Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Hogy mondjam el otthon, hogy...

Hogy mondjam el otthon, hogy ott akarom hagyni az egyetemet?

Figyelt kérdés

Idén kezdtem el az egyetemet, szóval ez az első félévem, de nem szeretem. Gazdasági szakon vagyok, amit azért jelöltem meg (utolsónak), mert úgy voltam vele, hogy nem árt ha tudom az ilyen dolgokat. Egyáltalán nem gondoltam, hogy föl fognak venni erre a szakra, semmi reményt nem fűztem hozzá, és igazából nem is nagyon érdekelt, hogy föl vesznek e vagy nem. Mire odáig jutottunk, hogy kiderültek a ponthatárok, apámmal már rengetegszer vitatkoztunk, összevesztünk, kiabáltunk, mert mivel elszúrtam az emelt töri érettségim (felvételinél elsőnek törit jelöltem meg másodiknak régészetet) tudtam, hogy ezekre a szakokra nem fognak fölvenni. Arra meg álmomban sem gondoltam volna, hogy gazdaságira fölvesznek.

Mikor ugye kiderült, hogy mégis fölvettek, nem akartam elmenni, egyrészt mert időközben rájöttem, hogy nem lenne nekem való ez a szak, másrészt teljesen elment a kedvem az egész eyetemesditől a folyamatos veszekedések miatt.

Aztán, természetesen, ezen is napokig veszekedtünk apámmal. Végül megegyeztünk abban, hogy megpróbálom, és ha fél-, vagy egy év múlva úgy érzem, hogy nem megy akkor otthagyhatom. Na most ezzel az a probléma, hogy baromira nem engedné, hogy otthagyjam. (Ezt onnan tudom, hogy a pontok kihirdetése előtt azt mondta, hogy nem muszáj elkezdenem ezt a szakot, ha nem szeretném).

Na most az van, hogy egyáltalán nem szeretem a szakot, nem is igazán érdekel (persze valamilyen szinten érdekes de ahhoz nem eléggé, hogy úgy igazán érdekeljen is és mélyebben beleássam magam).

Folyamatosan az jár a fejemben, hogy ez nem nekem való, nem fog menni akármennyire is töröm magam és mindig eljátszok gondolattal, hogy otthagyom.

Anya még talán elfogadná, hogy így döntöttem, de apa biztosan nem.

Megint folyton csak veszekednénk meg kiabálnánk egymással és biztos vagyok benne, hogy lenézne (mint mikor fönt állt annak a "veszélye", hogy nem vesznek föl egyik megjelölt egyetemre se) és az is biztos, hogy semmire sem tartana (abban sem vagyok biztos, hogy most egyáltalán tart e valamire vagy nem néz le).

És miután otthagytam az egyetemet, valamilyen szakmát szeretnék tanulni.

A válaszaitokat előre is köszönöm!

18/L


2017. dec. 28. 21:10
 1/5 anonim ***** válasza:
92%
Mondd el neki, hogy nem megy, nem bírod és nem akarod.
2017. dec. 28. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
72%
Ha van konkrét terved, mit akarsz inkább tanulni, az előny, ha ezzel is előjössz, legyen alternatva. Úgyis itt a vizsgaidőszak, ha bukdácsolsz, láthatja, hogy ez nem megy. Amúgy nem rossz dolog a gazdasági felsőoktatás, mert utána még sokfelé elindulhatsz, gondold azért át. A régészet sokkal inkább egyirányú utca. Ha a régmúlt érdekel, akár gazdaságtörténész is lehetnél, ahhoz meg nem árt gazdasági alapképzettség. Vagy érintkező tudományokból szociológia, politológia stb. is szóba jöhetne.
2017. dec. 28. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Ha sajnos nem jött össze az a szak, amit igazán szerettél volna, nincs értelme valami olyat tanulni, ami egyáltalán nem érdekel, mert csak éveket pazarolsz el vele, és csupa nyűg az egész.


Az a lényeg, hogy tudod, mit szeretnél az egyetem helyett, vágj bele. :)

2017. dec. 28. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Én most hasonló helyzetben vagyok, ugyanúgy ez volt nekem is az első félévem, de mivel én mindenképp csúsztam volna egy félévet most ezen a szakon, elfogadták hogy szeptembertől máshová szeretnék menni. Nálunk is volt nagyon sok veszekedés (semmire nem fogod vinni az életben, egy haszontalan vagy, stb.), de mivel látják rajtam az elszántságot, hogy én igenis újraérettségizem emelt szinten egy tárgyból és felvételizem februárban, közben pedig majd dolgozok, így viszonylag hamar belementek.

Írj nyugodtan privit ha gondolod és adok tanácsot szülőszelídítésre :D

19/L

2017. dec. 29. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Fiú vagyok de itt i ugyan az a helyzet.


Gépészeten vagyok mert erre irányítottak mivel volt némi fogalmam erről azonban én utáltam az egészet DE " ez olyan jó szak meg felvesznek bárhova, mindenkinek tetszik, illetve neked más úgyse sikerülne" oda vezetett hogy eljöttem erre... azonban utálom.


Hiába mondtam 100x hogy utálom, nem tetszik azért csináljam meg mennyek el korepre aztán menni fog stb...

De semmi kedvem nincs az egészhez, már most csúszok 1 évet mert nincs meg egy tárgy amire van ráépülés...

2017. dec. 29. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!