Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Létezhet, hogy egy tanár egy...

Létezhet, hogy egy tanár egy kollokviumon egy bizonyos jegynél nem adhat jobbat?

Figyelt kérdés

Konkrétan van egy tanszékünk, ahol alapból 80%os a bukási arány, egy kettesért nyúzzák az embereket 1-1.5 órán át egy szóbeli vizsgán. A tanszék ellen panasz érkezett már a hallgatók részéről, nem is kevés, mert igazságtalan.

Én elmentem másodszor, lefeleltem, mindkét tételemet tudtam (tökéletesen), leállított felelet közben a tanár, majd mondja h látja h nagyon tudom az anyagot, erre bevágott egy kettest. Néztem is, a vizsgalapokon csak egyesek és kettesek voltak. Előtte én már egyszer megbuktam- nem az én hibámból, csak kijelentette a tanár h olyanja van most. Egy másik tanárnál kaptam a kettest a jó feleletre, amire esküdni mertem vna h 4-5 lesz (egyébként is 4-5ös tanuló vagyok). Létezhet h megszabják a tanszéken a profok, vagy tanárok a tanársegédeknek h pl kettesnél jobbat most nem adhatnak? Vagy létezhet olyan h úgy veszik fel, hha vki már egyszer megbukott, akkor kettesnél nem lehet jobb a következő vizsgája sem? Tapasztalatok? Járt még valaki így? Ez az első igazságtalanság ami a tanulmányaim alatt ért, de nehezen is teszem túl magam rajta... mert ez a jegy számít a diplomába... :/



2012. jún. 25. 08:48
 1/8 anonim ***** válasza:
Nem létezhet, de a tanár olyat ad, amit akar. Elhiheted, ennél rosszabb dolgok is folynak más helyeken. Egyik ismerősöm arra kapott egyest, hogy tudta a tételt, de egy szó nem jutott eszébe, illetve lehagyott egy "i" betűt, és hát ő akkor "fogalomzavarban van". Nem lehet semmit se tenne, ez van.
2012. jún. 25. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Nálunk is van olyan tanár, aki szórja az embereket. A 2-ért vért kell hugyozni, ha elérted megkérdezi, hogy tovább mész-e a jobb jegyért. Tisztára mint egy kvízjáték. Mondjuk ha a 3ért kérdez, és nem tudod a választ, akkor automatikusan bukta. Minden suliban és szakon van egy két ilyen tanár. Üdv az egyetemi életben, ha múgy 4-5 vagy akkor az az egy 2es nem fog akkorát rontani az átlagodon, hogy ne kapj ösztöndíjat, sőt ha ilyen penge vagy, akkor 2 félév után pályázhatsz a köztársasági ösztöndíjra is, ami elég jól fizet.

Az életben is vannak ilyen igazságtalanságok, hiába hozod ki magadból a maximumot, lesz aki szarba sem vesz, mert nem tetszik neki a képed.

2012. jún. 25. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
És átlagolás lehetséges? ( jó mondjuk ennél nem....) de h pl vki egyest kap először, második felelete 5ös, és így a tanár beír neki egy hármast? Olyan elkeserítő, mert szeretem ezt a tárgyat, úgy érzem tudom is, TDK-n indultam volna belőle, de ezek után??? Kinevetne mindenki, ha tudná hogy ilyen sz.ar a jegyem belőle :(
2012. jún. 25. 10:05
 4/8 A kérdező kommentje:
amúgy elég sokat rontott az átlagomon, mert 6 kredites a tárgy... súlyozottan számítva, ez lehúzta az egészet...
2012. jún. 25. 10:06
 5/8 anonim ***** válasza:
Igen, sajnos van ilyen. Nővérem is járt már úgy (jogot tanult), hogy szépen elmondta az anyagot, senki nem szólt közbe, nem kérdezett semmit, mikor befejezte közölte a tanár, hogy látja, hogy tudja, de ez most akkor is 1-es. Tesóm nézett is, mint akit arcul csaptak. Nem tudom egyetemen miért ilyen szemét g*cik már elnézést, de én még olyan rendszerben nevelkedtem, ahol aki tudja, az jó jegyet kap, aki nem az nem. És nem úgy, hogy most sz@r kedvem van, mindenki bukta, meg nem tetszik a pofád, bukta. Vááh, de felhúz az ilyen :S
2012. jún. 25. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Ha nagyon nagy a bukási arány, akkor lehet egy "kicsit gerinctelen" módszerrel védekezni. Becsempészni zsebben egy hangfelvételre alkalmas készüléket és felvenni a feleletet és a tanári értékelést és menni vele a dékánhoz. Ha sokan mentek akkor vizsgálat alá veszik a tanárt. Ismerek olyat, aki emiatt nem vizsgáztathat szóban egyedül, mert pofára osztályzott.
2012. jún. 25. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy itt semmit sem lehet tenni. Mert a tanár joga a kérdezés, és hiába megvan adva mi a tételem, és megtanulom a tanszék által kiadott anyagot, képesek olyanokat kérdezni, amikről hírből sem hallottál, se az anyagba nincs benne és a tételedhez, de még a féléves tananyaghoz sincsen köze. Ez meg itt egy ilyen "összefogott tanszék", szóval a tanszéken minden tanár módszerei azonosak... A poén, h a vizsga után a tanár nem mondja ki a jegyet, hanem elénk tolja a lapot h írjuk alá, akkor szembesülünk hogy milyen rossz lett. Mikor szóban vizsgázunk, akk egyik felel, a másik 2-3 dolgozza ki a tételét. A legnagyobb probléma itt még az, hogy egy 5 féléves tantárgyról van szó... ami nagyon magas kreditértékű végig.... Csoporttársaimat most kérdeztem végig, akik egyszer már buktak itt, h második vizsgájuk h ment... mindenki vagy megbukott v kettest kapott, akárhogy is tudta az anyagot :/
2012. jún. 25. 11:38
 8/8 A kérdező kommentje:
És még azzal se lehet védekezni, h behívni a tanszékről egy másik tanárt, h hallgassa meg a kiadott két tételemről a feleletet h az nagyon nem egy kettest ér, mert ugye az a tanár a tanszékről védeni fogja a kollégáját, és úgyis bebizonyítják h mi vagyunk a hülyék.
2012. jún. 25. 11:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!