36 hetes vagyok ki hogy viselte innentől? Én néha alig tudok menni úgy feszít /nyom lent . Izgulok mikor jön el a nagy nap .
Szia, először is gratulálok,és jó egészséget a babának!
Én 6 évvel ezelőtt voltam ugyanígy,addig "faros" baba volt,és ahogy betöltöttem a 36.hetet én is hasonló képp kezdtem érezni magam. Egyszerűen alig bírtam menni, fájt a derekam, hajolni sem tudtam. Muszáj voltam felhívni a páromat hogy jöjjön gyors haza és vegye ki nekem a tejet a hűtőből mert egyszerűen nem tudok le hajolni erte.😅 Szerencsére akkor csak a boltba szaladt le ,de már nagyon türelmetlen voltam.😁
Aztán így teltek a napok egészen a 38.hetig. egyszer csak elment a nyák dugom,egy vasárnapi napon,majd hétfőn este már meg is szültem. 😍
Könnyű szülést!
Az elsővel bútorokat szereltem még ekkor, a másodikkal is, plusz ugye itt volt a nagy. A harmadiknál 2 nagy, a negyediknél 3 nagy. 5 éves volt a legnagyobb, amikor a legkisebb született, szóval emelgettem, öltöztettem, pelenkáztam, cipőt kötöttem, alkalmanként 5 félét főztem. Nem hívogattam a férjem egy lehajolás miatt, ugyanúgy csináltam a dolgom, mint addig.
Az első nekem nem indult magától, 41. héten befektettek, indítottak, császár lett. A kicsik hála Istennek, maguktól elindultak - éjjel magzatvízszivárgással mind a hárman - és meg is születtek szépen természetesen. Csodálatos élmény volt! ❤️
35+3.
Harmadik baba. 30 éves vagyok.
Hát nem mondom, hogy könnyű, már én magam is jó nehéz lettem (72kg), a hasam lent, nem tudok tőle ülni, nehezen lépcsőzök, fújtatok egy gyorsabb sétától.
Viszont újra kapok levegőt evés után is, a gyomorsav elmúlt, tudok sokat enni (és bevallom, mivel eddig csipegetni lehetett csak, hízás ide vagy oda, néha rámjön a zabálás..)
Az alvás éjjel nem megy, sokat keményedek, felkelek rá, pisilni is minden éjszaka legalább 4x, de délután mindig szundikálok. 3 hete nem dolgozom csak, kihasználom, hogy kicsit lehet magam elengedni a nagy esemény előtt.
Izgulok nagyon, főleg a kórházi állapotok miatt, mert sajna épp felújítják és rémes körülmények lesznek.
Kíváncsi vagyok, hogy indul majd, az első kettő hüvelyi szülés, 10+órás, oxitocinos, magzatvízzel induló.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!