Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Szerintetek bejuthatok az...

Szerintetek bejuthatok az orvosira az alábbi körülmények mellett?

Figyelt kérdés

Szóval, igazából nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg a legegyszerűbben. Kerekesszékes vagyok (a lábaim nem mozognak,"ezen kívül" más bajom nincs, karjaim épek), és 11-es vagyok most. Emelt biológia tagozaton vagyok.

AZ igazság az, hogy az első két tanévben nem igazán szerettem a kémiát,mert nem sejtettem, hogy egykor lehet vele tervem. Nem is nagyon tanultam. Aztán az elmúlt nyáron egyre inkább érlelődött bennem az érzés, hogy én márpedig orvos szeretnék lenni, orvosi egyetemre szeretnék menni. Ezért nagy bátran felvettem a fakultációs kémiát, gondolván, hogy majd úgyis ismétlünk,akkor behozom a lemaradást. Viszont két hét után máris dolgozatot írtunk,ami nem sikerült jól. Ez akkora csalódásként ért, hogy le is adtam gyakorlatilag egyből a kémiát utána, hiszen ott motoszkált a fejemben, hogy ha már most nem megy a kémia, hogy akarok én orvosira menni... Persze, már bánom, hogy leadtam, és nem voltam kitartóbb, ugyanis most megint úgy érzem,hogy nekem ez az álmom, mármint, hogy orvos legyek. És már itt van 11. év vége lassan... Arra gondoltam, hogy jövőre felveszem a fizikát fakultációban, abból mindig is jobb voltam. És akkor abból készülnék az emeltre.Már találtam magántanárt is, akihez a jövőhéttől járhatok. Szerintetek, 1 év alatt fel tudok olyan szinten készülni, hogy bejussak? Oké tudom, hogy érdemesebb lenne a kémiával bejussak, de hátha, ha már felvettek, könnyebben fel tudnék készülni...

Mit gondoltok erről? Reálisnak tartjátok, hogy bejussak? Illetve,hát a kerekesszék... Én azt hallottam, hogy el kell tudjam végezni kerekesszékkel is az orvosi egyetemet, de szerintetek a gyakorlati követelményeknek hogyan tudnék megfelelni? Pl. a sebészeti gyakorlat... kötözni, sebet ellátni így is tudok, van annyira biztos tartásom és karmozgásom. Viszont műtéti gyakorlat? Ezekre lehet,hogy olyan személy tud csak válaszolni, aki orvosis... :D



2016. ápr. 18. 16:49
 1/3 anonim ***** válasza:
Én nem igazán láttam még az egyetemen kerekesszékest. Szerintem ők inkább levelezőn tanulnak. Orvosin meg sajnos nincsen levelező,mert az a sok gyakorlat miatt kivitelezhetetlen lenne. Elméletileg lehetséges,hisz a törvény írja elő,de gyakorlatilag nem hinném. Pont a gyakorlatokat említetted,amikkel gond lenne. Ráadásul ha mondjuk meg kell vizsgálnod egy beteget,ahhoz a beteg fölé kell hajolnod,amit nem tudsz megtenni. Vagy ha a betegnek például eltört a lába,akkor nem tudja odanyújtani neked ,hogy vizsgáld meg, érted mire gondolok :D Vagy ha be akarsz menni egy műtétre,akkor nem hinném,hogy bemehetsz azzal a kerekesszékkel,amivel az utcán közlekedsz,mert az fertőzésveszélyes lenne és ha visznek is be neked egy lefertőtlenített széket és abba beleültetnek,akkor meg nem látsz semmit,ha eléd állnak. De ha mondjuk lenne valaki ,aki a beteg fölé emel míg megvizsgálod akkor úgy kivitelezhető lenne :D .Biológia szak esetleg nem érdekel? Azért kérdezem,mert én odajártam és ott láttam több kerekesszékest.
2016. ápr. 19. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszod!:))

Én orvos szeretnék lenni... sokan ajánlották már a biológia szakot, de nem lennék vele elégedett :( Van azért persze B és C tervem is, de egyikkel sem lennék teljesen kibékülve. Vonz a kórházi miliő.

Arról például tudok, hogy a SOTE-ra járt kerekesszékes hallgató,csak azt nem tudom, hogy kicsoda. Meg mi van például akkor, ha valaki mondjuk harmadév közben balesetet szenved, és szintén kerekesszékbe kényszerül? Akkor neki hogyan tovább vajon?:D

Igen,én is úgy érzem, hogy sok minden nehézkesnek tűnik, de ha van bármi féle lehetőség a megoldásra, szeretném megragadni.

2016. ápr. 19. 16:13
 3/3 anonim ***** válasza:

Szerintem menj el pár egyetem nyílt napjára és érdeklődj. Ott személyesen beszélhetsz leendő tanáraiddal/dékánnal stb., mert annál biztosabb és megnyugtatóbb véleményt senki sem tud mondani :). Plusz szerintem a te esetedben döntő szempont lehet az egyetem hozzáállása.


A kémiára/fizikára egy év alatt fel lehet készülni, remélhetőleg már nagyobb szorgalommal vágsz neki :) Bár én inkább mégis a kémiát erőltetném, mert néha azok is lesnek az orvosin, akik 90% emelttel mentek oda.. és szerintem nem tudnád behozni azt az óriási lemaradást fél év alatt.. márpedig a jó biológia és a fizika érettségi mellett nem lesz időd a kémiára.

2016. ápr. 20. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!