Milyen az élet az orvosi egyetemen?

Hát kurvára csodálatos...

Tegnap is ki vezényeltek egy kórházhoz aztán földet kellett lapátolni mert a karbantartó koronavírusos lett és sürgősen el kellett takarítani egy kupac földet mert akadályozta a vízszerelők munkáját.

Persze azok cseszik eltakarítani.

Nem bántam meg, hogy orvos lettem, ugyanakkor sok mindenben változott az orvosi iránti hozzáállás az elmúlt évtizedekben.

Egyetem: ez nem az a hely, ahol minden héten bulizni jársz, van egy követelmény, amit teljesíteni kell. Igen, sok. Nem, a nem orvosira járó barátaid nem fogják megérteni. Engem is strébernek tituláltak, mert hétfőn vizsgáztam és emiatt pénteken nem mentem bulizni, vagy mert adott tárgyra úgy tanultam vizsgaidőszakban 2 hetet reggeltől estig, hogy egyáltalán nem volt ismeretlen az anyag. Nagy anyagmennyiség van, sokszor lényegében idegen nyelven (pl anatómia), amit nem elég bemagolni, be is kell mutatni például tetemen, preparátumon. És azért az előtted fekvő, mások által már kissé feltrancsírozott tetemben futó képletek nem mindig olyan csodálatosan szépek és egyszerűek, mint az atlaszban színes rajzokon ábrázoltak.

Voltak bulik, de mi főleg a szemeszter első felében vettünk ilyeneket részt, utána már jöttek a számonkérések, illetve sok tárgyra bőven szemeszter közepén neki kellett állni tanulni, mert a vizsgaidőszak nem volt rá elegendő önmagában.

Nekem az utolsó 2-3 évben fordult olyan elő, hogy sokkal előbb végeztem, mint ameddig tartott volna a vizsgaidőszak, de az első években majdnem szinte végig vizsgáztam, nem volt pihenő idő. A tavaszi után annyira fáradt voltam mindig, hogy ugyan korábban a nyári szünetet 2 hét után már untam, de orvosi alatt az a 2 hónap szünet is kevésnek bizonyult.

Ez egy ilyen szak. Nyilván szigorú a számonkérés, mivel az egyik legnagyobb felelősségű munkát, hivatást kell elvégezned, itt nem elegendő úgy ahogy tudni az anyagot, hiszen a beteget nem fogja vigasztalni, ha azért nem tudod kezelni, mert azt a fejezetet pont csak átolvastad vizsga előtt.

Ettől függetlenül szép és vicces évek voltak, ugyan sok volt a stressz, a sírás, a kétségbe esés, de igaz a mondás, hogy az idő megszépít mindent :)

Visszatérve az írásom elején írt dolgokra. Nagypapámat még általános orvosként megsüvegelték a faluban, akkora volt a tisztelet iránta. A mostani helyzetet pedig szerintem nem kell bemutatni. A kommentelés lehetőségével bárki véleményt mondhat, különösen a covid kapcsán szabadultak el az indulatok és buddhista tanítótól kezdve, gyári szakmunkáson keresztül a műkörömépítőig mindenki úgy érzi, hogy joga van kiosztani saját munkájában, szakmájában például egy orvost, hogy ő tudja rosszul, amit a vakcináról tud. Engem fiatal nőként sokszor nem nagyon tudnak hova tenni, egy bizonyos generáció számára az orvos egy őszülő halántékú férfi, lehetőleg főorvos úr. Voltam én már nővérke, kisdoktornő, de sokszor egyszerűen csak kifejezték meglepettségüket a látványom miatt "nem erre számítottak". Az 50 alatti férfiak különösen zavarban vannak a látványomtól, letegeznek, mert a fiatalságom miatt nem tudják, hogy mi az illő kommunikáció ebben a helyzetben, de ugye divatos dolog Facebookon megkeresni, gyakran vasárnap délben az ebéd mellől akarnak felállítani, de kaptam már hajnali 4-kor is üzenetet (éppen ezért nem jelölök vissza betegeknek, leállítottam az értesítéseket és semmilyen szinten nem reagálok idegen emberek írására, el sem olvasom).

Más most ez a világ. Én azt szoktam mondani, hogy akinek a szakválasztásban előkelő helyet foglal el a presztízs, az adjon le az igényeiből, mert manapság nem nagyon van ilyen, sőt. Szeretik az orvosokat nagyképűnek titulálni, holott ez sokszor nem igaz (valamikor igen!), nem gondolnám, hogy nagyképű dolog, ha leírom egy szakmai kérdésre a tanulmányaim és tapasztalataim által alkotott véleményemet (itt szokott jönni, hogy vegyek vissza, mit vágok fel a tudásommal?).

Respect annak, aki rászánja az életét erre a pályára, én ilyen moslék egészségügyi rendszerben, és ebben a 0 megbecsülésben tuti nem mennék orvosnak. 6 évig szívsz az egyetemen, alig tudsz bulizni, kikapcsolódni, ahogy az 18-25 éves kor közt a legtermészetesebb, és legoptimálisabb, aztán még 4-5 év rezidensi idő, majd 30 leszel majdnem mire önállóan praktizálhatsz, persze ezután családalapítás meg ilyesmi szóba sem jöhet még, mert először egy egzisztencia kiépítése a cél.

Ennél jóval kevesebb energiabefektetéssel és kevesebb idővel karriert lehet kiépíteni műszaki, gazdasági irányban pl. Nyilván nem lebeszélni akarlak, ez csak az én véleményem. Akinek ez az álma, az nem fog mást tanulni.