvastam, baratnoimet, akiknek volt megkérdeztem, hogy hogyan zajlik stb. Tudtam, hogy mire vállalkozom és érdekes módon egyáltalán nem bánom, sőt egyik legjobb döntésemnek tartom. Nem bántam meg, h így döntöttem, nem lettem lelki roncs ab után, sem depressziós sem semmi. Nem kellett x hét/hónap, hogy fel tudjam dolgozni, mert én akartam, hogy így legyen, hisz ez volt a megfelelő döntés az én helyzetemben. Ja és a kapcsolatom sem ment rá. Mint említettem van nehány barátnőm, akiknek szinten volt abortuszuk és ők sem lettek depressziósok, nem filóztak utána még hónapokig a dolgon, szóval könnyen "feldolgozták".