Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Kezdhetem másodévesként az...

Kezdhetem másodévesként az egyetemet? Volt valaki hasonló helyzetben? Bővebben lent!

Figyelt kérdés
Tehát: Ha nem sikerül most két bizonyos tárgyam, akkor csak fizetősön tudnám szeptembertől folytatni a tanulmányaimat. Vannak még államis féléveim egyébként. Szóval arra gondoltam, ha nem sikerülnek ezen tárgyaim, akkor folytatom fizetősön, megcsinálom ezt a két tárgyat, de közben beadom újra a felvételimet ugyanerre a szakra, ugyanezen az egyetemen, államis helyre. Ha felvesznek, akkor nyilván "elsőéves státuszban" lennék ismét, de a fizetős féléveim alatt megcsinálnám a hiányzó tárgyaimat, és elfogadtatnám őket akkor, amikor felvettek ismét államira, és szeptemberből már feltudnám venni a másodéves tárgyakat, amik azokra a tárgyakra épülnek, amiket én a két fizetős félévem alatt megcsinálnék. Tehát felvételi szerint első évfolyamra vennének fel, de másodéven kezdenék. De ugyanakkor arra is gondoltam, hogy a tárgyak elfogadtatására vonatkozó kérvény leadására általában szeptember közepén van lehetőség leghamarabb, és sokat is szoktak "ülni" rajta... a másodéves tárgyak felvétele pedig szeptember tizedike körül szokott lenni nálunk, és azokat nem tudom felvenni a hiányzó elsőéves tárgyak nélkül, tehát addig nem tudom őket felvenni, amíg az előzőeket el nem fogadtattam. Lehet, kicsit zavarosnak tűnik, de szerintem kivitelezhető. Azért akarom beadni újra a felvételimet, mert a 2 fizetős félév után nem biztos, hogy lesz megüresedett államis hely, meg nem biztos, hogy eléri az átlagom azt a szintet, hogy átsoroljanak államira.

2018. jún. 22. 15:00
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Persze, lehet - a tárgyak elismerésének részleteit beszéld meg a TO-n
2018. jún. 22. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszi :)
2018. jún. 22. 19:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!