Tanítóból óvónő?

Egy kicsit hosszú lesz a kifejtés, előre is elnézést kérek.

10 éve vagyok tanító, nagyon szeretem, vagyis szerettem a munkám, annyira büszke voltam mindig a gyerekekre, akikkel a nap nagy részét töltöttem, rengeteget tanultam tőlük, róluk én is.

Hanem a baj a minket körülvevő rendszerrel van, már úgy érzem nem bírom tovább. Először szépen bevezették a KAP rendszert, full leterhelés van a gyerekek részéről, a vezető erőltet mindenféle pályázatot, akár rajz, vagy verseny. Már szinte havonta kell műsorozni a gyerekekkel, minden héten van valami, ami készülést igényel. Ezek mellett drákói szigort követel a felsőbb vezetőség, múlt héten azért szidtak le, mert le mertem vinni napközi idő alatt a gyerkőcöket a Holt-Tisza partjára, ahol fákat néztünk és madárlest rögtönöztünk (azért írom le, hogy szemléltessem, hogy mennyire rövid pórázon vagyunk). A készülésre plusz időt nem adnak, hanem ének, tesi, rajz órából kell elvennem jelentős mennyiséget, hogy teljesíteni tudjunk. Közben adminisztratív feladatok tömkelege, jövő héten be kell fejezni velük az év végi dogákat, hiányzó nem lehet, mert leszidnak. Ja, a tanévzáróra és ballagásra is az én osztályomnak kell készülni, de már egyszerűen nem bírjuk szusszal. Nekik is sok, de nekem is. Nem gondoltam volna, de lassan pályaelhagyó leszek, ez a rendszer embertelen és elnyomó. Hiába imádom a munkám, jó a kapcsolatom a szülőkkel, ennyi terrort és sztahanovista munkamódot már mentálisan nem bírok el.

A kérdésem leginkább óvodapedagógusokhoz szólna: egy kicsit mesélnétek a ti munkátokról? Nektek is ennyire ostorozó, taposómalom? Úgy gondoltam, hogy jelentkeznék óvónő képzésre, mert nekem a gyerekek a mindeneim, csak velük szeretnék dolgozni, mást nem tudok elképzelni magamnak.

Kicsit kusza lett és hiszti hangú, elnézést. Ötleteket, véleményt is szívesen várok.