Tanárok! Vagy akik megkeresik a volt tanáraikat! Milyen üzenetet szoktatok kapni az elballagó diákoktól? Mit szoktatok írni volt tanáraitoknak? És egy tanár örül ha keresi a volt tanítványa a társaságát?

Általános iskolámba néhány évig benéztem időnként. Főleg az alsós ofőmet látogattam, sosem maradt el masszír nélkül, gyerekként is sokszor mentem ki masszírozni, jó érzékem van hozzá. A többi tanárt, akik éppen ott voltak, és megtaláltam őket, akkor beköszöntem, de senkinek nem vittem semmit.

A szakmai (és kicsit más) tanáraimmal, ha összefutok (pár perc séta a suli), köszönök, udvarias és őszinte ki hogy van, aztán kitartást a nebulókhoz (főleg a hittan tanárnak, aki az óráján hittan helyett mindig mást talált ki a heti egy kötelező hittan helyett, mert tudta, senkit nem érdekel, azonban valamivel ki kell tölteni az időt, adni valamire jegyet, de erre is xarnak bele a bunkó gyökerek ahelyett, hogy örülnének, nem erőlteti rájuk).

Most már nem megyek látogatóba, nem teszek kitérőt, ha nagyritkán abban a kerületben lenne dolgom. A szakmai sulimba sem szándékom látogatóba menni, és miután mi végeztünk, a tanáraink zöme el is ment (egyik kórházba a covid osztályon dolgozni, másik másik munkakörbe, megint másik másik iskolába, azt hiszem). Összesen ketten maradtak a régi tanárainkból + ig. helyettes, de ő nem szakmais.

Örülni örültek a tanárok, amikor mentem, de nem különösebben. Apró nosztalgia öröme, meg mégis 4-4 évet lehúztunk valamilyen szinten együtt, főleg az alsós tanárral, a szakmai pedig családias volt a rettenet kis létszám miatt (az egész iskolában a tanárokkal és takarítókkal együtt voltunk két évig kb 35-en, a harmadik év végére a másik iskolával egybeolvadt és lettünk 100+-n, és nem, nem vidéki suli, hanem Bp). Azonban alapvetően, az zavarná őket, ha érezhetően nem csak alkalmi látogatás lenne, hanem külön a társaságát keresem. Más generáció, más életszakasz... Én voltam 13-14 ált. végén, a tanárom olyan 45 körül járhatott. Azóta szintén eltelt kb ennyi. Megvolt, hogy arra az időre, azon az úton együtt megyünk, de aztán a mi időnk lejárt, elsősök jöttek átvitt és és szó szerinti helyünkre, akikkel ugyanazt és máshogy végigcsinálja. Aztán annyi, a fejezet lezárult, mindenki éli az életét, és azt hiszem, nem is egészséges ragaszkodni hozzá.