Bér pasi, Magyarországon lehetséges?

#5

Rész- egész érvelési és logikai hiba.

#5: Meg a phaszt.

Igen, vannak a kultúrájukban szokatlan elemek. Sőt, vannak tényleg elég beeg szokásaik is. Mondjuk a munkához való hozzáállásuk még a saját kormányuk szerint is egészségtelen. A társadalmi rendszerük rémesen merev, Európában talán a középkorban sem volt ennyire rideg. A tiszteletből már előjogok, és elnyomás lettek.

De:

1. Szerinted más kultúrákban nincsenek felesleges korlátok, és már-már beteges szokások? Ezt pont az egymillió alkoholista országában kérdőjelezzük meg? Ott, ahol 18 éves koráig az emberek 70%-át éri valamilyen súlyos lelki trauma, ami aztán kisebb-nagyobb mértékben egész életére kihat? Mi kritizálunk másokat, miközben a családon belüli agresszió gyakorlatilag elfogadott dolog? Vagy éppenséggel: mi kritizálunk másokat, holott már azért is képesek arcon köpni valakit, ha a magánéletét nem mások kénye-kedve szerint alakítja?

És bizony a legtöbb kultúrában lenne még mit csiszolni ahhoz, hogy azok minden tekintetben kellemes, és szabad helyek legyenek.

2.: Igen, vannak ezek a dolgok. De emellett rengeteg pozitív dolog is van Japánban. És nem, nem csak az animék, meg a cukiskodó lányok. Igen, elég nagy mértékű a xenofóbia, de már ott tartunk, hogy Magyarországon nagyobb. Japánban legfeljebb nem szívesen elegyednek szóba külföldiekkel. (Legalábbis az enyhe többség.) Magyarországon már egyből megy a migránsozás, meg sokszor a tettlegesség. Még egy magyart is képesek vagyunk tettleg fenyegetni, ha az szivárványos táskát hord, vagy ha a fodrásztól hazafelé be van kötve a feje. Ilyen Japánban aligha van, pedig jóval többen lakják. Japánban ha valakinek külföldi szerelme van, akkor nem fog a szomszéd küpködni rá, mert tiszteletben tartja a másik véleményét.

És hogy a japánok ne lennének boldogok? Sokan vannak, akik tényleg nem azok. (Ahogy idehaza is.) Volt szerencsém japán cserediákokkal találkozni még egyetemistaként. Igen, kicsit túl illedelmesnek tűntek számomra, és tőlem teljesen idegen dolog, hogy attól, mert 2 évvel idősebb voltam náluk, már azt is nehéz volt elérnem, hogy azonos szinten kezeljenek (bár elnézve a sok korkülönbséges hisztit, lassan idehaza sem lesz ez ritka), de miután úgymond befogadtak, pozitív, motivált, és barátságos embereket ismertem meg személyükben. Nem tűntek sem betegnek, sem idegengyűlölőnek, sem búskomornak. Élvezték az életet.

Később volt, hogy munkám során találkoznom kellett japánokkal. Igaz, nem sokszor, összesen két ilyen alkalom volt, de akkor sem tapasztaltam azt az állítólagos hatalmas xenofóbiát.

Attól, mert egy tulajdonság van, akikre igaz, még nem szabad ráhúzni az adott népcsoport 100%-ára.