Kezdőoldal » Ismerkedés » Egyéb kérdések » Ez már örökre így marad?

Ez már örökre így marad?

Figyelt kérdés
20 éves vagyok eddig minden barátnőm elhagyott most pedig másik fiúkkal virítanak a fotókon nekem 2019 szeptemberében ért véget az utolsó párkapcsolatom azóta nincs senkim szeptemberben kezdem a technikusi évemet a hónapban és jövő hónapban lesz szakmai vizsgám mert egy évem kiesett és így elkezdtem inkább addig egy OKJ s képzést annak lesz most vége. Próbáltam már az összes társkereső oldalt az elmúlt két évben egyetlen kislány volt aki szóba jöhetett volna de túl szélséges volt a kapcsolata a fiú barátaival nem akarta feladni a kapcsolatunkért azt hogy velük is együtt aludjon így hát azt mondtam hogy vége éreztem hogy nem ilyen lányra van szükségem nekem. az utolsó párkapcsolatom miatt engem pszichiátriai betegnek nyilvánítottak őt pedig három nap után hazaengedték ez is nagyon fáj nekem ő él mint Marci hevesen én meg 120 kilóra híztam a gyógyszerek miatt. holnap kellesz mennem megint a pszichiátriára meg fogom mondani hogy abba akarom hagyni a gyógyszereket szerintem ez sok mindent megváltoztatna. Igazából nagyon kétségbe vagyok esve dolgozni szeretnék de előbb el kell végeznem ezt a szakmát úgyis legfeljebb már csak egy hónap. Mindegy jól érzem magam ha van mellettem valaki szerintem ha abbahagyom a gyógyszereket és lesz valakim újra nyeregben leszek mert egyébként egy életerős magabiztos fiatalember vagyok csak most nagyon magam alatt vagyok persze jöhetnek majd a tanácsok hogy hogyan fogyjak le de nem fogok elkezdeni edzeni inkább a fogyókúrában hiszek. meg abban hogy ha elhagyom a gyógyszereket akkor fogyni fogok mert múltkor is amikor abbahagytam fogytam 20 kilót és ennyivel meg is elégednék szerintetek lenne valaki köztetek aki ismerkedne velem? Úgy érzem a nyakamba szakadt a világ
2021. ápr. 13. 13:29
 1/3 anonim válasza:
Nem vagy elkésve, majd jön az igazi, ne görcsölj rá, ne siettesd.
2021. ápr. 13. 13:44
 2/3 anonim válasza:
használj vesszőket. Lehet a többi csávó használ vesszőket és azért hagytak ott.
2021. ápr. 13. 14:10
 3/3 anonim válasza:
Miféle szarokat szedsz, hogy így elhíztál tőlük? Tegyed rendbe a testedet, folytasd a sulit, kezdjél el dolgozni.
2021. ápr. 13. 16:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!