Hogyan fejleszt az olvasás? Figyelni kell rá, vagy tudat alatt fejleszt, azaz magától jön? Én nem érzem, hogy segítene?
Szóval szépirodalmi könyveket olvasok, mert ezek hasznosabbak és még érdekelnek is. De nem értem ugyan segítene bármin is. Minden szóra, mondatra összekötve figyelni kell, átrágva lassú olvasással? Azt írják pl.
A helyesírosn segít - nem jegyzek meg minden szót hogyan kell írni.
A szókincset bővíti - vannak benne szép szal szavak, találkoztam is már velük, de már nem tudom melyikkel és mit jelent, pedig az is le volt írva. (A jelenleg olvasott könyvemről írtom)
Jobb lesz a fogalmazási képesség - szóval figyelni kell a mondatok összefüggésére.
Koncentrációs képesség - van úgy, hogy csak a könyvre tudok figyelni, de nem jobb az ha egyszerre több dologra is tudunk figyelni? Azaz a környezetünkre miközben olvasunk.
Most így fejből nem tudom mégiket fejleszt, de egyiknek sem tudom miként fejleszt. Lehet ezt is képes vagyok elrontani?😆
Ne pár könyv elolvasása után vágyj ezekre, hogy egyből menni fognak. Fokozatosan alakul ki. Emebere válogatja mennyi idő után.
A helyesíráson segít - Lehet, hogy nem, de tudat alatt megragad a hosszútávú memóriában minél többször látod azt a szót vagy szókapcsolatot.
A szókincset bővíti - ha annyira érdekel a könyv úgyis utána fogsz nézni.
Jobb lesz a fogalmazási képesség - minél több szót ismersz annál változatosabb lesz a szókincsed. Egy szakács is háromszáz összetevóból változatosabb ételsort tud csinálni mint háromból.
Koncentrációs képesség - ha az olvasnivalót figyeled kizárod a külvilágot jobban fókuszáűlsz egy dologra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!