Milyen jövőt hozhatnak az atommeghatású űrhajók?

Az elmúlt évek során - mindaddig amíg a koronavírus-járvány nem vált globális méretűvé - szinte az egész tudományos világsajtót az űrhajózás és az űrkutatás fejlesztésének témája foglalkoztatta. Pl. az USA külön űrhadtest felállítását, Oroszország meg Sátán-1 és Sátán-2 néven atommeghajtású űrhajók kifejlesztését jelentette be. Még a magyar kormány is létrehozott egy külön űrhajózási tudományos bizottságot. Mindamellett a sajtóban is bejelentették, hogy a Magyar-orosz űrkutatási projektek elindításáról, valamint a Nemzetközi Űrállomásra 2024-2025-ben felküldendő magyar űrhajós kiválasztásának megkezdéséről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában Dmitij Rogozinnal, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat igazgatójával. (V. ö. pl. [link]

Nekem azonban egészen más dolgok jutottak minderről eszembe. Pl. az, hogy miért hallgatják el az említett nagyhatalmak, hogy valójában nem most és nem először akarnak embereket eljuttatni pl a Mars bolygóra.

Szintén érdeklődéssel olvastam pl. a Blikk Magazinnak azt a közelmúltban megjelent cikkét, amelyben ugyancsak az úgynevezett atoműrhajók témáját feszegették. Annak az internetes URL-je:

[link]

Számomra nem kétséges, hogy akár Oroszország, akár az USA, vagy más nagyhatalom űrhajózási szervei előbb, vagy utóbb elkészítik a jelenleg még csak atommeghajtásúnak nevezett űrhajójukat. Az űrhajózási tapasztalataimmal kapcsolatos ötven évre szóló titoktartási kötelezettségem elmúlt. Ezért most már írhatok arról. Pl. a következőket. Az atommeghajtású elnevezéssel a laikusok számára ez a téma nagyon félrevezető. Ilyenkor ugyanis mindenki a közismerten az úgynevezett lökhajtású rakétával működő űrhajókra gondol. Azokkal azonban legfeljebb csak a sebességük fokozható. Saját tapasztalataim alapján tudom, hogy figyelembe kell venni a következőket is. A Szovjetunió már az 1960-as években rendelkezett olyan űrhajókkal, amelyek hidegúti atomfúzióval termelték az energiájukat és a térerőhöz igazodva akár lebegve, akár fénysebességgel is tudtak közlekedni. A valóban atommeghajtású űrhajók sebességét azonban „csak” azért nem használták túlzottan gyors sebességgel, mert a gyorsuláskor a túlzott sebesség miatt az űrhajóban tartózkodó emberek azonnal meghaltak volna. Ezek a szigorúan titkos űrhajók – néhány vészhelyzeti esetet leszámítva – általában néptelen sivatagokból lebegve szálltak fel és/vagy a mesterségesen létesített Moszkva-tenger, vagy különböző óceánok mélyére szálltak le. Mindez nagyban lehetővé tette, hogy a hidegháború idején abszolút titokban tudták tartani az atomfúziós űrhajóikat. Hogy mindezt honnan tudom? Az maradjon az én titkom.

Mindezt azért tatom különösen fontos témának, mert megtörténhet, hogy az atommeghajtás lesz a jövő egyik legfontosabb közlekedési módja. Senki ne feledje el, hogy amikor a franciák 1900-ban meghírdették a világ első nemzetközi siklórepülő versenyét, akkor a magyar Tudományos Akadémia közgyűlése egyhangúan úgy szavazott, hogy a levegőnél nehezebb tárgyak tarósan nem maradhatnak a levegőben. Ezért nem támogatták a magyar jelentkezőket. Az első világháború idején, 1917-ben pedig már motorikus meghajtású repülőkkel bombázták a városokat a hadviselő felek. Ma pedig már egyáltalán nem lepődik meg senki azon, amikor azt hallja hogy még olyan utassszállító repülőgépek is vannak, amelyek a hangsebességnél gyorsabban repülnek. Az ilyeneket régen szuperszónikusnak nevezték. Mindezek ismeretében akkor arra is fel kell majd készülnie az emberiségnek, hogy atommeghajtású polgári közlekedési eszközök is lesznek?