Kismamik! Ki az aki úgy érzi most van élete legszebb, legjobb és legboldogabb időszakában? Aki csodásan érzi magát, vidám, kiegyensúlyozott és problémamentes?

Elmondhatom mindezt magamról, most vagyok életem legszebb, legjobb, legboldogabb időszakában. De ez nemcsak a baba miatt van így. Több mint 2 éve tart:)2 éve ismertem meg a páromat, aki a világ legcsodálatosabb embere, és most várjuk babánk megszületését....szerintem ez a kapcsolatunk koronája és továbbra is megteszünk mindent azért, hogy ez a 2 éves állapot fenn maradjon. Tudom ez most közhelynek tűnhet....de mind a ketten túl vagyunk egy rossz, válással végződő kapcsolaton, így szerintem tudjuk már hogy mi az amit várunk az élettől, magunktól. A régi hibák megtanítottak minket sok mindenre, ez mellett elmondhatom, hogy az összhang is meg van köztünk:) Ilyen érzések eddig nem voltak az életemben, csak amióta ismerjük egymást és ez most kiegészül a babavárás hihetetlen csodás érzésével, és már nagyon várjuk, hogy igazi családdá váljunk! És ugyan még a pocakban van a babánk, de már most rengeteg szeretet kap tőlünk:)

Problémák adódnak ugyan az életünkben, de ketten eddig mindig megoldottuk és szerintem továbbra is sikerül majd megoldanunk......

Én nem.

A legnagyobb marhaság, hogy a terhesség a legcsodálatosabb időszak egy nő életében.

Én alig várom, hogy vége legyen.

35. hétbe lépek holnap, már 3 hete fáj a derekam, nem bírok egy normálisat sétálni, nemhogy kirándulni.

Az ágyban a fordulás is fájdalmas, a szexről nem is beszélve.

Kb. a 30. hétig én is jól éreztem magam leszámítva az első 16 hetet, de most már tényleg csak teher a várandósság.

Én a 21. hétig olyan állapotban voltam, hogy azt hittem, nem élem túl. Folyamatosan öklendeztem, hánytam, infúzión voltam, csak hevertem az ágyban. Sokszor mondtam, hogy soha többet nem akarok gyereket!

Aztán ... Ahogy egyre határozottabban éreztem a mocorgását ... Ahogy a 21. héttől mérséklődött a hányinger, megjegyzem, a szülés napjáig megmaradt ...

Szóval, ahogy egyre kézzelfoghatóbbá vált a Babám, úgy erősödött bennem az érzés, hogy ez a TÖKÉLETES állapot, hogy mindig velem van, hogy mindig simogathatom, minden pillanatban érzem. A 3. trimesztert már úgy éltem meg, hogy szomorú voltam, hogy lassan vége. Sokszor mondtam, hogy megállítanám az időt, annyira jó terhesnek lenni, nem akartam szülni. (Talán nem véletlenül hordtam túl a fiamat, nem véletlenül kellett indítani.)

Egy csodálatos szülés után pedig nem csak a boldogságtól, hanem a szomorúságtól is sírtam, hogy nincs már baba a hasamban, vége az idilli állapotnak.

Szerintem nálam ez már egyfajta depresszió volt, annyira ki voltam borulva, hogy vége a terhességnek, hiába volt ott a Fiam, hiába szoptattam, imádtam persze, de a pocak, az orvoshoz járás hiányzott továbbra is.

És, ha őszinte akarok lenni, most, 19 hónappal a szülés után is hiányzik :-( Most már készülünk a Kistesóra, nagyon vágyom rá, hogy újra babát várjak, de előre félek, mi lesz, ha annak a terhességnek is vége lesz :-(

Remélem, nem néztek hülyének ...

Itt 6. válaszoló.

Kedves 8.! Akkor Te megérted, amit én érzek! Mindig azt mondogatom, hogy én most úgy érzem, hogy folyamatosan terhes szeretnék lenni és szülni szeretnék :-) A második babát már tervezzük, sőt, elvileg jöhet bármikor, de nagyon félek, hogy mi lesz utána, mert nem tudom, hogy harmadik gyerek belefér-e az életünkbe. És, ha bele is fér, a végtelenségig mégse lehetek terhes ...

De most imádom ezt az állapotot, hogy kisgyerekes mama vagyok, bármikor újra kismama lehetek és átélhetem a babavárás-szülés csodáját!