Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Vetélés, missed ab » Tudnátok tippeket adni mivel...

Tudnátok tippeket adni mivel lehetne egy nőt megvigasztalni, megnyugtatni abortusz után?

Figyelt kérdés
A páromnak sajnos missed abja volt, ez a második vetélése, de az elsőnél nem volt szükség műtéti befejezésre. Az első is megviselte, de próbált erős lenni, úgy vette, hogy még nagyon korai stádiumban történt és, hogy biztos hamar "visszakapjuk a babát". - ő mondta így. Ez most fél év leforgása alatt a második ilyen történet, emiatt is gondolom és amiatt is, hogy kellett most műtét, nagyon ki van borulva. Csak sír, beszélni nem akar, nem tudom mit tegyek. Igazából egy ideje szeretném megkérni a kezét is, de gondolom ez most nem lenne jó időzítés igaz? Mit tehetnék, mondhatnék? Főzöm a kedvenc kajáit, még sütöttem is, kerestem romantikus filmeket, amiben nincsenek babák, még olyat is találtam, amiben a nő elvetél, de utána születik 3 gyereke, mert ezt is kitalálta, h a műtét az abortusz és,h most már biztos nem lesz babánk. 24 éves egyébként, én 28.

2013. máj. 14. 21:44
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem csak ennyit tehetsz amiket leírtál.Próbálj a kedvében járni és mellette lenni ebben a nehéz időszakban.

AZt,hogy nem ez a legalkalmasabb időpont a lánykérésre,hááát nem tudom.Elsülhet jól is rosszul is a dolog.Nem voltam ilyen helyzetben szerencsére sosem mint a párod,de úgy gondolom én örülnék a lánykérésnek.Persze nem vagyunk egyformák...

2013. máj. 14. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Türelem türelem türelem. Egy ilyen helyzet nagyon nehéz. Főleg hogy már két babát veszítettetek el. Legyél vele nagyon kedves és főleg türelmes. Ne sértődj meg rajta ha hisztisebb érzékenyebb. Biztosítsd róla hogy mellette vagy, és vegyél részt a gyászában. Amiket eddig tettél nagyon jó, hidd el ő is érzi ezt csak még nem áll készen rá hogy úgy reagáljon ahogy kellene. Tudatosítsd benne hogy ami történt nem az ő hibája, és persze a tiéd sem. Hogy sajnos ez előfordul, és hogy még lehet gyereketek. Nagyon fiatal még, rengetek babája lehet. Kitartásat és sok erőt nektek.
2013. máj. 14. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem sokat tudsz tenni. A következő babával viszont várjatok, legalább félévet. Nekem is volt vetélésem, és tudom, hogy borzalmas érzés, és rajtam sem tudott semmi segíteni, csak az idő. Nincs egyedül ezzel a problémával rengeteg nő így jár. Nekünk a családban a sógórnőim is így jártak, egyikük 8 másik 9 hetesen veszítette el a babáját, és műteni kellett. De azóta egészséges gyermeke van mind a kettőnek és én is most vagyok a 13. héten. Vetélés után akár volt műtét akár nem várni kell, mert bár a baba hamar összejön, de sokkal nagyobb az esély a vetélésre. Örülni kell, hogy az összejön résszel nincs gond, így ez máskor is menni fog. Mások éveket várnak mire végre meglátják a két csíkot a teszten. Nincs anyukája barátnője a párodnak akivel tudna beszélni, aki esetleg már volt hasonló helyzetben? Tudom, hogy azt hiszi az ember, hogy ez most már örökre így marad, de ez nem így van! Még iszonyatosan fiatal bőven van idő akár 10 gyerekre is. Az volt a mostanival a baj, hogy nem vártatok és a méhe még nem volt felkészülve az új picire. Bár a műtét ugyan az mint az abortusz eljárása, de itt egy halott magzatot távólítnak el, hogy megmentsék az anya életét, és ez azért merőben más. Nem tudom őt mi teszi boldoggá, de én végül rájöttem, hogy vannak nők akik sokkal rosszabbul járnak mint én, az én vetélésem sima ügy volt. Van aki 5-8 hónapos halott csecsemőt szül meg, mert pl.a köldökzsinor a nyakára tekeredett. Élvezzétek a nyarat, menjetek sátorozni, kiránduljatok, nyaraljatok, valamikor a nyáron kérd meg a kezét, és szeptembertől ismét rá lehet feküdni a baba témára. Komolyan hidd el, hogy nem lesz semmi gond, hisz azzal nincs baj, hogy összetudtok hozni pik-pak egy gyermeket.
2013. máj. 14. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Hála Istennek, nem volt vetélésem, így személyes tapasztalatom nincs arról, hogy mi segíthet, de biztos, hogy a párod most gyászol. Úgy tekintsetek erre az időszakra, mint egy közeli hozzátartozó halálára. Lehet, hogy segít valami olyan rítus, ami a búcsúzáshoz kötődik. Adjatok (vagy adjon) nevet a babának, temessetek el egy követ, amire ráírjátok a nevet vagy valami hasonló. Ilyenkor nem hiszem, hogy komoly vigasz lenne, hogy lehet még gyermeketek, hiszen az már nem ez a gyermek lesz. Ha elgyászolja, idővel tovább tud majd lépni. Ebben próbálj segíteni neki.
2013. máj. 14. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Ismerősömnek 5 vetélése volt egymás után majd szült egymás után 3 egészséges gyermeket.
2013. máj. 14. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
En ez ev majus 8an vesztettem el a majdnem 12 hetes babankat...vagyis egy hete. Nagyon rossz volt, nem kellett muteti befejezes. Nagyon nehez, ha probal beszelni rola, hagyd, had beszeljen, ha meg szazszor is ugyanazt mondja, had mondja el, ha viszont nem akar rola beszelni, keruld a leheto legjobban a temat. Sokszor akkor sirjuk el magunkat, ha megkerdik, mi a bajunk, legyen az barmilyen banat. A legfontosabb, hogy kedveskedj neki, bujatok ossze, olelgesd sokat, es barmikor barmirol akar beszelni, legyel nyitott. Mielott elveteltem volna, en azt hittem, nem elnek tul egy ilyet, es hogy hetekig sirnek, de nagyon nagy szerencsem van, hogy valahogy megis erot tudtam magamon venni. Mindenki mashogy reagal. Szerencsere lelkileg ugy, ahogy tul tudtam tenni rajta magam. Mondjuk van egy hatar, amikor mar nem kellene maganak megengednie, hogy sirjon. Sirja ki magat, de az se jo, ha hetekig, honapokig sir. En masnap, ahogy mar itthon voltam, beleneztem a tukorbe, s azt mondtam magamnak, hogy eleg volt, nincs tovabb siras. Meg eleg nehez megallni, hogy ne sirjak, de mar eleg jol megy. Valahogy el kell terelni a figyelmet, talan jo lenne, ha olyan emberekkel tudna beszelni, akik ezen atestek, es mar osszeszedtek magukat. Valoszinuleg hasonlo dolgokat mondananak, mint en, hogy egy ido utan nem szabad megengedni, hogy elragadjon a pillanat, mert akkor mely buskomorsagba zuhan az ember, onsajnalatba, es az senkin sem segit. Uj celokat kell kituzni, olyat, ami nem fugg ossze a gyerekvallalassal. Szerencsere en talaltam valamit, egy uj celt, amire most megprobalok teljes figyelemmel koncentralni, es egy kicsit pihenni hagyni a gyerektemat.
2013. máj. 14. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon rendes ès megèrtő fèrfi vagy èn ugy gondolom.Ez amiket csinálsz tökèletes ès igazábòl többet nem is igazán tudsz.Kívánok nektek minden jòt ès maradj mindig ilyen aranyos! :-):-) 23hkm
2013. máj. 14. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Te egy ARANYEMBER vagy! Jobbat, kedvesebbet kívánni sem lehet. Valóban gyászol most a párod és ez nem is csoda. Nem szabad megzavarni ezt a természetes folyamatot, mert akkor csak tovább tart. Próbáld meg kérlek elfogadni, és tudatosítsd magadban, hogy ilyen szempontból a nők másképpen működnek, mint a férfiak. Az ő pocakjában volt, ő élte meg a csodát, hogy benne fogant meg és ő várta nagyon, hogy növekedjen és megszülessen. Persze Te is vártad, de óhatatlanul másképp. Azt kellene benne tudatosítani, hogy a vetélés műtéti befejezése NEM abortusz. Egy pillanatig sem gondolhatja, hogy neki része volt a dologban. A pici baba elhalt, nem párod akarta, hogy így legyen. Engedd, hogy kibeszélje magából a fájdalmat. Ha pillanatnyilag még nem tud róla beszélni, fogadd el. És ne várj sokat a lánykéréssel, csak erősíteni fogja az életbe vetett hitét, hogy szereted és komolyan gondolod, hogy vele szeretnéd leélni az életedet. Idővel pedig orvosilag kellene utánajárni, mi okozhatta a vetéléseket. És ahogy az előttem szólók is írták: végtelen türelem. Drukkolok Nektek. Kell, hogy legyen babátok.
2013. máj. 15. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Nagyon kedves vagy, hogy így törödsz a pároddal!

Nekem is volt nemrég egy missed ab.-om, és leginkább nekem is arra volt szükségem, hogy kibeszéljem magamból a fájdalmat. Talán minden nő így van a problémákkal, hogy szereti többször elmondani ugyanazt, körüljárni több szempontból. Ez segít a feldolgozásban. Ha te türelmesen és figyelmesen végighallgatod, az óriási segítség! Ne hagyd, hogy a párod visszafojtsa magába a dolgot! Engedd meg neki, hogy - bár gondolom te is padlón vagy, hiszen a te gyereked is - kisírja magát, kipanaszkodja a bánatát! Ha ő megnyugodott, akkor hidd el, ő is fog segíteni neked feldolgozni az eseményeket!

Ha nem lettünk volna házasok a párommal, nekem jól esett volna a leánykérés. Biztosított volna arról, hogy bár most nem szerencsés a helyzetünk, de ő nem azért van velem együtt, mert mindig happy vagyok, hanem miattam. Lehet, hogy nagyon óvatosan meg kéne próbálnod ;-)

Múlt nyáron pl szerintem több babánk is megfogant, de el is mentek rögtön (kb 2 nappal a fogantatás után valahogy fizikailag érzem a babát) Mondtam a páromnak, hogy nagyon kivagyok emiatt. Vett nekem egy Bolát (amolyan pocakos csengettyű). Ez nekem nagyon jólesett akkor.

Idő, türelem, türelem, türelem, és továbbra is kedvesség! :-* Össze fog jönni a baba, ne féljetek! ;-)

2013. máj. 16. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Megvigasztalni,és megnyugtatni? Sehogy! Idővel könnyebb lesz majd,ha együtt vagytok,és segítesz neki lelkileg helyre állni,de ez egy lassú folyamat! Fiatalok vagytok,lesz még babátok,egészséges,ne féljetek! Szerintem a lánykéréshez nincs tökéletes időpont,lehet jól sülne el,ha megmondod neki,hogy már régen meg akartad tenni! De lehet sokat segítene a kis lelkének,ha beszélnél vele,hogy keressetek együtt egy orvost,aki kivizsgálja,és felderíti a vetélés okát! Sok sikert nektek,és a fel a fejjel! Nekem februárban volt műtétem,és a mai napig sírni tudnék,de sok erőt ad párom,aki mellettem van,és támogat! :) Mást nagyon te sem tudsz tenni! Nagyon figyelmes vagy,ez fontos!
2013. máj. 31. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!