Kezdőoldal » Ismerkedés » Társkeresés » Hol tudnék olyan nőkkel...

Hol tudnék olyan nőkkel ismerkedni, akik 30-as éveikben vannak, ketyeg a biológiai órájuk, ezért hamar lehet velük gyereket vállalni?

Figyelt kérdés

Március közepén harminc éves leszek. Decemberben 9 éve, hogy együtt vagyok a lassan volt feleségemmel(5 éve vagyunk házasok). Én már évek óta nagyon szeretnék gyereket, ő még mindig nem szeretne, csak halogatja. Mindig valamilyen feltételhez kötötte a gyerekvállalást(Majd ha meglesz a diplomája, majd ha jobb munkahelye lesz, még ez az iskola, még ez, még az). Vagy 5-6 alkalommal tologatta, az alkalmat, mindig valamire hivatkozva. Én eddig mindenben támogattam őt, mindent megtettem, hogy sikerüljón neki, amit szeretne. Rengeteget dolgoztam, és munka mellett tanultam, hogy a közös életünket építsem. November közepén odaállt elém, hogy szerelmes lett valaki másba. A dologból nem lett semmi, azt mondja, velem akar maradni. Gyereket továbbra sem akar tőlem. Azt mondja, akar gyereket, de nem most.(Ő 30 éves)

Bennem viszont megtört valami. Lehet, hogy akár gyereket, de nem tőlem, csak azért van velem, mert nem akar egyedül maradni.(Ismerem őt, tudom). Én viszont nem akarok több időt, pénzt, és energiát pazarolni egy olyan emberre, aki nem akarja megadni nekem, ami boldoggá tenne. Egyre több ismerősöm van, aki már családot alapított, én meg egyhelyben toporgok évek óta. Úgy érzem, lemaradtam/lemaradók valamiről. Nagyon dühös, és frusztrált vagyok emiatt.(Nem vagyok irigy senkire, félreértés ne essék). Úgy döntöttem, hogy elválok, és keresek mást, aki ugyanazt akarja, mint én. Az ismerősi körömben szinte az összes hasonló korú nő már házas, eljegyzett, vagy párkapcsolatban van, vagy még nem akar gyereket.

Arra lennék kíváncsi, hogy hol tudnék olyan nőkkel ismerkedni, akik egyedülállók, gyereket szeretnének, és harminc felettiek, így sürgeti őket az idő, és minél hamarabb szeretnének gyereket. Azért írtam ezeket, mert tanultam a hibámból, és nem szeretnék még egyszer úgy járni, hogy éveket vesztegetek el egy olyan emberre, aki nem adja meg azt, amire vágyok. Válaszotokat előre is köszönöm!



jan. 28. 20:56
1 2 3
 11/29 A kérdező kommentje:

Sejtettem, hogy ez lesz.

Egy szóval nem mondtam, hogy csak emiatt jönnék össze valakivel. Csupán azt, hogy nekem ez fontos dolog, és mivel nem akarom az időmet pazarolni, ezért olyan valakit keresnék, aki ugyanazt szeretné, mint én.

Meg miért is maradjak együtt egy olyan emberrel, akivel mást akarunk? Inkább elválok, mint hogy valamelyikünk, vagy mindkettőnk élete végéig boldogtalan legyen.

jan. 28. 22:42
 12/29 anonim válasza:
Kérdező,egyébként itt láthatod a női reakciót(nem vagyok tenyészkanca,parancsra nem szülök,stb.).Nem tudod erőltetni ezt a gyerek dolgot,vagy akarja a csaj,vagy nem.Aki csak kifogásokat gyárt,az nem akar gyereket.Továbbá egy csomó nő lepasszolná a feladatokat is,mert gyerek mellett nem nagyon lesz nekik énidő.A gyerek nyűg és egyre kevesebben akarnak dolgozni,felelősséget vállalni,szenvedni.Az emberek lusták,elkényelmesedtek.Ez már nem a régi világ.
jan. 28. 22:56
 13/29 anonim válasza:

Nem vagy lemaradva, én 32 éves voltam amikor megszületett az első.

Lehet, hogy félti a karrierjét, a testét, az idejét. Ezt kéne megbeszélned vele, hogy pontosan mi az oka ami miatt nem akar gyereket. De nem úgy hogy "Manci, mé nem szülsz mán?" Amire ad majd egy választ, ahogy eddig is. Hanem menjetek a mélyére, hogy a ok okának az okát is kiderítsétek. És ha már nincs több válasz a miért kérdésekre, akkor eldönthetitek, hogy azon a legfőbb belső mozgatórugón tudtok-e, akartok-e változtatni, vagy sem.

jan. 29. 00:47
 14/29 anonim válasza:

Azért az ku@va komoly hogy 21évesen elvetted feleségül anélkül hogy ezt átbeszéltétek volna komolyabban bár az is fura H szerelmes lett valakibe majd miután kiélte magát vissza ment hozzád,inkább ezt kellene először átbeszélni utána a gyermekvállalást

Az hogy nem akarsz úgy járni mint az exeddel azt értem. Jogos

De most meg az a célod hogy gyereket vállalj valakivel akit alig ismersz?

jan. 29. 01:49
 15/29 A kérdező kommentje:

16-os: Egyáltalán nem úgy közelítettem meg a témát, hogy "Mancika, miért nem szülsz már?" Akar ő gyereket, csak nem tőlem. Többször volt, hogy babaruhákat nézegetett például. Meg többször is említette, hogy milyen lesz, ha gyereke lesz Ha tőlem akarna, már régen lenne. És nem, ezek után nem akarok semmit megbeszélni vele. Előbb-utóbb szerelmes lesz másba, és ha az összejön neki, azzal lép le. Semmi baj azzal, ha nem akar velem családot alapítani, csak akkor ne húzzuk egymás idejét

17-es: Nem 21 évesen vettem el, azóta vagYunk együtt. És ő akart gyereket akkor. És nem egy vadidegennel akarok családot alapítani, de 1-2 év együttélés után már igen.

jan. 29. 07:26
 16/29 anonim válasza:

Szerintem egyházi közösségben találhatsz olyasvalakit, aki még akar (római katolikusoknál ÉLETSZENTSÉGNEK(!) tekintik a megfogant magzatokat.)


Kifejezetten ellenzik az abortuszt és szinte mindenkit szülésre köteleznének, aki nőből van. Anyaság és apaság a legfőbb jelmondatuk.


Bármelyik plébániára befáradhatsz érdeklődni a csoportok iránt, ami fiataloknak való. Itt általában CÉLIRÁNYOS(!) közösségek vannak. Május végéig eléred őket, azután nyári szünet szokott következni.


Te is indíthatsz csoportot valakivel, akivel esetleg csak barátkozol. (Így is összejöhet társkapcsolat!) Ebből is lehet akár együttélés vagy házasság is. Kölcsönös szimpátia alapján.


Persze ehhez a vallásgyakorlást szokták feltételül szabni. (Vagy legalábbis erősen ajánlják.)


Evangélikus és református egyházaknál lehet házasságot is kötni a lelkészeknek. Alapíthatnak családot is. Római katolikusnál (papság és apácák) még mindig a cölibátus van, bár már erősen idejét múlt szokás.

jan. 29. 07:51
 17/29 anonim válasza:

Egy másik változat: elmész a területileg illetékes családsegítő központba és elmondják neked, hogyan lehetnél esetleg egyedülálló szülő (apuka.)


Vannak már egyszülős központok is! Nem mindenáron kell, hogy szüljön egy nő, ha nagyon nem akar. A gyámhivatal felügyelni fog, mindent megadsz-e a kicsinek, amire szüksége lehet.


Van jogsegélynyújtó szolgálat is, fogadhatsz ügyvédet, kihordhatja a gyermekedet akár béranya is (csak nagyon sok pénzbe kerül.)


Keresztgyereknek való kicsik nincsenek a rokonaid között? Keresztszülő nem lennél szívesen? Esetleg még ez is lehet egy változat.

jan. 29. 07:55
 18/29 anonim válasza:

Esetleg átképzed magad olyan területre, ahol gyerekekkel kellene foglalkoznod: pl. gyermekorvos. Vagy gyermekjogokkal kezdesz el foglalkozni valamilyen módon (családjogi terület.)


Létrehozol alapítványt gyerekeknek. Adományszervezés beteg vagy hátrányos helyzetű gyermekek javára. Ilyen szervezeteket keresel fel, csatlakozol hozzájuk. Háziállatoknak szerető gazdikat keresel, akik gyerekek.


Gyerekeknek szóló rendezvényeket kezdesz el szervezni. A sort a végtelenségig lehetne folytatni...

jan. 29. 07:59
 19/29 anonim válasza:

#9

Van. Három. Már felnőttek.

#13-al értek egyet.

Sok szerencsét, kérdező, keresgélj és legyél őszinte.

jan. 29. 08:02
 20/29 anonim válasza:
Nem kéne támadni a kérdezőt! Egy szóval nem mondta, hogy „tenyészkancát” keres és azonnal gyereket akar, csak azt, hogy ő családot szeretne, megélni az apaságot. Ehhez keresne megfelelő partnert, társat, aki szintén ezt szeretné. Nyílt lapokkal játszik, nem értem, mért baj, hogy csak őszinte, gyerek kérdésben nincs kompromisszum. Nyilván olyan hölgyet kell válasszon maga mellé, akinek a hosszútávú terveiben ott van a gyerek. Ha bezzeg nő írta volna ki a kérdést, hogy a férjem halogatja a gyerek témát, tuti az lenne a válasz: „Hagyd ott a francba, nehogy már megfosszon az anyaságtól!” Ugye, ugye! Egyébként én azt javaslom, próbálj ismerkedni, aztán, ha beszélgettek, egyszerűen tisztázd ezt a dolgot a megfelelő alkalommal, hogy te családot szeretnél. Ha azt mondja, hogy ő nem, akkor továbblépsz.
jan. 29. 09:17
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!