Miért van az, hogy mindenki próbálja eldönteni helyettem, hogy mit csináljak?

Annyira elegem van már ebből. A saját utamat akarom járni és nem azt, amit mások kijelöltek nekem. Van több célom is, de amit én kitűzök, az nem tetszik senkinek: szakács-cukrász képzést szeretnék elvégezni a titkárnői után, meg nyelvet tanulni és elmenni főiskolára magyar-töri szakra. A családom ki van akadva azon, hogy majd megbánom én, hogy szakács-cukrásznak mennék meg lehet nem fog tetszeni, ha benne leszek és sokat kell dolgozni. Most istenem...mindenhol sokat kell dolgozni. Pénztáros vagyok diákmunkán, ez szellemileg megterhelő. Az árufeltöltő fizikailag. Azt is csináltam. Sokat és nehezet kellett emelni. Hegesztőnek, asztalosnak stb nem mehetek, mert nő vagyok, villanyszerelő sem lennék, eü kizárva. A szakács-cukrász az egy olyan szakterület, amit itthon is szeretek "művelni" és lehet nem érezném munkának azt, hogy naponta be kell járni majd dolgozni...ez a pénztárosi is olyan, ahol most vagyok, hogy mivel szívesen csinálom, ezért örömmel járok dolgozni is. Aztán a nyelv. Mindenáron az angolt nyomatják velem, de én már unom, hogy középiskolában is minden éven új tanár, mindig elölről kell kezdeni...sose ragad meg bennem felsőfokon. Egy ismeretlen, új nyelvbe szeretnék belevágni. A fősulit meg úgy tervezem, hogy jövőre, mikor barátnőm is megy és együtt készülnénk. Az a baja a családomnak, hogy félnek, hogy az utcára kerülök. Jönnek a nyelvtudással, meg azzal, hogy tanuljak már még valamit...Naponta járok be suliba, suli mellett dolgozom, minden nap este 9kor esek be az ajtón. Nem bírok már ennyi mindent csinálni. Nem tudok hat felé szakadni. Mit tegyek, hogy elfogadják azt, ami az én álmom, ami az én célom, amiért dolgozok?

20/L