A régi kötött pályás járművek megőrzésére miért van mindig több szándék, meg nem utolsó sorban pénz mint a buszokra?

Gyakorlatilag pár éven belül az utolsó 200-as, 400-as Ikarusok is bontóban végzik, mégsincs komoly szándék, hogy megőrizzék őket, jó tudom, hogy a BKV párat kijelölt megőrzésre, de arányaiban véve egy régi busz megmentése töredéke egy régi villamos vagy egyenesen mozdony megmentéséhez képest, mégis a régi vonatoknak ott a vasúttörténeti park, a MÁV Nosztalgia Kft, a különböző vasútmániákus alapítványok, akik konkrétan 4-5 öt mozdonyt is üzemeltetnek, mint a Nohab alapítvány az M61-esekkel, ezek nagyon komoly pénzt, munkát, időt szakértelmet igényelnek.

A buszoknál ez miért nincs? Annyi pénzből, amennyiből egy mozdonyt föltámasztanak meg lehetne venni tucatnyi amúgy bontóba küldött buszt, buszt üzemeltetni, tárolni, műszakiztatni csak töredéke annak, amik egy villamosnál, mozdonynál fölmerülnek költségként.

Vagy majd az lesz, hogy mikor már nem lesz csak pár járóképes 200-as valamikor 2025-ben akkor kapnak észbe, mint anno a faros Ikarusoknál, hogy meg kéne menteni néhányat?

Eleve nem értem, hogy a közlekedési cégek, amiknek ott van adva minden, azok miért nem tesznek el egy még működő példányt, csak állagmegóvás és egy fedett hely kellene neki.