Valaki beszélgetne velem akinek hasonló gyerekkora volt?

Gyerekkoromban folyton arra tanítottak hogyan ne éljem meg az érzelmeimet.

Sokszor kaptam pofont azért mert sírtam és azt mondta a nagymamám nem kapok ha abbahagyom. Bele akarták szúrni az arcomba az ollót mert furcsa arckifejezésem volt.Imitálta a nővérem és a mamám a hangjukkal hogyan “bőgök” és közben nevettek még akkor is amikor fuldokoltam és egyre nehezebben kaptam levegőt. Elégedettek voltak utána teljes lelki nyugalom szállt rájuk. Volt amikor felvágtam az ereimet ekkor nagymamám azt mondta börtönbe akarom őt juttatni.Sokszor órákig sírtam és sikítottam felém rohant és megkérdezte abbahagyom-e nem válaszoltam mert megijedtem ekkor már azért akart felpofozni mert nem válaszolok ha kérdeznek.Rémálom volt. Úgy érzem félig átalakultam olyanná mint ők és ettől szenvedek.Az érzelmi világom olyan néha mint egy kisgyereké amikor felszakadozik bennem a fájdalom de aztán újra megkeményedik bennem valami mint egy szociopatának.Mintha két világ lenne bennem.Olykor érzek empátiát de nagyon ritkán és azt sem olyan szinten mint egy egészséges ember.Haragot és gyűlöletet érzek gonosz embernek érzem magam mert olyan gyűlölködő lettem mint ők

és nem tudom hogyan szabadulhatok meg a bennem lévő szörnyetegtől. Ha megölöm magam megtudnám menteni az embereket magamtól.munkám nincs mert nulla az önbizalmam nem gondolom magam a társadalomba valónak mert nincsenek valódi érzéseim. Ma délután pánikrohamom volt

Nincs akivel beszèlgethetnék félek a ma éjszakától is a holnap reggelig hogy a lehető leghamarabb találják egy pszichiátert.

Nagyon szorongok kérem valaki segítsen ! A kaotikus szövegkontextusért ès fogalmazásért elnézést