Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Magyarországon miért veszik...

Magyarországon miért veszik ennyire komolyan a matematikát, mint tantárgyat?

Figyelt kérdés

Őszintén megmondom, sosem vettem hasznát a szinusznak, koszinusznak, logaritmusnak, gyökszámításnak és még sorolhatnám. Sohasem jött még velem szembe kétismeretlenes egyenlet, hogy helló, Béla vagyok, oldjál már meg; egyszer se nyomtak a fejemhez pisztolyt, hogy márpedig fel fogod rajzolni az 1/x függvényt a koordináta rendszerbe, vagy lelőlek (mindezeket azért írom, hogy lássátok, nem egy tanulatlan f*sz vagyok, aki csak itt pattog). Véleményem szerint a gyereket tanítsák meg az alapműveletekre, százalékszámításra, meg ami kell az élethez (boltban összeadni, számlákat leellenőrizni - amit nap mint nap csinál az ember). Ha mindezek felől én rendelkeznék, már középiskola 2. osztályában bevezetnék egy ilyen pénzzel kapcsolatos tárgyat (ami eleinte arról szólna, hogyha van X forintod, akkor 30 nap alatt hány darab Z árú Y terméket vehetsz úgy, hogy kijöjj hónap végére), ugyanis mindenhol azt látom, hogy a gyerek hiába számolja ki a négyzetre emelt gyökszinusziksznek a hármasalapú logaritmusát, a pénzzel egyszerűen nem tud bánni. Bevezetnék még közgazdaságtant is, és egy politikával foglalkozó tárgyat, ami más mint a töri, mert itt csak a politikáról tanulnának...

Amerikába például gimnázium végére jó, ha a gyerek meg tud oldani egy mezei egyismeretlenes egyenletet, itt meg sz*rakodunk másodfokú és kétismeretlenes egyenlettel. Aki nem ilyen irányba halad tovább, annak lesz valaha is szüksége ezekre? (Bezzeg deriválni nem tanítanak, a közgazdaságtanomhoz pedig kéne -.-).


2011. aug. 14. 00:51
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
64%
A matematika gondolkodni tanít meg, hogy el tudj igazodni az életben bármilyen más téren is. Az intelligenciát fejleszti. Ha tanulnál matematikát nem tennél fel ilyen hülye kérdést.
2011. aug. 14. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
Fejleszti a logikádat.
2011. aug. 14. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 kixy93 válasza:
38%
Teljesen igazad van, egyetértek veled, de nem tehetünk sokat.17 éves vagyok, minden tantárgyból minimum 4-es vagyok, matekból idén örültem, hogy meglett a 2-esem.Nagyon szar tanárt kaptunk és mindent elvár, hogy tudjunk, pedig el sem magyarázza normálisan.Óvónőnek tanulok, és én sem igazán értem, hogy mire jók a sinus,cosinus ilyen-olyan idiótaságok..És abban is igazad van, hogy ilyen magas szinten csak annak kellene matekot tanulnia, aki ezzel akar majd foglalkozni komolyabban.Egyik normális tanárommal beszélgettünk egyszer erről(egyébként humán osztályba járok és az osztálytársaim 90%-a úgy gondolkozik erről, mint te vagy én..)és ő azt mondta, hogy ez azért fontos, hogy gondolkodjunk és lássunk a dolgok mögé (pl: az azonosságok)..mondjuk még mindig hülyeségnek tartom, kétlem, hogy ettől javulna a gondolkodásom, de ez van és ezt kell sajnos elfogadnunk..:/ 17/L
2011. aug. 14. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 kixy93 válasza:
38%

Első válaszoló, látszik, hogy felnőtt vagy és imádod a matekot..:) Ha nem így lenne, nem írnál ilyen baromságokat.Mit fejleszt szerinted? A szövegértés is ugyanezeket fejleszti kb. és sokkal értelmesebb, mint az idióta matematika. De tisztában vagyok vele, hogy mindenki másban okos. Aki a matekban okos, annak azt tanítanék..Aki pedig humán tárgyakban okos, nem tanítanám feleslegesen a matematika minden bugyutaságára.. -.-

Mástól is lehet okosodni..

2011. aug. 14. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 kixy93 válasza:
Ja és az 'intelligenciám', ahogyan írtad, nem hiszem, hogy a matektól annyira fejlődni fog..Az én matektanárom nagyon intelligens, mondhatom.Egy mondatot nem tud elmondani, amit nem betanult..De van akárhány diplomája és elismert suliban tanít matekot..Ezzel szemben a magyar tanáromnak van intelligenciája és ő egész életében 2-esekkel ment át matekból, tudod, ő olvas..:')
2011. aug. 14. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%

Azért azt tegyük hozzá, hogy az utóbbi pár évben a matekoktatás is lecsúszott erősen. Az első kétszintű érettségit tevő évfolyamba jártam. Készültem a matekérettségire az régi feladatsorok szerint, direkt középszintűt választottam, azt hittem, hogy na most aztán meghalok. Amikor megláttam a feladatsort, nem tudtam, hogy sírjak az elvesztegetett időért, vagy nevessek a feladatokon. Komolyan, színezd ki a diagramot? Plusz pontért mondd meg, milyen színű a legnagyobb darab? 1 liter 2%-os tejben mennyi zsír van? Azért ne már...

2011-ben, amikor minden a technikáról szól ráadásul extrán jól jönne, ha az emberek tudnák mi mitől működik, amihez nagyon nagy segítséget nyújtana a matematika is (mondom ezt úgy, hogy amikor a másodfokú egyenlet megoldóképletet tanították, én sem értettem, hogy miért kell az nekem. 3D-ben jól jön a harmad- és negyedfokú is, legalább elméletszinten.)

2011. aug. 14. 01:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:
A matematika egészen másfajta gondolkodást fejleszt, mint a magyar. Természetesen különbözőek vagyunk, kinek ez jön be jobban, kinek az.
2011. aug. 14. 02:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 A kérdező kommentje:

Jó, persze, én értem, miről beszélsz, csakhogy én totál humán beállítottságú vagyok (csakúgy mint kixy), és engem a világgazdasági folyamatok és a pénzügyi rendszerek érdekelnek legfőképp (igen, ez is matematika, de nem olyan mély szinten), emellett a nyelvek, az amerikai őslakos indiánok történelme, a CIA mocskos ügyei, stb. Ahhoz pont elég, hogy ismerem a számokat, meg tudom a négy alapműveletet, plusz még egy pár dolgot; a 3D rendszert meg értse meg az, aki ezzel foglalkozik. Ugyanígy vagyok a történelemmel: nagyon jó, alapműveltség, de amikor anno töri órán már a negyvenötezerhatszázkilencvenhetedik angol-francia háborúba mélyedtünk bele... Hát enyhén szólva ki volt a tököm. Aki nem történelem-vonalon halad tovább, az minek tanulja meg, hogy mikor élt és uralkodott I. Ulászló meg satöbbi?..

Nem szidom én a közoktatást, meg nem is voltam rossz tanuló soha. Annyi a bajom, hogy mikor sok ember kikerül a nagybetűs Életbe, nem tudnak megállni a lábukon; a lányok nem tudnak főzni, a fiúk meg egy egyszerű szárítókötelet nem tudnak felszegelni, és hiába van mindkettejüknek nagy tudás a fejükbe, ha alapdolgokhoz nem értenek... (Azért ennyire nem gondoltam komolyan, csak ironizáltam egy kicsit - a szárítókötelet azért még csak fel tudja szegelni egy fogyatékos is.) De értitek, mire akarok kilyukadni... Minek tanuljam, ha nem érdekel, és nem is fogok belőle profitálni?

2011. aug. 14. 02:18
 9/25 anonim ***** válasza:
100%
Hidd el, én ugyanezt éreztem a magyar tanulásánál például. El lehet ezt kerülni, úgy ha szakmát tanulsz:) Viszont a gimnáziumi oktatásnak olyannak kell lennie, hogy onnan bármelyik egyetemre továbbtanulhass:)
2011. aug. 14. 02:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 Vree ***** válasza:

Sok mindent én is máshogy tanítanék, de az alapműveltség azért még kell, egyáltalán csak azért hogy rendes ítéletet tudjál alkotni ezekről a dolgokról. Töriből én is hiányoltam az értelmezést, évszámok és nevek helyett én is inkább abba mentem volna bele, hogy milyen politikai-társadalmi okai voltak egy-egy államformának, miért tartott annyi ideig. De van tanár ismerősöm aki szerint "a gyereknek ez is sok, mit terheljük őket még a magyarázattal is". Nemtom. :/ Szerintem 8 év általános alatt a gyerekek érnek annyit, hogy igényelnék.


Azért nem tudom, egy 1/x függvényt ábrázolni vagy többismeretlenes egyenlettel bánni az simán olyasmi amire szükséged van bármilyen közgáz témához is. Pl. az X pénz Z termék amit említesz az talán nem egy többismeretlenes egyenlet? Matekból nem emlékszem hogy olyat tanultam volna amire ne lett volna később szükség humán területeken is, ha bármit számosítva akartam kikalkulálni.

2011. aug. 14. 03:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!