Ha nem bírom már ezt, mit tudok tenni? Mi a megoldás?

Egyetemen mesterszakra járok. Két hete kezdődött a szorgalmi időszak de nem bírom. Alapszakon kifejezetten szorgalmas voltam és sok minden érdekelt. A mesterszakom is olyan, ami érdekel de mégsem jó ez így. Tolmács-fordító mesterszakon vagyok, érdekel a fordítás, el tudnám képzelni, hogy rendszeresen fordítsak de mégis hányingerem van már az egyetemtől. Gondolkodok a PhD-n is, ha rajtam múlna, biztos jelentkezni fogok, igaz, azt irodalomból szeretném . Viszont ehhez túl kellene élni ezt a mesterszakot. Nem minden tárgy érdekel, az igaz, de alapszakon sem érdekelt minden tárgy, mégis kibírtam és itt vagyok. Most viszont úgy érzem, már rosszul vagyok mert hétköznap az órák vesznek el sok időt. Van olyan nap amikor reggeltől estig vannak óráim és van olyan, hogy vannak lyukak az órák között. Olyan is van, hogy csak délelőtt van órám és a délután nagy része szabad. Amikor tudok, akkor próbálok tanulni amúgy hétköznap de első héten nem tudtam mert akkor még több órám volt, csak egy részét azóta leadtam mert le lehetett. A héten meg egyszerűen mindig volt valami. Vagy mennem kellett fogszabályzásra, vagy egy családtagomnak mentem ajándékot venni és ezzel el is ment a délután (mert azért több boltba mentem el, meg oda kellett menni tömegközelkedéssel, ez mind idő), vagy épp akkor szólított le valami ismerős, amikor én még óra előtt pont készülni akartam és egész addig feltartott, míg kezdődött az órám. Én meg nem akartam bunkón elküldeni. Mindegy,a lényeg hogy mindig estére marad a tanulás mert napközbe elmegy mindig valamire az idő. De amúgy azt is nehezen tudtam eldönteni, hogy hétköznap tanuljak mikor alapból fáradt vagyok vagy hétvégén de rájöttem, hogy ha hétvégén tanulok, akkor meg azért leszek idegbajos mert még hétvégén se pihenhetem ki magam. Amúgy érdekelnének a feladatok is amiket feladnak házinak, komolyan, de egyszerűen már undorodom a tanulástól és néha sírni tudnék. Néha nem is tudom megfogalmazni konkrétan mi bajom. Hozzátartozik az egészhez, hogy nyáron se tudtam annyit pihenni mint akartam volna, meg volt az oka, hogy miért de nem részletezem. Pluszba az is zavar, hogy albérletbe vagyok, a lakótársammal egész héten alig pár mondatot beszélünk, mert vagy ellentétesen van óránk vagy begubódzik a szobájába. Meg neki is csomó házi van. Tavaly meg sokszor jártunk el erre-arra, legalább az egyetemnél vettünk vacsit elvitelre, otthon meg gyakran együtt vacsoráztunk. Vele se tudok normálisan beszélgetni. A párom is idegesít, mert amúgy szeret és én is őt... hozott nekem rózsát meg csokit, mikor tudta, hogy hosszú napom lesz, hogy jobb kedvem legyen, mikor beteg vagyok akkor teát főz nekem, csak úgy beugrik hozzám, hogy megnézze mizu meg ha nem találkozunk, akkor is érdeklődik. Elmegy velem étterembe megvan a program. Ez így szép és jó, csak mivel ő meg tanár, ezért hétvégén mindig az óráira készül meg hétköznap is, ha meg van valami konferencia, vagy kutatók éjszakája vagy valami bármi más pluszba, akkor meg ő is többet gürizik. Ez amúgy normális, hisz egy dolgozó ember, meg vannak határidős dolgai de mikor látom hogy ő mit csinál, akkor dupla ideges leszek, mert olyan mintha kettőt látnék magamból. Magam is totál ideg vagyok már néha és a környezetemen is az állandó tanulást/munkát látom és ez csak rátesz egy lapáttal. Ez már biztos beteges de már attól ideges lettem mikor a páromat otthagytam egy kis időre, nem tudta mennyi ideig leszek távol (mindegy miért hagytam ott), ő elővette a laptopját és valami tanulmányt nézegetett rajta. Már attól belém állt az ideg, hogy láttam, hogy egy tudományos szöveget nézeget. Pedig amúgy ugyanezt én is csinálom, mert az igaz, hogy a háziktól hányingerem van de mondjuk tudományos cikkeket meg szívesen elolvasok ha olyan, hogy érdekel. Meg van az egészben egy ellentmondás mert a PhD-t szeretném, szívesen foglalkozok egy-egy témával, szakirodalommal szóval nem vagyok lusta meg a PhD-tól az állandó gürizés sem tud eltántorítani de a hétköznapi órák meg feladatok idegbeteggé tesznek. Hasonló ellentmondás az is, hogy attól még, hogy a tanulás idegesít meg a környezetem folytonos gürizése, attól még az egyetemet mint helyet szeretem, szívesen bemegyek csak úgy, ott ebédelni, ott szívesebben is tanulok, jó érzés nekem ott lenni.

Még a szorgalmi időszak java előttem áll, ki kellene bírnom valahogy de nem tudom miért vagyok teljesen idegbeteg. Amúgy néha nem is tudom megfogalmazni mi bajom van konkrétan, elvileg mindennek jónak kellene lenni de valami mégsem stimmel.